Az előadó elmondta, hogy bár az emberek a címben szereplő neveket használták a gyárral kapcsolatban, soha, vagy csak nagyon rövid ideig nevezték hivatalosan így a gyárat. Mennyeiné Várszegi Judit az előadás elején megemlékezett Veszprémi György (1920-2000) gépésztechnikusról és üzemtörténészről, aki először kezdett a gyár történetével foglalkozni. Az ő munkáját dicséri A 175 éves a Kisalföldi Gépgyár története című kötet. Életútjáról elmondta, hogy aktívan részt vett az 1956-os eseményekben, 4 év börtönre ítélték, de a másodfokú bíróság végül 1 évre módosította a büntetést. Szerepvállalása miatt eleinte csak fizikai munkásként alkalmazták, és fokozatosan küzdötte fel magát. Megalakította az üzemtörténeti szakkört, az ő nevéhez fűződik a gyár történetéről készült állandó kiállítás, amit élete végéig gondozott. Nyugdíjazása után megtartották nyugdíjas üzemtörténésznek. 1997-ben Notitia Hungariae Emlékéremmel, 1998-ban Bél Mátyás-díjjal ismerték el munkáját.

Az is érdekes kérdés, hogy mi a gyár, és mit lehet annak tekinteni. Honvári János összegyűjtötte a legfontosabb kritériumokat: a befektetett tőke mennyisége, a termelés nagysága, a termelékenység alakulása, a termékek száma, az innovációs képesség, a piacon elfoglalt hely, illetve a hazai és nemzetközi piacon való részvétel fontos tényezők. Ez alapján kérdéses, mikortól lehet a Stádel gyárat gyárnak tekinteni, és mennyire felel meg a kritériumoknak.

A városfal bontása 1820 decemberében jelentős előrelépést jelentett az ipari fejlődés szempontjából, hiszen az ipar számára fontos telkek szabadultak fel. A gyár alapítójának Stádel Józsefet tartják, az alapítás dátumának pedig 1808-at. Stádel József Németországból, a Neckar menti Rottemburgból származott. (A családtagok a későbbiekben fel is vették a a város nevét.) 1806-ban kapott győri polgárjogot, és 1808-ban vásárolt lakást és műhelyt a mai Rákóczi utcában. Ebben az évben vette feleségül Zenkler József céhiparos özvegyét, Főrster Franciskát. Jól sikerült a megtelepedés, és jól mehetett az üzlet, hiszen 1835 és 1837 között a szerszámkovács céhen belül jövedelmének arányában a legmagasabb királyi adót fizette. 1844 novemberében Stádel József elhunyt, fia, Stádel Károly (1817-1887) vette át az üzletet, és nyitott műhelyt mint szerszámkovács mester.

Tudatosan készült a munkára: már 1834-ben kitanult céhlegényként dolgozott apja műhelyében, majd 1837-ben vándorútra indult. Bécsben tanult és dolgozott, elsajátította a lakatos, az általános gépész és a lakatos-esztergályos mesterséget. 1839-ben a bécsi császári és királyi műszaki egyetemen sikeres vizsgát tett, majd 1840 és 1844 között több külföldi gyárban is dolgozott, 1845-ben pedig szabaduló levelet szerzett. Ebben az évben az üzem új helyre költözött, a mai Rákóczi utca 34. szám alá. A következő évben a Győri Első Iparműkiállításon ezüstérmet nyert szivattyúgépével és szecskavágójával. 1847-ben megkapta a céhmesteri címet, így önállóan vezethette a műhelyt, melynek épületeit meg is vásárolta. Részt vett a szabadságharcban, de 1849-ben felmentették az ezzel járó büntetés alól. 1850 körül feleségül vette Markhardt Erzsébetet. Jól ment az üzlet, mert 1856-ban egy a gyárral szomszédos kertrészt, majd 1861-ben raktározási céllal egy újabb telket vásárolt a gyár mellett, 1863-ban pedig egy emeletes házat. 1862-ben gyári engedély kérvényével fordult a városi tanácshoz, amit a Magyar Királyi Helytartótanács április 24-én meg is adott. A gyár cséplő- és vetőgépeket, szénagyűjtőket, szecskavágókat, zúzó, daráló és őrlőmalmokat és rostákat gyártott, illetve forgalmazott.

Győri Közlöny, 1864. április 14.

Több országos és nemzetközi kiállításon is sikereket ért el, 1865-ben járgánya és vasrámás cséplőgépe aranyérmet nyert, szecskavágói és rostái dicsérő oklevelet kaptak. 1866-ban a bécsi kiállításon gazdasági gépgyűjteményét bronz éremmel, járgányát állami díjjal ismerték el. 1868-ban ganéjlé szivattyúja, mélyépítő ekéje és répavágója is ezüstérmet nyert, 1874-ben pedig arany érmes lett a gazdasági gépgyűjteménye, ami több saját találmányt is tartalmazott.

1877-ben felépült a vas- és acélöntöde a gyár udvarán, 1883-ban pedig sor került az üzem műszaki korszerűsítésére és átalakítására. Gőz- és egyéb gépekkel és szakmunkásokkal bővült a gyár, ahol ekkor húszan dolgoztak és száznál több féle terméket állítottak elő.

Győri Közlöny, 1877. február 4.

A gyár elérte teljesítőképessége határát, ráadásul megjelentek a nagy szériában gyártó konkurensek, mint például a Kühne-gyár. 1887. március 2-án Stádel Károly elhunyt, a Hazánk 1887. március 6-án egy írással emlékezett meg róla:

A céget ifj. Stádel Károly (1851-1896) vette át, aki már korábban is kitüntette magát: 1865-ben a Győrvidéki Gazdasági Egyesület kiállításán dicsérő oklevéllel ismerték el. 1868 és 1871 között a karlsruhei műszaki főiskolán tanult. 1883-tól a gyár cégvezetője lett, 1886-ban pedig megvásárolta szüleitől a gyárat és az öntödét saját nevű gyáriparjoggal, ebben az évben iparengedélyt is szerzett. Saját szabadalommal rendelkezett, találmánya a fölmérő taliga. 1896-ban bekövetkezett halála után Stádel János (1856-1933) zalatárnoki birtokos vette át a gyár vezetését Stádel Károly örökösei Gépgyár és Vasöntöde néven. 1902-ben elindult a Győri Drill sorvezetőgép gyártása, 1910-ben pedig Stádel János már egyedüli tulajdonosa volt a cégnek, amit 1930-ig vezetett. A gazdasági válság az üzemet sem kímélte, 1930-ban még 30 munkás dolgozott a gyárban, 1933-ban már csak 5-öt tudtak alkalmazni. 1933-ban – az 1914-ben a budapesti műszaki egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett – Stádel Károly Richárd (1890-1961) lett a gyár tulajdonosa, ekkor a fő profil az öntöttvas gyártás, javítás és karbantartás volt. 1934-ben sor került a gyár villamosítására is.

1944. április 13-án bombatalálat érte az üzemet, és 1945-ben véget is ért a Stádel-korszak, ugyanis Stádel Károly Richárd október 1-től bérbe adta az üzemet: Knapp Gyula, Knapp Károly és Németh Antal lettek a vállalat bérlői. Részt vettek az újjáépítésben. Vállaltak béröntést, szerelő- és javítómunkákat, részt vettek az almásfüzitői zsilip helyreállításában, de gyártottak mezőgazdasági kisgépeket is. Kisalföldi Gépgyár Kft. néven működtek 1945 és 1949 között, majd 1950-ben 4 további vállalkozással, a Stener Testvérek Vasszerkezeti Üzemével, a Kőrösi Lajos Gyermekkocsigyárral, Lőrincz János Öntödéjével és Eckmann Miklós Épületlakatos Üzemével egyesülve létrehozták a Kisalföldi Gépgyárak és Öntödék Egyesülését. Az államosításkor csak a felszereléseiket vitték az egyesülésbe. Kisüzemi jelleggel működtek, más-más profillal és külön üzletvezetőkkel dolgoztak, sokféle gyártmányt állítottak elő eltérő színvonalon. A központ a Jókai utcában volt és 230 főt foglalkoztattak, a vállalat vezetője Michael Sándor vagongyári művezető lett. Gépek, hidak, vasszerkezetek, daruk és szállító berendezések gyártásával és szerelésével foglalkoztak, valamint vas- és fémöntéssel.

1951. március 8-tól az egyesület Kisalföldi Gépgyár és Öntöde néven működött tovább. Próbálták észszerűsíteni a munkát, a kisüzemi és közszükségleti igények kielégítése helyett a termelőeszköz és gépgyártás felé tolódott a hangsúly. Gépeket, hidakat, darukat, vasszerkezeteket és szállító berendezéseket gyártottak és szereltek, valamint megmaradt a vas- és fémöntés. Ugyanakkor felszámolták a Rákóczi utcai telepet, a Stádel gyár bölcsőjét, a vállalat vezetője továbbra is Michael Sándor vagongyári művezető maradt. 1950 és 1954 között zajlott az első ötéves terv, melynek során a kisüzemből gyárrá alakult a vállalkozás. Egyedi darabok helyett átálltak a nagy szériás sorozatgyártásra, elsősorban élelmiszeripari gépeket gyártottak. 1955-ben már exportra is, 1957-től a KGST piacra is termeltek. 1956-ban a Kekszgyár számára ostyasütő automatákat gyártottak. 1960-ban az élelmiszeripari berendezések mellett vasat öntöttek, valamint acél-, vas- és fémlemezeket is gyártottak.

A második ötéves terv időszakában, 1961 és 1964 között új telephelyre költözött az üzem, a Repülőtérre, a vállalkozás is megújult. 1963. június 4-től új néven, Kisalföldi Gépgyárként folytatta tevékenységét az üzem, a Jókai utcai telephelyet átadták a Finomtechnikai Vállalatnak, a Kandó Kálmán utcai telepet a Gépi Adatfeldolgozó Vállalat vette át, az öntöde pedig az Öntödei Vállalat egyik egysége lett. 1964. január 1-től Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalat Kisalföldi Gépgyáraként működött tovább, a győri mellett a pécsi és budapesti gyárak tartoztak az összevont céghez. Az összevonást a magyar konzerv- és húsipari gépek iránti kereslet növekedése indokolta, azonban az 1966 és 1970 között lezajlott harmadik ötéves terv időszaka nem hozta meg a kívánt eredményt, az összevonást nem tekinthetjük sikeresnek. 1968-ban újra nagyobb vállalati önállóságot engedélyeztek a minél nagyobb nyereség elérése érdekében, bár munkaerő- és anyaghiány egyaránt nehezítette a munkát. A gyár húsipari gépek és vágóhídi berendezések speciális gyártója lett. Hazai és nemzetközi vásárokon is megjelent termékeivel (pl. BNV, lipcsei, poznańi és zágrábi kiállítások), emellett külszerelési tevékenységet is végeztek. A negyedik ötéves terv időszakában, 1971 és 1975 között nem javultak a gazdasági mutatók, ami az erős központosító törekvések, a rossz központi üzletkötések számlájára írható. Sajnos anyagi források híján nem zajlottak korszerűsítések, így a gyáregységek nem tudtak fejlődni.

1973. január 1-jén az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalatot átvette az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Az élelmiszeripari gépek mellett a vákuumtechnikai gépek és berendezések gyártására került a fő hangsúly. 1973-ban a tervezett 142 millió forint helyett 148 milliós árbevételt sikerült elérni, így a nyereség 24 millió forint volt, a tervezett 15 millió helyett. 1982-ben bevezették az ötnapos munkahetet.

1984. január 1-től a Tungsram Rt. Győri Gépgyáraként működött tovább, akiknek Magyarországon és külföldön egyaránt 14-14 gyára működött. A 80-as években 80%-ban exportra termeltek, egy világcég világszínvonalon gyártó gyáraként. Sor került a géppark felújítására is. 1989. november 16-án a General Electric 150 millió dollárért, a vállalat másfél éves exportjának összegéért megvette a Tungsram részvényeinek 50+1%-át, hogy piacot szerezzen Európában. A Tungsram Rt. ekkor 18.000 embert foglalkoztatott. A General Electric 13 üzletágából General Lighting alá került a cég, amelynek a fő profilja a lámpagyártás előállítása lett. A győri gyár 1998-ban megünnepelte, hogy 25 éve tagja a Tungsram családnak, 2008 augusztusában pedig családi nappal köszöntötték a gyár fennállásának 200 éves évfordulóját. Ennek ellenére 2009-ben a bezárásáról döntöttek. 2008. november 22-én, utolsó próbálkozásként mintegy 300 ember tüntetett az üzemért, sikertelenül. A gyárat bezárták, hiába telt el 1808-as alapításától a 2008-as megszűnéséig 200 év, amit csak nagyon kevés vállalkozásnak sikerült elérnie.

Bartha Annamária

A képek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti gyűjteményéből származnak.