Az ezüstös szemüvegtok titka

Rupnik Károly színművész hetven éve – Mohay Gábor írása

rupnik

December 2-án családi körben, finomságokkal és sok-sok nevetéssel – úgy tartja, utóbbi a legfontosabb – ünnepelte 70. születésnapját Rupnik Károly, a Győri Nemzeti Színház Szent László-díjas művésze.

Jelent-e valamilyen változást a nevezetes kor elérése?

Egy történet jut eszembe róla. Annak idején Bor Jóska igazgatóként beérkezve a színházba, megállt a próbatábla előtt, valódi ezüst tokjából elővette a szemüvegét és elolvasta a kiírást. Én is elérkeztem e művelethez, igaz, az én szemüvegtokom ezüstre oxidált alumínium, és mostanában keveset láthatom a nevemet a próbatáblán – így hozta az idei műsorrend. Kicsit elszomorít, de azért boldog is lehetek, mert hetven esztendőt szerencsésen megéltem, miközben sok pályatársam már az égi társulatban játszik. És megmaradtam régi vágású embernek, nem tudok internetezni, gépelni, Bede-Fazekas Csaba kilencvenedik születésnapjára készülő könyvéhez is kézzel írtam meg a köszöntőmet…

Hogyan telt ez a hetvenedik esztendő?

Hívő ember vagyok, és gyakran tapasztalom, hogy a sors, a Teremtő kiegyenlít dolgokat. Kaptam az idén egy váratlan és kiemelkedő feladatot, amely méltó ajándék a születésnapomra. Ez pedig Az apa címszerepe Veszprémben, a darab még műsoron van. Győrben jelenleg váltva játszom két szerepet az Esőemberben, míg a Minden jegy elkelt című, Fedák Sári életéről szóló alkotásban a népbírósági elnököt alakítom. Tavasszal pedig Szerb Antal Képtelen királyságában rúghatok legközelebb labdába.

Negyvenhét esztendeje került a győri színházhoz: össze lehet foglalni ezt a másfél emberöltőnyi időt?

Számtalan sikert, számtalan főszerepet, közben persze epizódokat is hozott, ünnepnapokkal és szorgos hétköznapokkal. Elmentek mellettem vágyott szerepek is, de nem vagyok csalódott, mert mint mondtam, a sors mindent kiegyenlít, így az öröm volt túlsúlyban a hivatásom gyakorlásában. Éppen 1976 telén ismertem meg a jelenlegi feleségemet, jóban-rosszban kitartottunk, két gyermeket neveltünk fel, érdekes, hogy én Pestiként kerültem Győrbe, ők győriként a fővárosba. Negyed százada élünk ugyanabban a családi házban, minden napját nyaralásnak érzem. Pihentet, lelket nyugtat a madarak etetése, a virágok gondozása, a ház körüli munkák. Nagyon szeretek olvasni, főleg éjjelente, amikor csend vesz körül. Komoly könyvtáramból válogathatok, igazi boldogság az olvasmánnyal elrepülni a képzeletbe. Kutyánk is van, igaz kőből, szoborként őrzi a házat, nem kell etetni, kötelező oltásra hordani…

A csaknem fél évszázados pályafutásából melyik szerepeiben érezte magát a legjobban?

Ez olyan kérdés, mintha egy sokgyerekes családban kellene kiválasztani a legkedvesebbeket. De azért megpróbálom: voltam Rómeó és Bóni, végig játszottam Európát német nyelven, például A víg özvegy báró Zeta Mirkóját is. Nagyon szerettem az Őrült nők ketrecének Albinjét, és most nagyon közel áll hozzám a nyolcvan éves, demenciában szenvedő, hétről hétre leépülő, a lányát gyötrő apa megszemélyesítése. Szó van róla, hogy vendég előadásként műsorra kerül majd a győri Kisfaludy-teremben is.

Mohay Gábor
A fotókat a Győri Nemzeti Színház és a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével közöljük. 

2023.12.11