Az a tízéves kisfiú a győri Queen Balett 2009-es előadásain sejtette, hogy alig másfél évtized múlva megvalósult álomként állhat ugyanazon a színpadon?

Sok fiatallal együtt szerepelhettem a szép emlékű előadásokon, akkor táncolhattam először szólót. A darabnak köszönhetem a színházzal, a Győri Balettel a megismerkedést. Két részben, összesen ha tíz percet szerepeltem, de a második évadban sárga kabátban, mikrofonnal én alakíthattam a kis Freddy Mercury-t, olyan klasszikus számokban, mint a We Will Rock You vagy a Radio Ga Ga, utánunk jöttek az előadás felnőtt főszereplői. Meghatározó eseménye volt ez az életemnek, valami azt súgta, hogy hosszú távon szeretnék a színházhoz, a színpadhoz kötődő útra lépni.

Minden kezdet nehéz, Szentiványi Richard egyetért vele?

Nem mindennapi a családi történetünk, apámék Sepsiszentgyörgyről költöztek át a szlovákiai Révkomáromba, anyámék is ott éltek magyar anyanyelvűként, ott születtem, és hiperaktív háromévesként már baba balettre jártam. Anyám népi tánccsoport tagja és vezetője is volt, építész apám támogatott, de nem gondolta, hogy ez a műfaj lesz a jövőm. A társastánc sokáig lekötött, versenyeken is szerepeltem, a döntő fordulat pedig akkor következett, amikor a győri táncművészeti szakközépiskola kedvéért győrire cseréltük az életterünket. Sokat köszönhetek Ócsag Anna mesternőnek, viszont 2016-tól az utolsó három évben már a Magyar Táncművészeti Egyetemen Szakály György rektor évfolyamvezetése alatt tanultam. Tudtam, hogy a Győri Baletthez az egyetemi diplomán keresztül vezet az út, és nem is csalatkoztam, 2019-ben megkaptam az első győri szerződésemet.

Az idei az ötödik évada: repül az idő?

Az első időszakban tényleg egymást követték az események, aztán a Covid lelassította a folyamatokat. Addig gyorsan, fokozatosan vettem a lépcsőfokokat, de rájöttem, hogy a viszonylagos szünet jól is jön egy kis feltöltődéshez. A társulat vezetése jól menedzselte ezeket a kritikus hónapokat, voltak online óráink, videofelvételek is készültek, és bár a labdajátékokhoz sosem volt érzékem, de a szertornás múltam, a futás és az úszás átsegített a holtpontokon. A visszarázódás előbb részletekben történt, aztán mintegy betároltuk az újonnan műsorra kerülő darabokat abban bízva, hogy szükség lesz rájuk. Örök igazság, hogy egy táncosnak soha nem szabad megállni, mert később annál nehezebb a visszatérés.

Megfogalmazódott-e már, hová szeretne a jövőben eljutni?

A legfontosabb feladatnak a kiteljesedést tekintem, művészileg és emberileg is. Egyelőre jók a visszajelzések, sok lehetőséget kapok a társulaton belül, amelyekkel szeretnék is élni. Párommal, az idén végzős Kakucs Ajnával mindent megteszünk azért, hogy magunkhoz képest is fejlődjünk, másképpen mondva, hogy önmagunkat legyőzve szolgáljuk a közönségnek örömöt szerző táncművészetet.

Mohay Gábor
Fotók: Győri Balett