A mai Magyarország legkiszolgáltatottabb emberei kerülnek fókuszba a kötetben. A szerzőt nem érezzük kívülállónak, beavatott ő, aki nem a szenzációt hajhássza, hanem felelősségteljes írástudóként hajol oda hőseihez, figyel, pontosan rögzít, mindezt mély empátiával teszi. A szívfacsaró részletek arról a korról és arról a világról mesélnek, amelyben élünk. Legfeljebb nem vesszük észre, vagy nem akarunk odafordulni világunk karcosabb részleteihez.

Az irodalmi riportnak vannak hagyományai a magyar irodalomban is. Dobray Sarolta Galgóczi Erzsébet, Csalog Zsolt és Tar Sándor nyomdokain jár, hogy ráfókuszáljon a nélkülözésben is megmutatkozó emberségre, a méltóság elpusztíthatatlan vágyára és más fontos emberi valóságokra.

A szerző mesél a családból hozott szociális érzékenységéről, inspirációiról. Édesanyja (Polónyi Gyöngyi színésznő), aki a színpadot hátrahagyva másfajta szolgálatnak szentelte életét, missziókba járt. Édesapja, Dobray György filmrendező, aki a 80-as évek végén a prostituáltakról forgatott tabudöntögető dokumentumfilmeket (K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) 1988-ban és K2 – Film a prostituáltakról – Az éjszakai lányok 1989-ben). Az írónő viszonylag korán megtanulta, hogy máshogy figyelje az embereket. Témái pedig szinte szó szerint az utcán hevernek. Mesél a terepen végzett munkáról, hogy nem kell szélsőséges helyzetekbe kerülni ahhoz, hogy valami igazán érdekeset írjon. Arról, hogy néha a csendek is milyen sokat árulnak el. Arról is, hogy nehéz igazán közel kerülni az emberi lelkekhez, de a felszín és a sorok mögötti dolgok adják meg ennek a műfajnak a lényegét.

Az elmondottakat néhány jól megválasztott történet felolvasásával illusztrálja, melyeken elgondolkodhatunk, felismerhetjük, hogy közösen létezünk ebben a világban.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs