Személyes bélyeg jelent meg Csepregi Éva előadóművész tiszteletére


csepregi-eva

Csepregi Éva énekes, előadóművész, a Neoton Família együttes tagjának öt évtizedes munkássága és januári életműkoncertje tiszteletére tematikus bélyeget bocsátott forgalomba a Magyar Posta Zrt. november 29-én Budapesten.

Először adott ki előadóművészről személyes bélyeget a Magyar Posta Zrt. Csepregi Éva, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja idén töltötte be 70. életévet, ennek megünneplésére 2024. január 6-án életműkoncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában – hangzott el a budapesti sajtótájékoztatón. Csepregi Éva az 1972-es a Ki mit tud? tehetségkutató versenyen tűnt fel, azóta töretlenül halad előre zenei karriere, legutóbb 50 éves munkássága elismeréseként vehette át Novák Katalin köztársasági elnöktől a Magyar érdemend lovagkeresztjét.

A személyes bélyeget a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke mutatta be. Hegmanné Nemes Sára Csepregi Évát a magyar könnyűzenei élet poplegendájának, büszkeségének nevezte. Mint mondta, a Magyar Posta alapvető missziója, hogy a bélyegeken keresztül értéket képviseljen, emlékeztetve mindenkit hazánk nagyjaira, büszkeségeire.

Ismertetése szerint a forgalomba kerülő bélyeg retro arculati világot kapott. A bélyeg Benedek Imre grafikus tervei alapján készült, Tóth Ildikó arculati elemeinek és Rosta Márk fotójának felhasználásával. A bélyeghez alkalmi boríték is tartozik, valamint egyedi bélyegző, amin az Éva és az életműkoncert felirat olvasható. A személyes bélyeg ötezer példányban került forgalomba, 1800 forintos áron vásárolható meg a Filopostán, a Magyar Postán és a posta weboldalain.

Hegmanné Nemes Sára elmondta azt is, hogy a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójához kapcsolódva a Magyar Posta több más bélyeg mellett Csepregi Éva tiszteletére készült bélyeget is felajánlotta a jótékonysági árverésre. A jótékonysági műsort december 17-én élőben közvetíti a közmédia.

Lőrinczy György, a Postakürt Alapítvány elnöke szerint generációk nőttek fel a Neoton Família dalain. Csepregi Évát közvetlen és kedves előadónak nevezte, aki többek között természetességének is köszönheti a közönség töretlen szeretetét.

Gyerekként szeretett bele a színpadba, az éneklés kezdetben hobbinak indult – idézte fel pályafutása kezdetét Csepregi Éva előadóművész. Hozzátette, hogy az első igazi megmérettetést a Ki mit tud? tehetségkutató verseny jelentette, majd lassan a zenélés hobbiból szakmává vált. „A mély vízben tanultunk meg úszni, tanultuk meg a szórakoztatás, a zene művészetét” ‒ mondta, emlékeztetve arra, hogy akkoriban a tánczene, a popzene nem volt igazán elfogadott műfaj.

Csepregi Éva azt mondta, hogy a Neoton Famíliával hosszú, tartalmas és sikeres időszakot éltek át, de szólólemezei is sikeresek lettek. „Akkoriban eltaláltuk a magyar szívek ritmusát” ‒ fogalmazott, kiemelve, hogy koncerteztek Spanyolországban, Japánban, Dél-Koreában, Szingapúrban, és céljuk mindig a magyar popzene népszerűsítése volt.

A januári életműkoncerten a Neoton Família dalai mellett a szólólemezekből is hallhatók lesznek számok – mondta, kiemelve: nagyon büszke arra, hogy a zenekar még most is telt ház előtt játszik, a közönség még mindig kíváncsi a dalaikra.

Balassa János koncertszervező ismertetése szerint két részből áll majd a január 6-i életműkoncert, amelyen Csepregi Éva az erre az alkalomra létrehozott zenekarral lép majd fel. A dalok új hangszerelésben lesznek hallhatók Dezső Balázs jóvoltából. Az esemény rendezője Radnai Márk, a színpadkép 4K felbontásban lesz látható, így a koncertet tűéles minőségben lehet majd követni a helyszínen a képernyőkön keresztül – hangsúlyozta a koncertszervező.

MTI Fotó: Hegedüs Róbert
Forrás: MTI

2023.12.05