A Várhegy alatt, az éppen őszülő természet ölelésében található a Hefter Üveggaléria és Stúdió. Színes üvegképein áthatol a kora délelőtti napfény, különös atmoszférát teremve a kiállítótérben, ahová leülünk beszélgetni. Érdekes módon azonban a könyvek felől indítjuk a társalgást. Mindjárt kiderül, hogy Hefter László segédkönyvtárosi végzettséget is szerzett az egyetemi előkészítő évében. Legnagyobb gyűjteménye könyvekből van. Csak ezután terelem a szót a róla megjelent kötetre.

Bemutatná röviden az Önről készült, gazdagon illusztrált kötetet?

Keppel Márton művészettörténész, az MMA iparművészeti tagozat titkára szerkesztette. A könyv négy részből áll. Az első egy életrajzi fejezet kritikai vonulattal, a szerkesztő gondolatai a munkáimról, munkásságomról. A második egy hosszabb interjú, amelyben különböző művészeti és szakmai témákat érintünk. A harmadik a leghangsúlyosabb, egy albumrész a munkáimról, amely egy képes válogatás. A negyedik pedig egy függelék, dokumentációs anyag a munkáimról és a hozzám kapcsolódó publikációkról, kiállításokról.

A szerkesztő említi, hogy naplórészleteket is felhasznált az írásban. Érdekesnek találtam, hogy naplót vezet. Mi mindent tart érdemesnek lejegyzésre?

Naplóim általában a művészettel kapcsolatos gondolatok, reflexiók, például a különböző művészeti ágakból érkező inspirációkra. Azokról a szellemi, szakmai és formai irányultságokról írok, rajzolok, amelyeket vizuálisan értelmezni és megvalósítani tervezek. Egyszerre vagyok jelen a múltban és a jelenben. Most élek, a mostani problémák érdekelnek; a tervezés jelenti számomra a jövőt. Hogy a munkáim mennyire lesznek szellemi és szakmai értékek, ezt majd az utókor eldönti. Nekem az a dolgom, hogy képességeim és hitem szerint dolgozzak.

Brúnó fia is üvegművész lett. Mit jelent ez az Ön számára?

A fiam már gyerekkorától jelen volt a műhelyben, érdeklődött az ott folyó munka iránt. Eredetileg közgazdasági egyetemet végzett, és onnan pártolt át először az üvegműves szakmára, majd a Moholy Nagy Iparművészeti Egyetemen tovább képezte magát. Idővel felvették a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségébe és a Magyar Üvegművészek Társaságába. Évek óta önálló művész, a Hefter Üveggaléria és Stúdió vezetője. Vannak közös munkáink, mint például a Jedlik szódásüveg csobogó, a győri köztemető Lélek kapuja, vagy a pannonhalmi Pannon történet üveg plasztikája. Munkái közül kiemelném a Rába Quelle termálfürdő japán szaunaterébe készített színes festett üvegművészeti alkotásait.

Először nem iparművész akart lenni, sőt történelem–népművelés szakra jelentkezett a bölcsészkarra. Milyen élmény hatására választotta a művészi pályát, alapanyagként pedig az üveget?

Már gyerekkorban kiderült, hogy jó a rajzkészségem, és a kézműves dolgokhoz, rajzoláshoz, festéshez, szobrászkodáshoz, barkácsoláshoz, fúráshoz-faragáshoz is van érzékem. Nekem kellett megfesteni az iskolai rendezvények díszleteit, a kultúra és faliújság felelős is én voltam általában. Abban az időben nem gondoltam, hogy üvegművész leszek, és a művészet lesz számomra „a végső menedék”. Igaz, 8. osztályos koromban Pesten, a Telep utcai iskolában volt egy tanárom, Sághelyi Lajos, aki igazgató és földrajz tanár volt, többször mesélt az üvegről és az üveges szakmák szépségeiről. Csak jóval később tudtam meg, hogy a magyar üvegesipar történetéről és az üveges szakmák elsajátításáról könyveket írt. Kötetei ma is aktuálisak, alapművek mindazok számára, akik az üveget választják alkotótársuknak. Bármilyen szintű oktatásban, szakmai, szellemi és művészi vonatkozásban megkerülhetetlenek a könyvei.

Gimnazista koromban az iskolai szünetekben diákmunkán dolgoztam. Egyik évben olyan helyre kerültem, ahol üvegtechnikusok neonreklámokat készítettek. Láttam, hogy ez egy kézügyes szakma, és persze nem sok biztatás kellett, hogy én is megpróbáljam gázláng fölött megolvasztva alakítani az üveget. Érettségi után a bölcsészkarra készültem történelem–népművelés szakra, és egy ilyen irányú egyéves előkészítő tanfolyamot is elvégeztem. Úgy alakult és úgy döntöttem, hogy előbb megtanulom az üvegműves szakmát, és csak utána tanulok tovább. Egyszerre jártam egyetemi előkészítőre, rajzszakkörökbe és tanultam az üvegműves szakmát. 1964-ben üvegműves szakmunkás bizonyítványt szereztem.

A rajzszakkörben találkoztam hasonló érdeklődésű és készségű társakkal, akik képző- és iparművészeti főiskolákra készültek. Gyorsan beilleszkedtem, és jól éreztem magam közöttük. Két év katonaság után már biztos voltam, hogy a művészeti pálya az én utam. Kezdetben a képzőművészet felé orientálódtam, de végül Iparművészeti Főiskolát végeztem üveg szakon. Egyszerre érdekeltek az iparművészeti feladatmegoldások és az üveghez kapcsolódó belső késztetésből fakadó olyan üvegművészeti alkotások, amelyek önmagukat mutató szabad kezdeményezések.

Mi hozta Budapestről Győrbe?

Budapesten születtem, de családi okok miatt 5 éves koromban állami gondozásba kerültem. Az iskoláimat az ország különböző helyein végeztem, a gimnáziummal együtt 9 helyen jártam iskolába. Szerencsém volt, mert több olyan nevelővel, tanárral találkoztam, akik segítőkészsége és embersége ma is példa számomra. Jó tanuló csak hetedik-nyolcadikban voltam. A gyermekotthon igazgatója, Futár Béla úgy gondolta, hogy a tehetséges állami gondozott gyerekeknek gimnáziumban van a helyük, és el is intézte, hogy néhányan felkerüljünk Budára, a Sashegyre, az Arany János Gimnázium és Kollégiumba. Összetartó közösség alakult ki, ma is sokukkal szinte testvérként tartom a kapcsolatot. Matematika–fizika szakon végeztem, mégis többen választottuk a humán és művészeti pályát.

A főiskola alatt a megélhetésemet az biztosította, hogy alkalomszerűen üvegművesként vagy fényreklám-tervezőként dolgoztam, illetve a művésztanáraim munkáiban segédkeztem. Ebből éltünk, mert közben megnősültem. Az egyetem elvégzése után sikerült valahogy egy angyalföldi szoba-konyhás lakáshoz jutni. Egy darabig ott laktunk, aztán amikor a minisztérium meghirdetett egy győri műteremlakást, megpályáztuk, megkaptuk, így kerültem 1976-ban Győrbe.

A  Jedlik szódásüveg csobogó, a győri köztemető Lélek kapuja és a pannonhalmi Pannon történet

Hogyan lehetett boldogulni és mit jelentett szabadúszó művésznek lenni a 70-80-as években?

1978-ig még fényreklám-tervezőként dolgoztam. A hetvenes évek végére a reklámipar átalakult, a munkahelyem megszűnt, és szabadfoglalkozású művészként kezdtem megbízásos munkákon dolgozni. A megbízásokra a Képző- és Iparművészeti Lektorátus vagy a Műemlék Felügyelőség kért fel, és a Művészeti Alapon keresztül lehetett megvalósítani. Tulajdonképpen akkor ez jelentette a szabadúszást. Különböző iparművészeti ágakban voltak feladataim, grafikától az ötvösségen keresztül az üvegművészetig, de voltak szobrászati és festészeti megbízásaim is. Az első jelentősebb építészeti üvegművészeti alkotásomat 1984-ben készítettem mint egyéni vállalkozó. Azóta ez a művészetág a fő területem.

Pannonhalmára is először a munka hozta. Hogyan jött a kiköltözés és a galéria ötlete?

A 90-es évek elején kezdték építészetileg felújítani a Pannonhalmi Főapátságot. 1994-ben az apátság üvegablakainak restaurálására pályázatot írtak ki, amit megnyertem. 2002-ig dolgoztam itt, közben megismertem az itteni embereket, természeti, vallási, kulturális és turisztikai környezetet. Adódott egy lehetőség, és feleségemmel megvásároltunk 1996-ban egy régi parasztházat egy hozzátartozó földterülettel, ahova 2007-ben a művészeti galéria is épült.

A művészet valójában egy magányos szakma, önmagunkat kell kitalálni a művészet által. Amit képviselünk, az a változás igénye. Vonatkozik ez képző- és iparművészeti, esztétikai és érzelmi kultúránk jobbítására. Mindig volt bennem igény tudásom átadására. 1978-ban képző- és iparművészeti szabadiskolát alapítottam, amit 40 évig vezettem. 1994-ben elindítottam Győrben az üvegműves szakképzést, a Kovács Margit Iparművészeti Szakiskolában. Itt 13 évet tanítottam. Mellette a műtermemben rendszeresen dolgozhattak a művészet iránt elkötelezett fiatalok, nekik szakmunkás bizonyítványuk eléréséhez szakmai gyakorlatot biztosítottam. A képző- és iparművészet minden ágában vannak tanítványaim.

A pannonhalmi Hefter Üveggaléria és Stúdió a magyar és a nemzetközi üvegművészet egyik bázisa, ahol állandó és időszakos kiállításokat rendezünk, más művészeti ágakat is bevonva. A stúdió műhelyébe és az ottani munkálatokba is be lehet tekinteni.

Ez a titka, hogy ilyen fiatalos tudott maradni?

Nem tudom, mi a titka, de talán a figyelem másokra, az sokat számít, és érdeklődőnek kell maradni. Engem az elfoglaltságaim éltetnek, és itt nem csak művészetről van szó, hiszen itt van a kert, ahol mindenes vagyok, ugyanez vonatkozik a galériára is. Szívesen tartok tárlatvezetéseket és beszélgetek az érdeklődőkkel. Bármilyen korosztállyal könnyen megtalálom a hangot, ez egy szerencsés adottság.

Ha a művészi pályafutást nézzük, voltak korszakok?

Mindig együtthangzásra törekedtem. Ez azt jelenti, hogy a régi és az új munkáim között áthallás, valami folyamatosság van, egyik segítette a másikat. Amit az egyik időszakból tanultam, hozzásegített a másik jobb átgondolásához. Ezt sem siker, sem kudarc nem befolyásolta.

A Hefter Üveggaléria és Stúdió Pannonhalmán

Melyik mit adott? 

A restaurálás a régi mesterek és munkamódszereik megismerését segítette. A régi mesterek teremtették meg szakmám tudományát, tudásukon és művészi tisztességükön keresztül. Létrehoztak valami olyan értéket, ami ma nemzeti kincsünk, állandóságok, ahová mindig vissza lehet térni, ahonnan mindig el lehet indulni. Olyanok ezek a munkák, mintha élettel telített tárgyak lennének, amiről, ha felfejtjük a felső réteget, alatta van egy másik, újabb és újabb titkokkal, amelyeknek a megfejtése egy állandó kíváncsiságra késztet. A restaurációs munkáim segítenek abban, hogy a szakmámhoz kapcsolódó múltbeli tanulságokat, értékeket egy folyamat előzményeként az új munkáimnál figyelembe vegyem.

Az üveghez kapcsolódva több műfajom van, de gondom csak egy, hogy hogyan lehet kulturális értéket teremteni. Ez vitt engem egyik műfajból a másikba. Az új dolgok mindig arról szólnak, ami a jelenből jön. Sokszor idézem Suger apátot, aki a gótikus építészet és a színes üvegablakok megteremtésének legnagyobb alakja volt, akinek jelmondata: „Új a megszokottal szemben.”

A művészet vagy bármilyen tevékenység története egy folyamat, egy folyamatosság. Egy régi arab mondás szerint régi tűzből születik, de mégis teljesen új. A múltban és a jelenben el kell tudni igazodni ahhoz, hogy észrevegyük, hol van meg benne a változtatás igénye és lehetősége. Ehhez persze kell egy bizonyos előrelátási képesség.

Mi volt igazán nagy kihívás a pályája során?

A restaurálás vonatkozásában a legkisebb falusi templom, vagy egy magánember számára végzett munka ugyanúgy kihívást és felelősséget jelentett, mint a Pannonhalmi Főapátság, a Mátyás-templom, az Országház vagy a Szegedi Dóm üvegablakain végzett feladataim. A legnagyobb restaurálási munkám a Magyar Nemzeti Bank volt, ahol 350 négyzetméternyi felületen, a leghíresebb magyar üvegfestő Róth Miksa munkáit restauráltam. Ezeknél a munkáimnál szinte spirituális kapcsolatban kell lenni azzal a mesterrel, aki annak idején ezeket az üvegablakokat készítette.

A legnagyobb új üvegmunkám a győri Apor Vilmos Iskolaközpontban van, egy 40 négyzetméteres üvegablak sor. A tervezéskor a hely szelleme, az építészeti környezet, a helyszín fényviszonyai is adnak egyfajta segítséget a témaválasztáshoz. A környezet kisugárzása által elindított gondolat a tervezés során mindig tovább alakul, sőt még a kivitelezés közben is hozzáadódhat valami váratlan abból, amit a munka alatt élünk át. Az új forma teremtése a legnehezebb. A régi formák csak kiindulópontok, azokkal nem lehet új tartalmakat generálni.

Igazán nagy kihívást a galéria alapítása jelentette számomra. Azt szerettem volna, hogy legyen egy olyan közösségi tér, ahol megvalósul az a fajta késztetésem, hogy összefogjak, és ami ennél még nehezebb, hogy összetartsak hosszú távon nagyon különböző egyéniségű és elképzelésű művészeket. Abban az időben nem volt Magyarországon egy állandó kiállítási lehetőség az üvegművészek számára. Adódott egy lehetőségünk, 2006-ban, egy EU-s pályázat, ami segítség volt, hogy családi összefogással, bankkölcsönökkel kiegészítve saját erőnkből egy üvegművészeti központot építsünk.

A Hefter Galéria nemzetközi kapcsolatokkal is büszkélkedhet. Mekkora kört jelent ez?

Amikor a rendszerváltás után elkezdtem Európába járni – korábban ezt nem lehetett –, a nemzetközi kapcsolatok fontosak voltak számomra. Azt tapasztaltam, hogy a művészetben nincsenek határok, az alapvető értékek egymásra hatnak, inspirációk a saját gondolataim kifejezésére.

Az üvegművészet különböző megközelítései feladatokat jelentenek a művészeknek. Az üvegművészeti galériák hálózata a képzőművészeti vonatkozású stúdióüvegek népszerűsítését vállalják. A nemzetközi lehetőségek is egyre gyakoribbak. Szlovákiában, Ausztriában, Hollandiában, Angliában, Svájcban is voltak munkáim. Németországba több alkalommal is címereket készítettünk, Pannonhalma testvérvárosába, Engenbe.

A galériánkban az állandó kiállítások is nemzetköziek. A kiállított alkotások bizonyítják, hogy számunkra fontos, hogy mindegyik szóljon valamiről, szóljon valakihez, és legyen a formának egy olyan átfogó jelentéstartalma, amin keresztül a néző el tud képzelni, fel tud fedezni valami új érzelmi vonatkozást a saját lelkében, amitől ő gazdagabb lesz.

A Hefter Üveggaléria és Stúdió Pannonhalmán

Nyolcvanévesen hogy megy még a munka?

Sok a feladat, a Magyar Művészeti Akadémia regionális munkacsoport elnökeként is, és azon kívül is érkeznek felkérések zsűrizésre, előadásra, sőt megoldandó feladatokra is. Szellemileg nem érzem a koromat, fizikailag persze nem vagyok a régi, de tisztában vagyok a határaimmal. Azt hiszem, az segít, ha az ember kíváncsi tud maradni a szűkebb és tágabb környezetében történtekre, és a kulturális vonatkozásokra. Engem nagyon érdekel például, hogy a jelen digitális forradalma milyen hatással van a művészetre, milyen új lehetőségeket teremthet, hogyan segíthet érzelmeket megjeleníteni és ennek a kornak a valóságát ábrázolni. Érdekel, hogy a fiatalabb generációk hogy állnak hozzá a művészethez, az önkifejezéshez, önmegvalósításhoz.

Ami élmény ér, azt általában lerajzolom. Rajzolok minden nap. Ha látok egy nekem tetsző formát, jelenséget, struktúrát, amit kiindulásnak jónak tartok, továbbgondolom, alakítom látványban, színben, formában, hozzáteszek valamit a képzeletemből. Akkor lesz belőle valami, ha a formakérdéseket meg tudom oldani. Van, amikor ez nem sikerül, de az is tanulság az újrakezdéshez.

Meg kell fogalmazni, hogy „mit gondolt a művész”?

Ami alkotásra késztette a művészt, azt talán meg lehet közelíteni. Az megfogalmazható, hogy mit vált ki belőlem egy művészi alkotás. Nagyon sokszor kérdezik tőlem is, hogy „Mester, ez mit ábrázol?” Mit gondol, mit válaszolok? Mindig mást! Amikor kész vagyok egy munkával és elengedtem, én is külső szemlélő leszek, és nem a saját centrumomból, hanem egy bizonyos távolságból nézem, amit létrehoztam. Ahányszor nézem, mindig egy kicsit mást gondolok róla, és van úgy, hogy új látványelemeket fedezek fel.

Például a „Fénykereszt” című üvegablakomnál, amelynek függönyszerű a mintája, csak az elkészültét követően vettem észre, hogy a középső sárgás rész egy fénykeresztet tükröz a mennyezeti burkolatra. Javaslatomra a tulajdonos át is festette fehérre, hogy az jobban érvényesüljön. Az ausztriai Halbturn ravatalozójába készített üvegablakomban van egy zöldes kapura hasonlító forma, amiről valaki azt mondta, hogy ez az újjászületés kapuja. Erre nem gondoltam, de most már nekem is az.

Az üvegművészeti alkotásokat a fény élteti. Különösen igaz ez az ablakokba kerülő építészeti üveg művészeti alkotásaimra. A hátulról, kívülről érkező, folyamatosan váltakozó fényben mutatja meg igazi arcát és érzékelteti jelentéstartalmát.

A délelőtti napsütésben szinte életre kel a homlokzat kerek ablakán egy jel – végtelen szalag, lefelé menő kereszttel – mágikus hangulatot kelt. Megtudom, hogy ez az üvegművesség alkimista jele abból az időből, amikor még nem volt Mengyelejev-féle táblázat, és az anyagok saját jelet kaptak. Ez lett az üvegművészek társaságának is az emblémája. Egy mondattal a fejemben jövök el, amit Hefter László az egyik munkájáról mondott: Ha keresztezzük egymás útjait, magunkkal visszük a másik színeit.

Hefter Lászlóval és a róla szóló kötettel a 22. Győri Könyvszalonon 2023. november 10-én, pénteken 14 órakor találkozhatnak az érdeklődők a Győri Nemzeti Színházban a Kisfaludy Teremben, a rendezvény műsorfüzete pedig innen tölthető le.

SzaSzi

Fotógaléria: Hefter László üvegművész alkotásai

15 kép