Nem valami kellemes dolog belegondolni saját megsemmisülésünkbe, de szükséges – véli a szerző, s ha azt szeretnénk, hogy ne uralkodjon el a káosz (pereskedés, kedvenc tárgyaink lommá válása stb.), amikor már nem leszünk – írjunk végrendeletet. Akkor van rá esély, hogy az történik majd, amit szeretnénk. És az sem utolsó szempont, hogy családtagjainkat ne eltávolítsa egymástól a szomorú esemény, hanem inkább közelebb hozza őket egymáshoz. Sajnálatos módon sokszor csak a temetés után döbbenünk rá, mi mindent mulasztottunk a távozóval kapcsolatban. A halál eltöröl mindent – rossz és jó dolgokat egyaránt –, s csak a hiány marad.

Vámos Miklós – rá nem jellemző módon – saját életéből hozott példákat, a családjáról mesélt, sőt magáról is. Mindezt finom iróniával, szórakoztató módon. Mit tanult? Hol dolgozott fiatalemberként? Mikor találkozott először szerzői jogi problémával? Hogyan lett Miklós, mikor eredetileg Tibor volt, és Péter szeretett volna lenni? Hogyan sikerült elhelyezni írásait különböző folyóiratokban? Hogyan találkozott Angliában élő nagybátyjával? Hogy derült ki, hogy apjának nem egy, hanem két testvére volt? Hogy tudta meg, hogy ő zsidó? Mindezeket egy-egy tréfás történet keretében osztotta meg velünk, melyek nyomán szép lassan kirajzolódott egy nem túl vidám család képe, amelyben súlyos károkat okozott a holokauszt, ahol túl sok mindenről nem beszéltek, ahol a családfő korai halála után a bipoláris anya zárt osztályra került, s ahol a testvéri szeretetet az előző generációtól nem lehetett megtanulni…

Erről szól a Teendők halálom után. A testvéri kapcsolat fontosságáról és arról, hova vezet a hiánya… A Karcsú könyvek sorozatban jelent meg, ahová olyan szövegek kerülnek be, amelyek tömörek, pontosak, feszes szerkezetűek és minden sallangtól mentesek.

tmoni
Fotók: Vas Balázs