Az Őrangyal (1886-1917)
Sorozatunk eddigi darabjaiban a 19. század második felének jelentősebb újságjai mellett bemutattam már tudományos folyóiratot, diáklapot, élclapot és pedagóguslapot is. Az alábbiakban egy kisgyermekeknek szóló időszaki kiadványról szeretnék röviden szólni; egy olyan gyermeklapról, mely több szempontból is jelentősnek mondható a helyi, sőt az országos időszaki sajtó történetében.
1886. január elsején egy érdekes, gyermekeknek szóló verseket és elbeszéléseket tartalmazó, nyolcadrét alakú, nyolc oldal terjedelmű, katolikus szellemű újság látott napvilágot. A címe Őrangyal volt, alcíme pedig: A gyermekek barátja, tanítója és vezére. A fejlécből megtudhatta még a korabeli olvasó, hogy az előfizetési díjat Moson megyébe, a magyarkimlei római katolikus plébániahivatalhoz kell elküldeni, továbbá azt, hogy az újság megjelenik minden hó elsején és 15-én, „leg alább is két képpel”. Az impresszumban pedig ez állt: „Kiadó, laptulajdonos és felelős szerkesztő: Gladich Pál magyarkimlei plébános”.
Az Őrangyal első két évfolyama Magyarkimle kiadási hellyel jelent meg, 1888. január elsejétől viszont már Győr a megjelenés helye, és ettől fogva végig győri nyomdákban készül. Ekkor történik az első szerkesztőváltás is: öt évig Veninger Ernő győri egyházmegyés pap szerkeszti tovább a lapot, majd 1893-tól id. Kárpáti Endre nyugalmazott győri tanítóképezdei tanár lesz a szerkesztő, aki negyed századon keresztül végzi e nem könnyű feladatot – az utolsó évfolyamoknál már aktívan bevonva a szerkesztői munkába fiát, ifjú Kárpáti Endrét is.
Mielőtt magáról a gyermeklapról szólnék, ki kell, hogy térjek röviden arra is: ki volt Gladich Pál? Az 1855-ben, Magyaróváron született, 1878-tól a Győri Egyházmegye szolgálatában működő pap élete legnagyobb részét a magyarkimlei plébánián töltötte: 38 évig volt e Moson megyei kisközség plébánosa. Itteni aktív lelkipásztori munkássága mellett több más területen is jelentőset alkotott: 1895-ben nyomdát alapított Győrött (később Győregyházmegyei Alap Nyomda néven működött, egészen az államosításig), majd 1910 táján Magyarkimlén (Jó Iratokat Terjesztő Nyomda). Ez utóbbi magas műszaki színvonalát jelzi, hogy kottát is tudott nyomtatni – erre viszont azért volt szükség, mert Gladich Pál zeneszerzéssel is foglalkozott. Több lap alapítása és szerkesztése fűződik nevéhez (Egyházi Zene, Keresztény Leányok Lapja), de a legfontosabbnak a gyermekek hasznos olvasmányokkal való ellátását tartotta. E célból indította el 1909-ben Magyarkimlén „Iskolások Könyvtára” című kiadvány-sorozatát, és ezt a célt szolgálta az Őrangyal is, 32 esztendőn keresztül.
Az Őrangyal – amint fentebb már jeleztem – 1886. január elsejétől jelent meg kéthetenként, 8-8 oldal terjedelemben, számonként legalább két képpel illusztrálva. Terjedelme rendesen végig nyolc oldal maradt, csak rendkívüli alkalmakkor – a legnagyobb egyházi ünnepeken – jelent meg 16 oldalon. Formátuma az induláskor nyolcadrét, majd 1888-tól valamivel nagyobb lett, 1892-re pedig kialakult a negyedrét formátum, mely a lap fennállása során végig megmaradt.
Az évfolyamokat az induláskor januártól decemberig számozták, így 24 szám jelent meg évente. 1910. január elsején, a 25 éves jubileumi számban vetette fel a szerkesztő, hogy – hasonlóan a többi, iskoláskorúak számára kiadott újsághoz – át kellene térni a tanévhez igazodó évfolyamszámozásra. Ezért, hogy a kis olvasók ne károsodjanak, 1910-ben januártól augusztusig minden hónap elsején 16 oldalas, 15-én 8 oldalas szám jelent meg, így augusztus 15-ig terjedelemre egy teljes évfolyam hagyta el a nyomdát – szeptember elsején pedig indulhatott az újabb, a 26. évfolyam. Ettől kezdve az évfolyamok szeptembertől júniusig jelentek meg 20-20 számmal – nyáron az Őrangyal is „vakációt tartott”.
A gyermeklap első két évfolyamát Gladich Pál maga szerkesztette és – amint azt később kiemelik – jelentős részben maga is írta. Az újság megerősödésével ezt egyedül már nem győzhette: Veninger Ernő, majd id. Kárpáti Endre személyében gyakorlott szerkesztőket kért fel, akiknek egyre növekvő számú munkatársra volt szüksége. Hogy kik voltak a leggyakoribbak? Erről – a lapszámok átforgatása mellett – a 25 éves jubileumi számból tudunk meg a legtöbbet, melyben ifj. Kárpáti Endre számszerű elemzésre is vállalkozott. Ő számolta össze, hogy a legtöbb írást – mintegy ötszázat – édesapja adta a lapba, ezek többsége elbeszélés, melyeknek jelentős része folytatásokban jelent meg. A leggyakoribb szerzők között Turkovics Mária egri angolkisasszony, Epöly Ferenc nagykálnai (Bars megye) esperesplébános és Molnár Géza dunaalmási plébános, valamint Ujlaki Géza győri iskolaigazgató nevét említi még, aki maga is rendszeresen írt már ekkortájt a lapba, többnyire „Junior” név alatt jelentetve meg írásait. Nem érdektelen talán, ha a ritkábban jelentkezők közül is említek néhányat: Rákosi Jenő, Domonkos István nyúli plébános vagy Kincs István kőszegi apátplébános a korszak ismert írói közé tartoztak; Harsányi Lajos később jeles költő, az itt és ekkor még gyermekversekkel jelentkező Mohl Adolf elismert tudós lett; az Őrangyal számára alkalmi költeményeket küldő Szávay Gyuláról korábban már több lap kapcsán is szólhattam; azt pedig érezhető büszkeséggel írja az áttekintés szerzője: „Gárdonyi Géza, kinek neve legfénylőbb az élő magyar íróké közt, szintén megörvendeztette lapunkat munkájával.”
Az Őrangyal 32 évfolyamának változatos tartalmáról itt csak nagyon röviden szólhatok. A vers és a próza nagyjából egyenlő arányban kapott benne helyet: ifj. Kárpáti Endre az 1909 végéig megjelent 576 lapszámban – melyeket több mint ezer kép illusztrált – kb. 1300 írást számolt össze mindkét műfajban. A lap közölt „a vallásos áhitatot gerjesztő költemények mellett vidám bohóságokat is, képekkel, továbbá ismeretterjesztő apróságokat és adomákat vegyesen” – ahogy a szerző megállapítja. Jelentős szerepet kaptak állandó rovatai, így pl. az „Egyházi ünnepek”, mely rovat a naptár rendje szerint mutatta be röviden a soron következő jeles napokat; az „Állatok világából” rovat alkalmanként 2-4 rövidebb írást közölt, sok érdekességgel; az „Irodalom” rovat újonnan megjelent vallásos kiadványok rövid ajánlásait hozta; de sok érdekes rövid olvasmány található a „Vegyes” címet viselő rovatban is. A kisebb terjedelmű rovatok közül nem hagyhatom említés nélkül az „Adomák” címűt, alkalmanként 3-4 humoros történetével. Népszerű volt a „Levelezés”, melyben „a szerkesztő bácsi” válaszolt az olvasói levelekre. A lapban közölt tréfás kérdések egy részét maguk a kis olvasók küldték be, ugyanők lelkesen adták postára az újságban közölt rejtvények helyes megfejtéseit is – a mai kutatók nem kis örömére.
Hogy miért állítom ez utóbbit? Az időszaki sajtó történetének kutatója számára talán a legnehezebb kérdés: kik olvasták a lapot? Kikhez, hová, milyen földrajzi távolságokra jutott el a kiadvány? Sajnos előfizetői jegyzékek az Őrangyal esetében sem állnak rendelkezésünkre, így csak az újság tartalmának elemzése segíthet e nehéz kérdés megválaszolásában. És itt segítheti a mai kutatót az újságban közölt rejtvény, melyre a szerkesztők a helyes válaszok beküldését várták.
A „Rejtvény” indulásától állandó „rovata” volt a lapnak. A jutalom eleinte az volt, hogy a helyes megfejtést beküldők névsora megjelent a következő hónapban. Ezt azonban néhány év után a helyes megfejtők nagy száma miatt már nem lehetett kivitelezni, ezért csak azok kerültek megnevezésre, akiknek a szerencse a sorsoláskor kedvezett, és jutalmul könyvet vagy képet kaptak. Az első 25 évben ötszáznál több jutalomtárgy került kisorsolásra.
A mai kutatók számára azért jelent különleges értéket a helyes megfejtést beküldők névsora, mert az első évfolyamokban a nevek mellett a lakóhelyeket is feltüntették. Így lehetőség adódik annak vizsgálatára, milyen településekre, milyen távolságokra és irányokba jutott el az Őrangyal? A teljes helynév-anyagot itt és most nem áll módomban részletezni, csupán két érdekességre hívnám fel a figyelmet. Az egyik, hogy az 1886. március 15-én megjelent első névsorban már 16 település neve szerepel: Budapest, Magyaróvár, Kapuvár, Szombathely, Eger és néhány további város mellett Pest, Bars, Baranya, Somogy, Veszprém, illetve Abaúj-Torna megyében lévő falvaké is.
A másik, hogy az 1888-ban megjelent harmadik évfolyam lehetőséget adott arra, hogy a helyes megfejtők névsorát egy teljes esztendőre elemezhessem. Az ez évben megjelent 24 szám közül 16 tartalmazott ilyen listát: e jegyzékeken 1110 olvasó neve szerepel, akik összesen 990 jó megoldást küldtek be. (A különbséget az adja, hogy esetenként többen együtt, azaz több névvel küldték be a helyes megoldást.) A listákon szereplő 1110 olvasó nem kevesebb, mint 118 települést képvisel. Az élen „természetesen” Budapest áll, ahonnan 239 olvasó 209 helyes megoldást adott postára. Győr második helye sem meglepő, az arány azonban figyelemre méltó: 172 olvasó 161 jó megoldását összesíthettem. Jóval lemaradva a harmadik Veszprém: innen 43 helyes megfejtés érkezett, 47 névvel. Harminc és negyven között van az említések száma Magyaróvár, Szekszárd, Esztergom, valamint a Bács megyei Bogojeva és a Jászkun Kerülethez tartozó Majsa esetében. Őket követi Sopron 28, majd Dunaföldvár 26 „találattal”. Tíznél több jó megoldás érkezett még be Tapolcáról, Pécsről, Jászapátiból, Egerből, Szobról és Lébényszentmiklósról. A további 102 településről 10 alatt van a beérkezett megfejtések száma: ezek felsorolását mellőzve csupán annyit jegyeznék meg, hogy a Dunántúl minden megyéje képviselve van; a mai Felvidék, illetve Délvidék területéről egyenként tucatnyi, míg Erdélyből féltucatnyi településnévvel találkoztam; és van egy olyan válasz is, mely a történelmi Magyarország határain kívülről érkezett: gróf Sigray István és Antal Olaszországból, Pisából küldte be a helyes megfejtést!
Talán a felsorolt példákból is kitűnik, hogy az Őrangyal kéthetente megjelenő lapszámait az akkori ország minden részében forgatták. Példányszámáról sajnos konkrét adatot nem sikerült fellelnem eddig, csupán annyit tudunk meg ifj. Kárpáti Endre fentebb már említett cikkéből, hogy az Őrangyal azért tud az ország legolcsóbb gyermekújságja lenni – 1910-ben egy évfolyam előfizetési díja mindössze egy korona volt –, mert „az előfizetők hathatósan támogatják tömeges jelentkezésükkel”. Kiemeli továbbá, hogy „a kis újság nemcsak hazánk területén, hanem külföldön is kedves jövevény, sőt minden esztendőben több példánya megy a tengerentúlra, Amerika földjére is. Itthon pedig szívesen látott vendég nemcsak a nép és a középosztály, hanem a főurak gyermekszobáiban is.”
Az Őrangyal általam ismert utolsó száma 1917. június 15-én jelent meg. Ebben a szerkesztő arról szól, hogy küzdenek a drágasággal, egyre nehezebb az újság helyzete, de bízik abban, hogy szeptemberben megindulhat a kis gyermekújság 33. évfolyama. Bizonyára közbejött azonban valami, amitől a szerkesztő aggódó hangja tartott: az újság tudomásom szerint többé nem jelent meg.
Ez lenne hát az Őrangyal történetének vázlata. Működése alatt hiányt pótolt: a legifjabbak számára hosszú ideig az egyetlen ilyen jellegű olvasmány volt az országban. De sokáig egyedüli volt katolikus ifjúsági lapként is: a Regnum Marianum Egyesület által kiadott, Sík Sándor közreműködésével szerkesztett Zászlónk csak 1902-től indult útjára.
Az akkortájt megjelenő gyermeklapok többsége rövid életű volt. Mi volt az Őrangyal sikerének titka? Gladich Pál, Veninger Ernő és Kárpáti Endre személyében olyan szerkesztői voltak, akik tudásukkal és lelkesedésükkel meg tudták őrizni az újság magas színvonalát. Olyan irodalmárokat tudtak megnyerni hosszabb-rövidebb időre munkatársul, akiknek nevét ma is jegyzi az irodalomtörténet, mellettük pedig lelkes egyházi és világi „tollforgatók” „szállították” folyamatosan a verseket, elbeszéléseket, ismeretterjesztő írásokat. Hozzáértő nyomdászok gondoskodtak a kivitelezés magas színvonaláról. Gladich Pál személyében pedig olyan kiadója akadt, aki életének egészét az ifjúság nevelésének szentelte, nem kis anyagi áldozatot is vállalva ezen ügyért. Ezért élhetett meg az Őrangyal 32 teljes évfolyamot.
Horváth József
Az Érdekességek a régi győri újságok és folyóiratok történetéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.