A bűntények utáni nyomozások helyszínelési és/vagy orvosi aspektusai – köszönhetően a remek televíziós sorozatoknak, illetve fordítva – az elmúlt évtizedek egyik sikerágazatát jelentik a szórakoztató irodalomban. Számtalan törvényszéki orvos (és annak specializált területei), technikai helyszínelő, elemző, a pszichológia terepén tevékenykedő szakértő és tudós került az utóbbi időben tényleges reflektorfénybe a krimik és thrillerek nyomvonalán, ahol szerepükkel majdhogynem háttérbe szorították a bűnügyek megoldásai középpontjából a szimpla nyomozókat. De mindenképpen nélkülözhetetlenné váltak a rejtélyek végső megfejtéseiben. És én azt mondom, jól van ez így. Remek ötlet a nyomozási szakaszt a tudomány logikai és intellektuális alapjaira helyezett társulással kiegészíteni, melynek során gyakorlatilag új dimenziók nyílhatnak, ha az író otthonos, vagy legalábbis precízen felkészült terepen mozog. Márpedig Patricia Cornwell nagyon is ott van a szer(vezet)en.

Az amerikai író-újságíró hölgy igazán megéri a pénzét, az általa írt krimik legalábbis mindenképpen. Az 1990-ben indított, Kay Scarpetta igazságügyi orvosszakértő főszereplésével íródó sorozata mára a 27. köteténél jár, és olyan tévésorozatokra volt hatással, mint a jól ismert Helyszínelők vonulata, vagy a Cold Case Files című dokumentumszéria. Patricia Cornwell krimijeinek hangja meglehetősen egyéni látás- és érzésmódot hordoz: a „női oldali” kemény beállítódás és az írónő nyíltan vállalt leszbikussága kontúros, egyszerre tárgyilagos és visszafogottan emocionális töltettel kelti a történetek élvezetes dinamikáját. A meglehetősen semlegesnek tűnő Scarpetta címet kapott darab a 16. KS-kötet a sorban, és egy köztes történeti szakaszban, 2008-ban íródott. Ugyanis Cornwell sorozata 2003 előtt és 2010 után egyes szám első személyben közvetített Kay Scarpetta bűneseteiről, a közbeeső intervallumban készült 6 kötet azonban egyes szám harmadik személyben játszódik. Ám távolabb helyezett szemszög, sterilnek tűnő cím ide vagy oda, a Scarpetta rendkívül erélyes lelki vonulaton keresztül ecsetel egy első látásra szimplának tűnő bűnügyet.

Kay Scarpetta hirtelen telefonhívást kap New York-ból, egy „gyanúsított” egyenesen őt kéri, saját kezűleg vizsgálja meg, bizonyítandó ártatlanságát. Az ügy zavarbaejtően egyszerűnek látszik: egy kis növésű (a közfogalmazás szerint „törpe”) fiatal nőt holtan talál a lakásában az éppen hozzá, megbeszélt időre érkező, hasonló „betegségben” szenvedő Oscar Bane, aki értesíti a hatóságokat, majd önként bevonul a Bellevue kórház pszichiátriai osztályára, és magához kéreti Scarpettát. Kay azonban nem ismeri sem őt, sem pedig a meggyilkolt Territ, holott Oscar – akinek állítása szerint már hónapok óta veszélyben van, mivel meg nem nevezett „ők” figyelik és követik minden lépését – éppen az ellenkezőjét állítja. Hogy az ügy bonyolódjon, nemsokára újabb gyilkosság történik, egy online pletykalap valótlanságokat és hazugságokat állít Scarpettáról, a Terri házával szemben lakó idős hölgy egyre inkább saját pszichózisának mélyére zuhan, miközben kiderül, a mostani gyilkosságokhoz kísértetiesen hasonlók történtek már évekkel ezelőtt is. A nyomozás gyakorlatilag Kay családi körének segítségével folyik: férje, a pszichiáter Benton Wesley; unokahúga, a számítógépzseni Lucy; valamint egykori kollégája, az ellene korábban majdnem nemi erőszakot elkövetett Pete Marino próbálják összerakni a nyomokat és következtetéseket Jaime Berger ügyész és Mike Morales detektív segítségével. A kérdés már csak az, vajon Oscar Bane elmebeteg gyilkos, mániákus paranoiás, vagy éppen szerencsétlen áldozat? A válasz azonban közelebb van, mint gondolnák, és döbbenetesebb, mint gondolni mernék.

Patricia Cornwell olyannyira régi boncorvos a szakmájában (az írásban), hogy napjaink egyik legsikeresebb krimiszerzőjeként könyveit jelenleg már 36 nyelvre fordítják le a világ több mint 50 országába. A Scarpetta immár a címszereplő főhősködésével játszódó széria 16. darabja. A történet ezúttal kimondottan Kay-re van kihegyezve (mint ahogyan a cím is jelzi), méghozzá nem is egy síkon. Hiszen egyrészt Oscar Bane kimondottan Scarpettát kéri ártatlansága bizonyításához, miután barátnője állítólag hosszú hónapokig levelezett vele; másrészt Kay és Marino most találkoznak először „erőszakos” elválásuk óta; harmadrészt pedig az említett online pletykalap is meglehetősen csúnyán rászáll a törvényszéki orvos (magán)életére. Minden Scarpetta körül forog tehát, bár a már említett egyes szám harmadik személyű (némileg elidegenítő hatású) nézőpontból. A sztori jól megalapozott és jól felhúzott, rendkívül nagy dobás, hogy az előzményekkel tisztában nem lévő olvasó fokról fokra, darabról darabra szedegetheti össze, mit történt a múltban Kay és Marino között. A kirakósjáték koncepciója ráadásul a történet egészén érvényesül, hiszen az áldozat Terri igaz vagy hamis kapcsolata Scarpettával végig kétértelműségbe hajló zavarodottságot táplál, így külön rejtélyként rakódik az amúgy is titokzatos haláleset utáni nyomozásra.

A sztori lényegi magvát rejtő csavar azonban bizonytalan megalapozottsággal (illetve kissé megalapozatlansággal) fúródik a történet testébe; valódi filmes fordulatnak tűnik, amelyet nem kell magyarázni. Pedig azért némileg hitelesebben kellett volna. Mert egy fikcióban minden lehetséges, de csak úgy van értelme, ha teljes mértékben el is hisszük azt. A Scarpettában marad(hat)nak kétségeink a „mire megy ki a játék” megoldásánál, de szerencsére a krimi egésze rendesen aprólékos és tűélesen átgondolt logika, vázszerkezet és dramaturgia mentén fejti ki a hatását. Scarpetta erőteljes főszereplése nagyon jót tesz az atmoszférának, mivel jelleme totális mértékben fejti ki hatását a sorok és bekezdések egészén. Patricia Cornwell tisztában van a cselekményesítés hatásos mozgatórugóival, mert hiába tűnik helyenként kissé lassúnak az építkezés, a nyomozás precízen kidolgozott technikai és logikai szakaszai mégis élvezetes dinamikát adnak a történet egészének. Összességében tehát elmondható, hogy a vonulat a 16. kötetre sem fáradt bele a Scarpetta-világba, bőven van még hely(e) abban az univerzumban, amelyet a főszereplő Kay és a köréje szerveződő figurák képviselnek.

Szilvási Krisztián