A megszokottakhoz hűen ezúttal is számos fontos esemény és sok érdekesség került felidézésre Rejtő Jenő életéből, az est folyamán pedig lelkes könyvtárolvasók – akik már több alkalommal vettek részt aktívan ilyen rendezvényen a könyvtárban – a legnépszerűbb műveiből olvastak fel részleteket. A közreműködők név szerint Bakai Tamásné, Járfásné Tibold Ilona, Bedő Szilvia, Körmendyné Lakatos Mária, Dobay-Nagy Annamária és Németh Kálmánné voltak.

Reich Jenő néven született Budapesten, 1905-ben, egy zsidó család gyermekeként. Írói névként a Rejtőt választotta magának, legnagyobb sikereit pedig P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényeivel aratta. Tanulmányait a Kertész utcai Polgári Fiúiskolában kezdte, majd egy kereskedelmi iskolába került, innen azonban kicsapták. Gyermekkorában a véznább fiúk közé tartozott, idővel azonban magas (195 cm), izmos fiatalember lett, aki komoly érdeklődést mutatott a boksz iránt. Megismerkedett Rózsa Jenő bokszolóval, egyik edzésén pedig edzője, Székely József úgy eltalálta, hogy eltörött az orrnyerge, ez élete végéig meglátszott. Színésztanoncnak állt, Rákosi Szidi híres iskolájába járt, az operett volt a mindene. Mivel csak statisztaszerepeket kapott, az írás felé fordult, majd riporternek jelentkezett, de nem vették fel. Európa különböző pontjain csapott fel parkett-táncosnak, lócsiszárnak vagy cirkuszszolgának.

1931-ben kezdte pályáját mint bűnügyi és kalandregények írója. Ami a bűnügyi hátteret illeti, nem vérengző típus. Történeteiben előfordulnak halálesetek, de sohasem gyilkossággal kezdődnek. Helyszíneit Magyarországtól távol választotta, ahol furcsa emberek élnek. A környezeti információk forrásaira kevés pénzt és nem sok időt szánt, ezért vett egy középiskolásoknak szóló „Kogutowitz Világatlaszt”. Az egzotikus helyszínek nagy részén Rejtő sosem járt, a fantáziájával egészítette ki, amit az adott helyről tudott. 1932-ben lett színpadi szerző, évente több kabaréjelenetet írt, majd 1934-től jelentek meg regényei – egész írói karrierje jó évtizedet ölel csak fel.

A ponyva megújítójának tartják. Páratlan, sokszor groteszk humoráról, amelyben mindent kifiguráz, valamint fordulatos történeteiről nevezetes, melyek gyakran erkölcsi mondanivalót is hordoznak. Regényei a kalandregények forgatókönyvét követik: a hősök hihetetlen véletlenek segítségével találkoznak, akár egy sivatag, kikötő, kocsma vagy őserdő mélyén. A drámai helyzetek, a feszültségkeltés fontos szerepet töltenek be a cselekményben.

„Az író a rossz egyenes út helyett a jó görbét választja” – olvashatjuk egy barátjának írott levelében. Műveit ma is sokan ponyvairodalomnak tartják, noha azok irodalmi értékű kalandregények. „Rejtő Jenő az egyetlen magyar író, akinek olvasottsága vetekszik Jókaiéval, de még a neve sem fordul elő irodalomtörténetünkben” – írta róla Hegedüs Géza 1980-ban. A Magvető Kiadó 200 ezres példányszámban jelentette meg „légiós” regényeit. A 60-as és a 70-es évek értelmisége szóhasználatában humorának gyöngyszemei szállóigévé váltak, mint például „Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani”, „Ne hivatkozz mentő tanúkra, mert mit érsz el vele, ha ismerőseidet bezárják”, „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan”. P. Howard nemzedékek kedvenc pad alatti olvasmánya volt.

Élete nem kevésbé volt kalandos, mint regényei. Nyitott szemmel és üres zsebbel csavarogta be Nyugat-Európát, Skandináviába és Észak-Afrikába is eljutott, majd úti élményeit papírra vetette. A megélt kalandok és nélkülözések érlelték íróvá, 23 és 25 éves kora között szerezte meg élményanyagát barangolásai során. Alkalmi munkákkal (dokkmunkásként, mosogatóként, hómunkásként), nyomortanyákon tengette életét. Utazásait vad körülmények között tette meg: vagontetőkön, potyautasként, gyalog, stoppal. 1930 első felében a Francia Idegenlégióban szolgált, ám ez törékeny egészsége miatt rövid ideig tartott. Miután leszerelt vagy megszökött, kalandos módon tért vissza Magyarországra.

Regényei középpontjában mindig bűnügy és annak leleplezése áll. A légiós regények abban térnek el a többitől, hogy hősei légionáriusok, és a színhely az idegenlégió. Közülük az egyik Az elátkozott part és folytatása, A három testőr Afrikában. Regényeinek felütését tanítani lehetne, A három testőr Afrikában nyitó mondata szállóigévé vált: „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.” A főszereplők: Csülök, Tuskó Hopkins és Senki Alfonz – különleges tehetsége volt ahhoz, hogy érdekes alakokat teremtsen. Egyik legkedveltebb műve – A láthatatlan légió – egy jól megtervezett kalandtörténet. A címadó szervezet egy angol lord magánhadserege, melynek parancsnoka egy száműzött marsall. Ez az egyetlen olyan katonai egység Afrikában, mely napszemüvegben, teniszütőkkel és kis fekete lakktáskákkal felszerelkezve vág neki a sivatagnak. Az 1940-es Piszkos Fred, a kapitány talán a legnépszerűbb regénye. A cselekmény sokszínű, fordulatos, magával ragadó. Piszkos Fred Fülig Jimmy örökös bajbakeverője; a bolondos Jimmy és Fred kapitány felejthetetlen kalandokat kínálnak az olvasók számára. A regény nyitó híres párbeszéde éppúgy minta lehet az erélyes regénykezdésre, mint a Vesztegzár a Grand Hotelben eleje.

Rejtő vagány hősei irodalmi teremtmények, akik kívül rekedtek a társadalmon. Amíg angol, holland vagy francia honpolgárokról van szó, ezek tucatnevek. A légiósoknak pedig – akik a világ minden tájáról összesereglett kalandorok és bűnözők – szívesen ad cseh neveket (pl. Havlicsek, Vanek). Ők a valóságban budapesti lakosok lehettek, akik magukra haragították a szerzőt, lehet köztük pincér, szabó vagy kárpitos. „Egy Rejtő-regénynek mindig lehet tudni előre a végét, de egy Rejtő-mondatnak – soha” – írta róla Bárdos Pál. Másik híres teremtménye, Vanek úr (A 14 karátos autó) már megjelenésével is figyelemre méltó jelenség. Ha pedig már ciklonok támadnak és száguldoznak végig több földrészen, csakis nőneműek lehetnek, lásd A szőke ciklont. A mendemondák szerint főszereplőjét második feleségéről, Gábor Magdolnáról mintázta. Megismerhetjük benne Jim Hogant, az öreg fegyencet, akit életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek. Életében egyetlen nemes cselekedete volt csupán: a birtokában lévő értékes gyémántot arra a nőre hagyta, aki gyakran látogatta a börtönben, ezzel szerette volna meghálálni. Westernszerzőként vadnyugati történeteket írt (ötöt), így született meg a Gibson Lavery álneve.

Kevesen tudják, hogy rengeteg színpadi művet is írt a 27 regény mellett, összesen 120-at. Ezek között az egyoldalas villámtréfától a nagyoperettig minden akad. Rengeteget írt, de közben nem volt semmije, a szüleinél és a barátainál vagy szállodában lakott. Még a névjegykártyáján is az állt: „értesítési címe Continental Szálló”. Ugyan sztárgázsiért dolgozott, viszont kártyázott, rulettezett, könnyelműen bánt a pénzzel. Az a legenda azonban nem igaz, hogy kézirattal fizetett volna a kávéházban, hiszen kényes volt a munkájára, írást csak úgy engedett ki a kezéből, ha többször átnézte, javította.

Különös munkamódszert alkalmazott. Gépírónőknek diktálta írásait, akiknek az író parancsára kisminkelve, kisestélyiben kellett gépelniük. Diktálás közben tilos volt nevetni a poénokon, mert „Rejtő úr a munkát nagyon szigorúan vette”. Máshogy nem tudott írni, csak komoly környezetben. Miután néhány hónap alatt lediktált pár regényt, közölte Boros Rózsika gépírónővel, hogy elégedett a munkájával, és megkérte a kezét. Házasságukat nehéz klasszikus polgári idillnek nevezni, Rejtő életstílusa miatt hamar elváltak. Hamarosan újranősült, ettől kezdve új feleségének diktált. A szőke Gábor Magdolna azonban több volt, mint gépírónő, műfordítóként publikált. Neki már megengedte, hogy nevessen, sőt visszajelzést várt tőle. Magdát itáliai nászútra vitte, de akkor is sokat dolgozott. Hogy teljesítse a szerződését, folyamatosan írnia kellett, éjt nappallá téve dolgozott művein. Először kézzel vetette papírra történeteit, utána diktálta le őket, de már közben is sokat változtatott a szövegen, mondatait sokáig csiszolta. A feszített tempó és bohém életvitele felőrölte egészségét, így többször kényszerült szanatóriumba, egy évtizeddel idősebbnek nézett ki a koránál.

A harmadik meghatározó nő az életében szintén egy gépírónő volt, Kovács Magda. Tőle tudjuk, hogy hatalmas tempóban diktált, közben egymás után szívta a cigarettákat, itta a kávékat, és szedte a serkentő tablettákat. Magda volt mellette, amikor megkapta munkaszolgálatos behívóját. Rejtő, aki korábban megpróbálta tréfával elütni a háborúra vagy az antiszemitizmusra vonatkozó híreket, neki bevallotta, hogy fél. Kovács Magda a munkaszolgálat első állomásán, Nagykátán meglátogatta. 1942. november 27-én a pályaudvaron, a kerítésen át búcsúzkodtak: „Nem élem meg a végét” – mondta az író. A vonat ezután elindult Ukrajna felé, még 34 napot élt. Az embertelen körülmények és a borzalmas hideg (mínusz 40 fok) hamar felőrölték szervezetét. 1943. január 1-jén, 37 éves korában meghalt, pontosabban eltűnt a Don-kanyarban.

Halála után életműve mégsem merült feledésbe. Olvasók és írók nemzedékei nőttek fel könyvein. Mi a titka? Nem tudjuk. Az biztos, hogy utánozhatatlan, egyedi stílusa, halhatatlan figurái, pesti poénjai, egzotikus helyszínei és különleges kalandjai soha nem mennek ki a divatból. Hitvallása ez volt: „Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit. Az élet egy különös színpad, melynek zavaros célja van. Mi a leghőbb vágyam? Egyszer életemben végre jól kialudjam magam.”

Az 50-es években a feketepiacon kisebb vagyonért lehetett Rejtő-könyveket venni. 1956-ig be volt tiltva, majd megjelent a Vidám Könyvek-sorozatban A láthatatlan légió. A legendák szerint ekkor megfenyegették a feketepiaci árusok a kiadót, hogy ne rontsa az üzletüket. Több százezres példányban keltek el könyvei.

A közönség és a felolvasók ezúttal is nagyon jól érezték magukat a vidám hangulatú felolvasóesten. Köszönöm mindenkinek a közreműködést!

Sulyok Attiláné

Források: Élet és Irodalom 1992/1, Hévíz 2013/2, MTA Kritika 2007/június