Már több éve visszatérő vendég a győri könyves fesztiválon, megosztaná velünk véleményét, benyomásait?

Az egész kezdeményezés arra bizonyíték számomra, hogy a vidék nem minőséghatározó, hanem helyhatározó. És hogy Győr egy olyan bensőséges könyvünnepet tud csinálni, ami bizonyos szempontból radikálisan meghaladja a budapesti nagy könyvünnepeket, egyrészt mert itt a személyes találkozás ezekben a kis terekben nagyon intimmé tud válni, másrészt pedig egymás mellett él a kultúrának az a nagyon kézzelfogható és szolgáltató válfaja, hogy a gyerekek itt vannak a gyermekfoglalkoztatóban, hogy gyermekprogramok zajlanak a nagyszínpadon, hogy szervesebben épül az irodalomhoz a zene, a táncművészet, a bábművészet. Tehát egy olyan kezdeményezés ez, mely nemcsak a színházat lakja be, hanem a színházat használja. És már az elmúlt években is az volt a legmegdöbbentőbb számomra, hogy mennyire természetesek a nemzetközi kapcsolatok. Egy város testvérvárosi kapcsolatai időtállóbbak és kevésbé vannak kiszolgáltatva a kultúrpolitika nagy kihívásainak. Itt a kelet-németországi város – a kelet most már nem politikai értelemben kelet – és az egykori nyugat-németországi város egymás mellett képviseli a német irodalmat. Megjelentek a kínaiak, ami azért érdekes, mert a helyi egyetemen van kínai nyelvképzés. Megjelentek a finnek és a lengyelek, ami azért hihetetlenül fontos, mert arra késztetik a helyieket is, hogy szólaljanak meg angolul, és keressék a kapcsolatokat. És az, hogy ötven kiadót ide tudnak hozni, azt jelzi, hogy a könyvkereskedelem nagyon is tömegáruvá váló mentalitása mellett a Győri Könyvszalon az értékek mellé tud állni. Én ezeket tartom a legfontosabb motívumoknak, és nekem az évi rengeteg országos rendezvény közül, amire elutazom, a legjobb ajándék Győr. És ezt nem udvariasságból mondom, hanem azért, mert ez a fajta dunántúli mentalitás, ami Győrben kitapintható, rendkívül otthonos. Hiába vagyok kelet-magyarországi, hiába vagyok egri születésű, nagyon otthonosnak találom azt, amit Győr csinál. Mindig a szombat délután és a vasárnap délután szokott a legnagyobb élmény lenni, amikor tömegek hömpölyögnek ebben az icipici térben. Most tele van a nagyterem, akkor itt kevesebben vagyunk, de mikor kijönnek onnan, akkor megint… Pici gyerekkel fiatal családok, olyanok is, akik talán nem jutnak el minden alkalommal a könyvtárba. És így ennek a kisugárzása – azt gondolom – sokkal nagyobb, mint amit mi fel tudunk mérni.

És mit gondol a közreműködő? Több íróval is beszélget, mit szól a „felhozatalhoz”? Milyen szerzőket tudunk elhozni az olvasóknak?

Akik nekem jutnak, azok általában a magas irodalomhoz vagy a szépirodalomhoz köthetők, vagy olyan társadalomtudományi kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a magyar kulturális örökség részeként nagyon fontosak és mindennapiak. Azt tudomásul kell vennünk, hogy miközben a szépirodalom adja meg a rangját az ilyen rendezvényeknek, vannak olyan népszerű, a lektűrhöz, a publicisztikához közelebb álló (most már ugye a ponyva kifejezést nem használjuk), a könnyed irodalomhoz közel álló szerzők is, akik itt megfordulnak. Azért örül nekik az ember, mert behoznak olyan embereket, akik olvasói lehetnek az értékesebb irodalomnak is. Nyugat-Európában vagy az angolszász nyelvterületen nem is válik el ilyen élesen a magas irodalom és a népszerű irodalom, mint nálunk. De én ezt sem tartom bajnak, hogy nálunk elkülönül, mert különös módon ez a magas irodalmi hatás nyomokat hagy az irodalomnak azon a részén is, ami a népszerűséget keresi. És egyáltalán nem baj, hogy egymást erősíti vagy lendíti ez a kétféle tudás. Természetesen, amikor lektűr irodalomról beszélek, akkor nem a bulvárra gondolok, hanem arra a színvonalra, amely a népszerű irodalomban mégiscsak valamifajta minőséget képvisel.

Lackfi János kapta az idei Alkotói Díjat, Ön beszélgetett vele a szerzői estjén, sőt a laudációt is Ön írta. Mit gondol Lackfi Jánosról?

Egy olyan belgának tartom Lackfi Jánost, aki a magyar irodalom szekértáborain olyan gátlástalanul jár át, hogy már önmagában ez is nagyon szimpatikus vonása. Publikál mindenütt, ahol lehozzák a verseit. Alkatilag olyan ember, hogy talán Tandori Dezsőhöz tudnám hasonlítani, a fiatal Tandori Dezsőhöz, amennyiben hihetetlen mennyiséget dolgozik. Az ember elkezd szorongani, hogy úristen, akkor ez most nem is minőség, hanem valamiféle tömegáru. De erre ő mindig rácáfol. A kultúrában vagy az irodalomban való lubickolásnak hívja. Ez alkati kérdés, vannak írók, akik szófukarak, és mindig a válogatott életművüket írják, és vannak írók, akik megírnak egy nagyon tágas életművet, amely nagyon sok emberhez jut el. Műfajilag is sokrétű. Lackfi egyszerre tud költő és regényíró lenni, novelláskötete is jelent meg, gyermekverskötete is jelent meg. A harminc egynehány könyvével – vagy talán több is van neki – a mai magyar irodalom egyik legtermékenyebb embere. És mégsem rossz minőség. Sőt! A legutolsó publicisztikai könyve 17.000 példányban kelt el. Azt mondom, hogy aki ezt utánacsinálja, az föl tud mutatni valamit. Az előző novelláskötete is nagyon jó szakmai fogadtatásra lelt. Nagy műveltségű, kiváló íráskészségű ember, akinek megvan a saját hangja. És még egy dolog. Azt tudta mondani – egy fordulat volt az életében, majdnem egy végzetes betegség legyűrte –, hogy én most váltok, meg kell írnom a nagy regényeimet, otthagyom az egyetemi oktatást – amit egyébként imádott –, és most le fog ülni, és mi izgatottan várhatjuk, hogy ő, aki a világirodalmon ennyire rajta tartja a szemét, milyen regényekkel fog előállni. Én egészen biztos vagyok benne, hogy nem az fogja izgatni, hogy mi a trendi ma Magyarországon, hanem hogy mi az a fontos dolog, amit el kell mondani ma Magyarországról.

Még egy utolsó kérdés. Nem tudom, hogy körbenézett-e már, milyen a kínálat. Vásárlóként milyen ez a Könyvszalon?

Zavarba ejtő a gazdagság, mivel a könyvkiadók zöme a kedvenceim közé tartozik. Aki ide eljön, az erején felüli gazdasági terhet vállal, mert kifizeti a standdíjat, kifizeti a saját szállodai jelenlétét. Azt kell mondanom, hogy ezek a könyves emberek, akik ide eljönnek, elsöprő többségükben magas minőséget hoznak. Mind a gyermekirodalomban, mind a határon túli magyar irodalomban, mind pedig a kortárs magyar irodalomban. S ha például a Cser Kiadó – akik rengeteg ismeretterjesztést adnak ki – standjához megyek, akkor ugyanúgy biztos lehetek benne, hogy minőséget kapok. Mint vásárló, csak azt tudom mondani, hogy amennyit én itt megvennék, ahhoz nem lenne elég az autóm, hogy hazavigyem, és nyilván a jövedelmem se, hogy mindazt megvegyem, amire szükségem van. De nagyon fontosnak tartom, hogy a digitalitás is jelen van, és mindannak, amit mi itt könyvekben megnézhetünk, nagy részéhez már hozzáférhetünk a világhálón. Ez egy utánozhatatlan dolog. Jól tudom, hogy a magyar számítógépes ellátottság még nem a világszínvonalon tart, de akkor is azt mondom, hogy a számítógép is rengeteg olyan dolgot hordoz, ami kihívás az embernek, hogy fegyelmezetten tudja használni ezt az eszközt. Azt mondom, rendkívül fontos, hogy az irodalom megtalálta magának a digitális világot, és a nyomdafesték szaga mellé nekünk ott van a számítógép monitorának villogása is.

tmoni
Fotó: Molnár György