„A fát szalonczukkedlivel díszíteni” – ezt Jókai Mórtól tudjuk – az 1870-es évektől jött divatba, mégpedig német közvetítéssel. Erre utal eredeti elnevezése: salonzuckerl. 1891-ben Hegyesi József Legújabb házi czukrászat című kézikönyvében már tizenhétféle szaloncukor receptjét ismerteti, köztük a szalon-ananász, szalon créme bonbon, szalon marasquino, pisztácia nevűeket. Ez egyértelműen mutatja, mennyire népszerűvé is vált ez a karácsonyváró édesség. Különösen nálunk, magyaroknál jött divatba, bár a Monarchia több országában is felkapott dolog lett a szaloncukor-készítés. Nevével ellentétben az eredeti ötlet és minta valójában nem a németektől származik, hanem a franciák szolgáltatták, akik városi szalonjaikban a felállított fenyőfa mellett csomagolt édességeket, süteményeket és cukorkákat kínáltak a várakozóknak. Innen jött tehát az elnevezés. A szaloncukor ősét, a fondant cukorkát a hagyomány szerint egy francia cukrász, Pierre André Manion találta fel. A források szerint már a 14. században is létezett a cukoroldatból sűrűre főzött puha massza, ez honosodott meg a német területeken, majd érkezett meg a bevándorlókkal a 19. század elején hazánkba.

Ahogy említettem, a francia szalonokban a fenyőfa mellett kínálták. De hogyan került fel a fára? Bármilyen izgalmas is a kérdés, erről sajnos nincsenek pontos források. Talán a csillogó csomagolás ihletett meg valakit, hogy a fa mellől láthatóbb helyre tegye a díszes cukorkákat. Egy azonban biztos: csak nálunk használják a karácsonyfa díszítésére az egész világon. A csomagolásra térjünk vissza egy kicsit később! Először „ízlelgessük” a belevaló csemegét!

A kezdetben kézzel készített finomságokról egy interjúban a következőt mesélte a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese, Török Róbert: „A mai cukrászok elődei a kora újkortól a főúri háztartásokban működő úgynevezett pepecs művesek vagy tsemege tsinálók voltak, akik a szakmát szobrászi kézügyességgel művelték. Feladataik közé tartozott, hogy asztaldíszeket, tragant figurákat és édességeket, úgynevezett tsemegéket készítsenek. Hazánkban Mátyás kora előtt a gyógyszerészek foglalkoztak édességkészítéssel, később Itáliából jöttek édességet gyártó mesterek, valamint a 16–17. századtól az Oszmán Birodalomból érkeztek török édességek. Cukrászatunkat a 19. században a svájci Graubünden tartományból érkező igazi cukrászok változtatták meg, amikor már elérhető volt a finomított cukor, kifejlesztették a vajas süteményeket. Cukrász szavunk is ekkor keletkezett, melyet magának Széchenyi Istvánnak köszönhetünk.”

A növekvő igényre a csokoládégyárak gépesítéssel reagáltak. Az első magyar (gőzüzemű!) csokigyár gépei a 19. század végén indultak be, és egyenesen a Gerbeaud cukrászda számára ontották a karácsonyi finomságokat. A legendás cukrászda ily módon a szaloncukor történetében és népszerűségének berobbanásában is úttörő szerepet játszott. Stühmer Frigyes üzeme is felkészülten várta a régi idők karácsonyi szezonjait. A cukrászdák között pedig beindult a versengés, hogy minél egyedibb és ízletesebb csemege készüljön: a legnépszerűbbek a zselés, a marcipános és a gyümölcskocsonyás volt. Kereskedők révén vidéken is megízlelhették a csokigyárak termékeit.

Karácsony 1930-ból: a szaloncukorral díszített fa alá megannyi ajándék is került minden gyermek örömére

A polgári háziasszonyok egyre kevésbé tudták tartani a versenyt a tömegesen gyártott, művészibb kivitelű és ízletesebb szaloncukorkákkal. Persze voltak a történelemnek viharosabb időszakai, amikor a háziasszonyok elővehették a régen jól bevált recepteket, és bizonyíthatták ügyességüket. Ezt leginkább a háborúk idején jelentkező alapanyaghiány, az elszegényedés akadályozta meg. Azért a legnehezebb időben is igyekeztek az emberek valamilyen finomsággal szebbé tenni az ünnepet: készültek mézes sütemények, krumplicukorból és aszalt gyümölcsből figurák, s ha kellett, az olcsóbb sütőtököt és a répát is díszítésre használták. Ma már elképzelhetetlen a karácsony szaloncukor nélkül.

Karácsony az 1930-as években

Fontos beszélni a csomagolásról is, amely együtt fejlődött az édességgel. Eleinte selyempapírral burkolták a nádcukorral és mézzel főzött golyócskát, egyszerű cukorkaféleségeket, kakaós készítményeket, ezt díszítették színes, csillogó sztaniollal. Az ipari forradalom és a kapitalista gyáripar fejlődésének köszönhetően kialakult a cukor- és édesipar, de a papírgyártás is korszerűsödött, és hihetetlen választékot kínáltak a gyártók. A századfordulóra már közel ezerféle sztaniol vált elérhetővé, ezeket akár külön mintakönyvekből is ki lehetett választani. A cukrászdák, akik ebbe a versengésbe beszálltak, a vásárlási láz fokozására a csomagolást is „megbolondították”, nem volt ritka, hogy a dobozokat művészekkel terveztették meg. A tömegtermelésben jól jött, ha a gyártó szaloncukor-rojtozó és sztaniolvágó gépeket is bevetett.

Ma már számtalan dísz közül választhatunk. Lehet, hogy a csomagolt cukkedlik már nem kerülnek fel a fákra, de a száznegyven éves magyar hagyomány ma is él, nincs karácsony szaloncukor nélkül…

SzaSzi

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu, origo.hu, mandiner.hu, vasarnap.hu

A képek a Pixabay és a Fortepan szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép.