A beszélgetőtárs, Pusztainé Csapucha Adrienn újságíró mindenekelőtt azt tudakolta a fiatal szerzőtől, miért volt fontos számára ez a könyv. Csalár Bence indoklása nyomán egy tulajdonképpeni „trilógia” értelmezése bontakozott ki a közönség előtt, amely szerint a 2020-ban megjelent Színfalak mögött „a divatot az alkotás szintjén definiálta”, a 2022-es A fenntartható divat kézikönyve az öltözködési trendet és stílust a fenntarthatóság oldaláról közelítette meg, a mosatni Stílustérkép pedig „visszatérés az origóhoz”, az egyén mindezeket hogyan lesz képes tudatosan használni, alkalmazni.

„Minden majdan tudatossá váló fogyasztónak kell egy felismerési pillanat” ‒ magyarázta Csalár Bence. Az emberben két törekvés munkál (amelyek valahol ellentmondást jelentenek): szeretnénk kitűnni és szeretnénk tartozni valahová. Az ő „stílusidentitása” saját bn evallása szerint talámostanra tisztult le teljesen. Nincsen olyan élethelyzet, ahol külsőleg mindig ugyanolyanoknak kell lennünk, öltözködésünk üzeneteket is hordoz kedvünkre, lelkiállapotunkra vonatkozóan. „Nincsen senki, aki csak egyféle”, a mentális állapot folytonosan befolyásolja a divathoz, megjelenéshez való aktuális hozzáállásunkat.

A könyvírás egy elképesztő terápiás folyamat volt a számára, a kötetben szereplő, meglehetősen kitárulkozó napló az olvasót is végigvezeti ezen a folyamaton. A szülőkkel való kapcsolatunk például – transzgenerációs hatása folytán – akaratlanul is meghatározza viszonyunkat az öltözködéshez. Tévhit, hogy azért veszünk magunkra ruhát, hogy másokat „boldoggá” tegyünk – meg kell értenünk, hogy először nekünk kell boldognak lennünk ahhoz, hogy másoknak (is) segíthessünk, ez pedig jóval túlmutat az öltözködés és a divat határain. Minél inkább tisztába kerülünk magunkkal, annál kevésbé fogják tudni mások befolyásolni az öltözködésünket, illetve annál kevésbé fognak érdekelni bennünket és negatív hatásokat kifejteni ránk az ezzel kapcsolatos, felénk érkező kritikák.

Döntő kérdés, mennyire vagyunk hajlandók felismerni, kezelni, ápolni a kapcsolatunkat a ruhásszekrényünkkel: ha folyton arra jutunk, kinyitva a gardróbot és meglátva a ruhatárunkat, hogy „nincs mit felvennem”, akkor ez az öltözködési kapcsolat nincsen rendben. A legtöbb stílussal foglalkozó könyv meg akarja mondani, hogy mitől nő a nő és mitől férfi a férfi, és mindegyik egyfajta módon akarja ezt megmondani. A Stílustérkép ilyen szempontból teljesen felszabadító hatással van, mert nem „okoskodik”, hanem helyette inkább „megfogja az olvasó kezét”. Az öltözködés is egyfajta nonverbális kommunikáció, ítélnek általa, megítélnek – ez is jelzi, hogy a divatnak sokkal mélyebb rétegei vannak, mint azt sokan gondolná(n)k.

Szilvási Krisztián
Fotók: Vas Balázs