Zalán Tibor az irodalom minden műfajában alkot, kötődik a színházhoz és a tanításhoz is – pályája rendkívül sokoldalú, kreatív és egyedi hangvételű szerzőt sejtet. A portrébeszélgetésben Fűzfa Balázs és Juhász Attila voltak az író partnerei. Közreműködött Huzella Péter egy szál gitárral.

Az első kérdések a szerző győri kötődéseire irányultak, amiből akadt is jócskán: ifjúkor, helyi írótársak, első díj (Radnóti-díj), könyvbemutató az Ünnepi Könyvhéten, Zengő Petőfi, a színház bemutatta egy darabját, s persze a Könyvszalon – többször is: drámaíró verseny, kötetbemutatók, Alkotói Díj, és persze szívesen moderálta a szerzőtársak rendezvényeit is.

A továbbiakban a két beszélgetőtárs írói pályájáról, életéről, az irodalomhoz fűződő kapcsolatairól, személyes véleményéről kérdezte, s lassan kirajzolódott egy kép egy jó humorú, laza, közvetlen és őszinte emberről, aki egész életében a maga útját járta, aki soha nem tartozott semmilyen szekértáborhoz, mert a saját szabályai és normái szerint él és alkot. Csak addig csatlakozott irodalmi közösségekhez is, amíg voltak ügyek, melyekért érdemes küzdeni. Ma már teljesen visszavonult az irodalmi közéletből, a politika pedig sosem érdekelte. Nem olvassa a saját műveit, ha már megírta, de nagyon kedveli az ifjúságot. Szeretett középiskolában tanítani, mert ott még fogékony lelkek vannak. Úgy véli, hogy az irodalomtanítás sikere vagy kudarca a tanáron múlik. Kezdőként utálta, hogy az előző nemzedék nem is ismeri a fiatal írókat és költőket, ezért igyekszik, hogy ő ne essen ugyanebbe a hibába. Ez nem könnyű, mert most rengeteg a fiatal szerző, lehetetlen mindegyiket még számon tartani is, de aki hozzá fordul, azokat igyekszik megismerni.

Jó hangulatú, sokszor vicces történeteken keresztül ismerhettük meg élete egy-egy mozzanatát: hogy sikerült bekerülnie a köztudatba (Arctalan nemzedék), hogy kapta meg a József Attila-díjat, hogy ismerkedett meg Fodor Ákossal, a haiku mesterével és Kovács Péter Munkácsy-díjas festőművésszel, aki köteteit illusztrálta, mert kereső vonalai nagyon jól illettek az ő kereső szavaihoz. Hallhatunk munkamódszereiről, valamint arról, min dolgozik jelenleg (Papírváros pentalógia befejező része), és milyen tervei vannak a jövőre nézve (abbahagyja az írást).

Zalán Tibor munkássága egy gátlástalan barangolóé. Gátlástalan abban az értelemben, hogy számára nem léteztek betartandó szabályok, ha írásról volt szó, nem ismert el semmiféle korlátozó kategóriát, mindig olyan volt, amilyen lenni akart, mindig azt írt és úgy, ahogy neki tetszett. Barangoló, mert mindhárom műnemben (líra, epika, dráma) alkotott, mindent kipróbált (még hangjátékokat is írt), és szólt felnőttekhez, gyerekekhez egyaránt. Legszebb versei elérhetők a Digitális Irodalmi Akadémiában és a Magyar Elektronikus Könyvtárban, összes művei pedig megtalálhatók a győri könyvtárban. Hiszen egy író alkotásai révén ismerhető meg a legjobban.

tmoni
Fotók: Vas Balázs