Amikor az utolsó buborék is szétpattan

Premier a Győri Nemzeti Színházban – Szabados Éva írása

buborekok-gyori-nemzeti-szinhaz

November 25-én, szombaton este Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát mutatták be a Győri Nemzeti Színházban. A szórakoztató előadásban nagyszerű alakításokat láthatunk, tipikus, napjainkban is felbukkanó karaktereket, komikus vagy tragikomikus helyzeteket, amelyek előbb-utóbb bevonnak a történetbe. Ha esetleg néhány figura vagy jellemvonás átüt a védőfalainkon, akkor vegyük be bátran az író által kínált iróniapirulát, a hatás nem marad el.

„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök.” (Gogol: A revizor) Csiky Gergely kesernyés, de szelíd gúnnyal igyekszik gyógyítani saját korának társadalmi tüneteit és a mögöttük meghúzódó okokat. Ám úgy tűnik, nem változtak oly sokat a dolgok, emberek, mert a terápiája ma is hatásos lehet, ha jól használjuk.

Az irónia kifejezés az ógörög eiróneia, „tettetés” szóból származik. Napjainkban egyrészt egyfajta lelki attitűdöt értünk alatta. Másrészt a kifejezés az élet negatív és így komikus jelenségeit pellengérre állító irodalmi, művészeti stílusra is vonatkozik. Az iróniában a szó szerinti jelentés – a látszólagos felszín – ütközik az átvitt értelemmel, vagyis a mélyben meghúzódó igazsággal. A nevetés időzített bombaként várakozik, hogy felszínre hozhassa mindazt, amit a tettetés, hamis álarc elfedett.

A Buborékok történetének középpontjában a hazugságok, illuzórikus látszatok hálójában vergődő Solmay család áll. A két főszereplő az eseménysort kívülről is szemlélő, majd egyre inkább mozgató férj, Solmay Ignác (Csankó Zoltán) – akinek éleslátását eleinte hatástalanítja gyávasága – és az egészet jó darabig mozgásban tartó hiú és tékozló feleség, Szidónia (Kubik Anna). A gyerekeik – miközben különböző sorsokat tárnak elénk – alapvetően tükrözik a szülők dinamikáját, és fokozatosan lázadnak fel a téveszmék ellen.

A nyitány, Csankó Zoltán irónikus bevezetője felkészíti a nézőt, lehetőséget ad, hogy egyszerre lássa a történéseket kívülről és belülről. A győri előadás így teszi még hatásosabbá a „gyógymódot”. De szükséges hozzá a másik oldal is, és Kubik Anna hitelesen és magával ragadóan hozza be azt a világot, ahol a tisztesség közönségesség, a takarékosság kicsinyesség és a sznobéria a legnagyobb természetesség. Az ő fővárosi csillogásra és szofisztikált látszatokra épülő világával áll szöges ellentétben a vidéki Demeter (Ungvári István) egyszerű, nyers lénye. (Érdekes párhuzamokat lehetne vonni Csehov figuráival, például a Cseresznyéskert című tragikomédiából.)

Csiky mindkét oldalt mosolyra fakasztóan mutatja be, de egyértelműen az utóbbi, a vidéki élet mellett teszi le a voksát, mint A proletárok (Ingyenélők) című darabjában Darvas Károly: „…keresnem kell azt a földet, hol az ember, ki becsületes munkája után akar élni, munkát kap; hol nem a pártfogás, nem a tányérnyalás, nem önmagának megtagadása, hanem a tehetség és szorgalom szerzi meg a kenyeret. Itt a fővárosban ezt nem találtam; megyek hát keresni másutt, míg megtalálom.” (I. felvonás 21. jelenet)

A városi fény elfedi előlünk a csillagokat – Csiky pontosan látta, és élesen be is mutatta a máig gyűrűző értékválságot, az erkölcsi értékek süllyedését és annak következményeit. A legidősebb lány, Szerafin (Szina Kinga) már férjes asszony, mégis szolgaian ismétli az anyai mintát és a tapasztalt „barátnő”, Malvin (Agócs Judit) tanácsait: „Az a nő, kit félt a férje, biztos lehet róla, hogy minden akaratát teljesíteni fogja. Sakk a férjeknek! S legjobban sakkban lehet őket tartani egy ily ártatlan udvarlóval.” (I. felvonás, 15. jelenet)

Hiúságok, hazugságok, erkölcstelenségek, kegyetlenség hálója, amelybe legtöbben tudatlanságuk miatt sétálnak bele, és ők is szenvedik meg a legjobban. Solmay Ignác számára az operett ennek az illuzórikus világnak a jelképe, amelyben a melodramatikus szcénák vészes gyorsasággal követik egymást. Lehetetlen megállítani a cirkuszt, megtorpanni és elgondolkodni, jó-e ez így egyáltalán. Az emberi játszmák nem hagynak helyet a tudatosságnak.

„Megtört a sok háború és vereség. A sok szcéna! Tudod te, mi az a szcéna? Mikor az asszony sír, görcsöket kap, megátkozza azt az órát, melyben beléd szeretett, széttépi a zsebkendőjét, és azzal fenyeget, hogy leugrik a harmadik emeletről... Én ezen mind keresztülmentem. Pedig egyszer sem akart igazán leugrani... Most már hallgatok, magamba fojtom dühömet... Nézd ezt a keblet ‒ ez egy vulkán ‒, harminckét esztendő lávája forrong, kavarog benne.” (I. felvonás, 7. jelenet)

Csiky Gergely kíméletlen ugyan a leleplezésben, mégis szeretettel viseltet szereplői iránt. Szidónia sebezhetőségét is felvillantja, ha csak néhány pillanatra is. Egyre nyilvánvalóbbá válik, mennyire látszólagos hatalma van mások felett, hiszen még önmagán sem tud uralkodni saját vágyainak rabságában sínylődve.

Lehet-e a habkönnyűnek induló, egyre komorabb színeket öltő történetből happy end? Ha igen, hogyan? Milyen utat kell bejárni a szereplőknek? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Győri Nemzeti Színház előadásából, miközben remekül szórakozunk.

Arisztotelész a Poétikában azt írja, hogy a komédia, a humor és a jambikus költészet az igazság hatékony közvetítői, és a katarzis, avagy az érzelmi megtisztulás elindítói. Ma a közösségi média hipnózisában élve nem kell messzire mennünk, ha buborékokat keresünk. A buborék illúzió, amely előbb-utóbb szétpattan, és akkor a felszínre kerül az igazság. Talán ez lehet Csiky Gergely 1884-ben írt darabjának időtlen üzenete.

A színdarab teljes szereposztása a Győri Nemzeti Színház honlapján tekinthető meg.

Szabados Éva
Fotók: O. Jakócs Péter