''Suttog a fenyves zöld erdő...''
Óvodásoknak, kisiskolásoknak, de akár gyermeklelkű felnőtteknek is ajánlhatók a következő csoportos játékok, amelyek fejlesztik a kifejezőkészséget, a zenei hallást, a koncentráló képességet és a kreativitást, de év végi feszültséglevezetőként is alkalmazhatók. Legfőképpen pedig segítik az ünnepre hangolódást.
1. Merre járt a mikulás?
Ehhez a játékhoz szükségünk lesz kisebb méretű, piros anyagokra vagy ruhákra. A legjobb, ha a szabadban tudjuk játszani, és a gyerekek jól kimozoghatják magukat a friss levegőn. Rejtsük el a piros anyagokat különböző helyeken úgy, hogy ne lehessen túl könnyen megtalálni. Mondjuk el nekik, hogy erre járt a Mikulás, és a ruhája beleakadt a bokrokba, ágakba. Keressék meg, merre járhatott. A piros anyag mellé egy-egy szaloncukrot is tehetünk.
2. Mikulás activity
Írjunk fel kártyákra a Mikuláshoz kapcsolódó tárgyakat és egyszerűbb fogalmakat. Ezután a gyerekek számától függően alakítsunk két, három vagy több csoportot, majd mindegyikből válasszunk ki egyvalakit, aki eljátssza a sapkából kihúzott feladványt. A játék fő szabálya, hogy nem lehet beszélni, csak rajzolni vagy mutogatni. Minden játékosnak 1 perc áll a rendelkezésére. Aki ennyi idő alatt ki tudja találni a szót, pontot kap. Az a csoport nyer, amelyik először eléri a 20 pontot. A feladott kifejezéseket akár lehet különböző pontszámmal értékelni a nehézségük alapján.
3. „Illatmúzeum” – ünnepváró játék az egész családnak
Helyezzünk fedővel ellátott tégelyekbe vagy kisebb dunsztos üvegekbe az ünnepeket idéző illatos tárgyakat. Körbetekerhetjük karácsonyi csomagolópapírral, hogy a játékos ne láthassa meg az üveg tartalmát, vagy be is köthetjük a szemét egy kendővel. A játékosok sorban szagolják végig a számozott tégelyeket, és egy lapra felírják a számot és mellé, hogy milyen illatot éreztek. Az nyer, akinek a legtöbb találata van.
Illatötletek – bármi lehet, ami nosztalgikus érzéseket kelt, vagy akár megidézi a karácsonyi sütiket. :-)
1. Narancshéj vagy citromhéj
2. Fenyőtoboz vagy fenyőág
3. Borsmentás cukorka
4. Vanília kivonattal átitatott vattagolyók
5. Mandula kivonattal átitatott vattagolyók
6. Fahéjrudacskák
7. Csokoládé
8. Karamell
9. Mézeskalács
10. Aszalt alma vagy szilva
12. Levendula illóolaj
4. Találd ki a dal címét!
Oszd két vagy három csoportra a gyerekeket, és a játékvezető furulyán, zongorán vagy más hangszeren sorra eljátssza néhány ismert Mikulás vagy karácsonyi dal első ütemeit. A csoportok egymás után következnek, és egy percük van kitalálni a dal címét. Ha nem sikerül, akkor a következő csoport kap rá lehetőséget. Az a csoport nyer, amelyik a legtöbb dalt felismeri.
Dalötletek:
Suttog a fenyves...
Hull a pelyhes fehér hó...
Kis karácsony, nagy karácsony...
Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom...
Télapó itt van…
Mennyből az angyal
5. Éneklős kereső
Keressünk egy tárgyat, amit elrejtünk. Ez kapcsolódhat az adott időszakhoz, lehet például Mikulás sapka vagy egy kis csengő. Küldjünk ki egy gyereket, ő lesz a kereső, másvalaki pedig rejtse el a tárgyat úgy, hogy azért észrevehető legyen (ne tegye bele például egy dobozba). Hívjuk be a keresőt, és kezdjünk el közösen énekelni egy mindenki által ismert éneket (lehet ez a Kis karácsony, nagy karácsony, vagy bármelyik más, ismert dal). A dalt azonban úgy kell énekelni, hogyha a kereső messze jár az elrejtett tárgytól, halkan énekeljük, ha közeledik, akkor egyre hangosabban. Persze ez kiscsoportosoknál még nem biztos, hogy sikerül, de a halk és hangos közötti különbséget ők is érzékelni fogják. Jó, ha ezt a játékot megelőzi egy-két alkalom, amikor halkan és hangosan énekeltek, például egy Mikulás báb le- és felemelésével (ha magasra emeljük, hangos, ha leengedjük, halk).
6. Hógolyó váltóverseny
Minden csapatnak szüksége lesz egy feltekert fehér zoknira hógolyóként és egy fakanálra. Alakítsunk két – három vagy több 4 – 6 fős csapatot, majd a játékosok álljanak oszlopokba, és jelöljünk ki egy célt, olyan távolságra, ami már kihívást jelent. A feladat, hogy úgy kell a csapatok tagjainak végigfutni (vagy gyorsan elgyalogolni) a célhoz és vissza, hogy közben a „hógolyót” a fakanálon kell egyensúlyozni. A zokni az átadás közben sem eshet le. Utána a következő csapattag indul a cél felé. Ez addig folytatódik, amíg a csapat összes tagja nem teljesítette a távot. Ha a zokni mégis leesik a kanálról, a játékosnak vissza kell térnie oda, ahonnan elkezdte, és újra kell próbálkoznia. Az a csapat nyer, amelyiknek tagjai a leggyorsabban teljesítik a feladatot.
7. Hógolyó dobás
Osszuk párokra a gyerekeket. Minden párnak szüksége lesz egy nagy műanyag pohárra és 10-12 mályvacukorra. A csapat tagjai egymással szemben állnak, körülbelül 1 méter távolságra egymástól. A csapat egyik tagja tartja a poharat, a másik pedig dobja a mályvacukrot. Az a páros nyer, amelyik egy perc alatt a legtöbb mályvacukrot tudja bedobni, illetve elkapni.
8. Közös mese
A játékosok körben ülnek. Az a feladat, hogy együtt, közösen írjanak egy mesét a Mikulásról vagy a fény újjászületéséről. A csoportvezető elkezdi, a csoporttagoknak kell folytatniuk. Akinek a rongylabdát dobják, annak kell folytatnia, így mindenkinek mindig figyelnie kell, hiszen sosem tudhatja, hogy mikor kerül sorra. Mindenki néhány mondattal folytathatja a már elkezdett történetet. A csoportvezető kezd, és ő dobja el a labdát is először. Lehet ismert mesekezdéseket használni, például „hol volt, hol nem volt, volt egyszer…”. Ha kész a mese, érdemes megbeszélni, ki milyennek látja, ki hogy módosított volna rajta, kinek mit jelentett a közös alkotás.
Összeállította: Szabados Éva
Forrás: jatsszunk-egyutt.hu, mokastanitas.hu, childhood101.com, kronosexperience.com, kidfriendlythingtodo.com
A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép.