Az író Keserű Barna (Thuróczy Szabolcs) évek óta nem tett le semmit az asztalra, ezért kiadója azonnali hatállyal szerződést bontana vele. Nagy nehezen sikerül kikönyörögnie 10 nap haladékot, de ha ezalatt sem rukkol elő valami értékelhetővel, végleg elválnak útjaik. Még fel sem ocsúdik a sokkból, csöngetnek, régi kapcsolata, Sára (Sárközi–Nagy Ilona) áll az ajtóban és közli vele, hogy 10 napra el kell utaznia Tokióba, addig legyen szíves vigyázni a közös gyerekükre, Samura (Pásztor–Várady Mór). Mire kettőt pislant, a nő sehol, az óvodás korú kissrác meg ott áll a lakásban.

Ismerős? Hogyne lenne az! Rengeteg filmben köszön vissza ez az alaphelyzet a Három férfi, egy mózeskosártól kezdve az Apafejen át a C’mon C’monnal bezárólag és a legtöbben már gondolják is tovább a cselekményt: a fickó jól meglepődik, hiszen nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel, a gyerek is rátesz erre egy lapáttal, mert ő maga az ördög, végül minden a helyére kerül, de addig sokat nevetünk rajtuk. Merthogy ezen filmek többsége a vígjáték műfaja mellett teszi le a voksot a dolog humoros (olykor édesbús) oldalát bemutatva, persze vannak egészen drámai, személyeskedésbe és pereskedésbe hajló alkotások is, mint pl. a Kramer kontra Kramer. Mivel a téma sokunk által jól ismert, a lényeg elsősorban nem a min van, hanem azon, hogy hogyan és kikkel, már pedig a Szia, Életem! elég jól tud működni ezen a fronton.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert bár késve érkeztem a kórházba, a kezdetektől fogva jelen vagyok a gyerek életében és aktívan kiveszem a részem mindenből. Nem vagyunk egyformák és a körülmények is mindenhol mások, – ettől függetlenül – mégis úgy érzem (és itt elég csak a közvetlen környezetemben körülnéznem), sok családban gyakorlatilag teljesen mindegy lenne, ha apa úgy kapná meg a gyereket 10 napra, hogy egyébként együtt élnek vagy sem. Hogy is hívják a tanító nénit, és hidegen vagy melegen szereti a gyerek a kakaót? Na, ugye.

Ebben a filmben úgy szakad az apa nyakába a gyerek, hogy közben határidős munkája van, ami eldönti, megválik-e tőle a kiadója vagy sem, ráadásul semmilyen tapasztalata nincs a gyereknevelésben és elég egyértelmű, hogy nem most akarja megszerezni azt. Amikor a gyereket le kell fektetni, WC-re kell szoktatni, orvoshoz kell vinni stb., vagyis le kell foglalni valamivel és életben kell tartani, az bizony nagy kihívás és tényleg ijesztő tud lenni. Utcára tenni, agyonütni (még ha gondolat szintjén működik is a dolog) mégsem lehet, csinálni kell tehát valamit, ami legalább nyomokban hasonlít egy szülő–gyermek kapcsolatra. Ez már csak azért sem olyan könnyű, mert Barna maga is egy nagyra nőtt gyerek. Az együtt töltött idő alatt azonban nem csak a fiát ismeri meg jobban, hanem saját magát is.

A közhellyel élve Thuróczy Szabolcs hozza a kötelezőt és öröm látni, hogy mennyire jól működik a kémia – a 200 jelentkező közül kiválasztott – Pásztor–Várady Mórral, akit abszolút egyenrangú partnerként kezel. Thuróczy természetes játéka minden alakítását emlékezetessé és hitelessé teszi, színészi eszköztára, habitusa és orgánuma pedig alkalmassá teszik arra, hogy a legkülönfélébb karaktereket formálja meg és akár egy filmen belül is egy teljes átalakulás szemtanúi legyünk. Ezúttal sem kell csalódnunk benne, Momóval, aki született tehetség, hihetetlenül jó párost alkotnak, ahogy az őrületbe kergetik egymást.

Egyértelműen kettejükről szól ez a film, de nem feledkezzünk meg a többiekről sem, hiszen a kisebb szerepekben is olyan nevek bukkannak fel, mint Mucsi Zoltán (kiadó), Kovács Patrícia (szexpajti), Básti Juli (szomszéd), Vékes Csaba (legjobb és egyetlen barát), Elek Ferenc (orvos), Scherer Péter (producer), Kiss Diána Magdolna (gyerekvigyázó), Tasnádi Bence (menedzser), Szabó Balázs (utcazenész a bandája nélkül) vagy Pálmai Anna (taxis), akik üde színfoltként vannak jelen a történetben.

A műfaj vígjáték, a cselekmény a humorra épít, bár, ha gyereknevelésről van szó, a humor egy rendkívül szubjektív dolog. Rengeteg olyan helyzet van ugyanis, ami akár a saját életünkből is ismerős lehet és bár megélve, ott és akkor talán nem találtuk annyira viccesnek, ma már csak legyintünk, ha eszünkbe jut és/vagy szóba kerül. Nem feltétlenül kell rossz szülőnek lenni ahhoz, hogy elveszítsük a kontrollt a dolgok vagy éppen önmagunk felett, ezért is tud szórakoztató lenni például egy olyan sorozat, mint a Bezzegszülők, ahol apa és anya annyira odateszik maguk, hogy az már sok.

Hogy Barna rossz szülő lenne? Nézőpont kérdése, hiszen nincs gyakorlata ebben, szorítja a határidő és gyermeke anyja kész tények elé állította. Amit látunk, a kényszerű együttlét átalakulása valami egészen mássá és bár ez az átalakulás időnként meg-megbicsaklik, összességében jól van megírva és kivitelezve.

Úgy tűnik, még mindig van potenciál a témában, hiszen az apaságot nem egyformán éli meg az ember, mindig lesznek újabb ás újabb próbálkozások. Ez a film nem is akarja megváltani a világot, nem is akarja tagadni a közös múltat ezekkel az alkotásokkal, de van benne annyi egyediség, báj és humor, hogy tudjon működni és szerethetővé váljék. Ismerős helyeket és ismerős arcokat látunk, de nem tolják az arcunkba, hogy ez és ez most azért történt, mert Magyarországon járunk, mert bár szülőnek lenni nem egyforma kihívást jelent a világ különböző pontjain, de sehol nem könnyű dolog. A kérdés tehát nem azon van, hogy mit, hanem sokkal inkább azon, hogy hogyan és kikkel és ezen a fronton elég jól teljesít.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Valószínűleg nálam még jobban betalált, hiszen javarészt itthonról dolgozom, írással foglalkozom és sokszor vagyok együtt a gyerekkel, de ezek csak amolyan finom apróságok, bizton állítom, még csak gyakorló apának sem kell lenni ahhoz (ártani persze nem árt), hogy valaki a magáénak érezze a Szia, Életem!-et és jól szórakozzon rajta.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu