Négy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára, a 19. Győri Könyvszalon kapcsán, ahová A boszorkány seprűje című könyveddel érkeztél. Azóta látok itt egy új gyerekkönyv-sorozatot (Berci és a koboldok), egy verses regényt (A tolvaj ajándéka), újabb Garázs bagázs történeteket, de nem látom például A boszorkány seprűje folytatását, amit viszont én is és te is „megelőlegeztünk” akkor. Mondd el nekünk, mi történt pontosan 2019 novemberétől mostanáig!

Természetesen rengeteg minden. Az összes részletről persze túl hosszú lenne beszámolni, de dióhéjban körülbelül így néz ki: a legismertebb sorozatom, a Zabaszauruszok azóta újabb három kötettel gazdagodott, tehát jelenleg hat résznél jár, de még mindig nem ért véget. Ezenkívül nagy változás, hogy közben kiadót váltottam, a Lampion Könyvekhez került a sorozat, és az első kötet, az Utazás Dínómdánomba új illusztrációt is kapott (mostantól Horváth Ildi rajzolja a könyveket), amivel majd a többi rész is követni fogja. A Garázs bagázs sorozatom is a Lampion Könyvekhez került, és ugyancsak egy teljesen új kivitellel (egy helyett két történet van egy kötetben), valamint új illusztrációval és történetekkel érkeznek az új részek. Eddig négy jelent meg belőlük. Időközben a Móra Kiadóval is elkezdtünk egy közös sorozatot, ebből egy trilógia született, az általad is említett Berci és a koboldokról van szó. És hát igen, tavaly novemberben jelent meg A tolvaj ajándéka, aminek rendkívül örülök, mert dédelgetett álmom volt, hogy egyszer írjak egy verses meseregényt. Mondanom sem kell, hogy versben sokkal nehezebb egy történetet elmesélni, ezért is erre vagyok az összes eddig megjelent könyvem közül a legbüszkébb. Egyébként egy több szempontból is különleges darabról van szó, mert ez a fantasy meseregény ráadásul karácsonyi történet. Ami A boszorkány seprűje folytatását illeti, azt még pár éve elkezdtem írni, de kalandos az útja: ebbe szántam egy mesét, ami megszületett, de külön életet kezdett élni, és úgy fest, egy ifjúsági fantasy regény lesz belőle. Ezen dolgozom jelenleg.

Mielőtt rátérnénk az aktuális könyvedre, még mindig visszanyúlnék az említett beszélgetésünkhöz, amelyben elmondtad, „hogy egyre feljebb lépkedek korosztályban, és előbb-utóbb el fogok érkezni régi kedvenceimhez, a fantasyhez és a sci-fihez”, amit már jócskán a felnőtteknek szánsz majd. Hol tartasz most ezen az úton?

Valóban így van, de a felnőtteknek szóló könyvektől még messze járok, továbbra is a fiókban őrizgetem ezeket az ötleteimet. Viszont itt van az említett A tolvaj ajándéka, amellyel kapcsolatban több barátom, ismerősöm is visszajelzett, hogy ez bizony már nemcsak gyerekekkel együtt olvasva izgalmas (habár ilyet már a Zabaszauruszokról is hallottam). Most úgy látom, hogy legalább két nagyobb lélegzetű ifjúsági regénysorozat megírása vár rám, mire talán oda jutok, hogy kifejezetten a felnőtt olvasókat célozzam meg.

Az idei Könyvszalonra a Berci és a koboldok sorozat harmadik kötetével érkezel, amely Az elátkozott amulett címet kapta. Annak, akinek még ismeretlen ez a széria, kérlek, meséld el röviden, ki az a Berci, és mi dolga van a koboldokkal?

Berci egy nagy fantáziával rendelkező, kalandvágyó kisfiú, aki a történet szerint éppen egy hete kezdte az első osztályt. Nagyon várta már a sulit, de csalódott, mert úgy képzelte el, hogy ott már végre találkozhat varázslényekkel, akiknek nem mutatták be őt az oviban. Ám ki kell ábrándulnia, mert az iskolába járva is „csak azokat az ócska, fából faragott törpéket látta a kertjükben”. Aztán egy éjjel arra ébred, hogy egy bajba került koboldlány sétálgat gondterhelt képpel az ágya előtt. Ő Borka (teljes nevén Kóborka), akinek persze rögtön felajánlja a segítségét a hazajutásban. Arra persze ő sem számít, hogy ezzel sikerül kivívnia a gonosz Bizsúr királynak, a koboldok főmágusának a haragját. Bizsúr legyőzésének és a koboldok felszabadításának történetet dolgozza fel a három kötet.

A legújabb történet a fülszöveg szerint már egy igazi, végső összecsapásra fut ki, gondolom, itt véget is ér majd Berciék kalandja. Hogyan viszonyul egy meseíró ahhoz, amikor ott kell hagynia egy olyan világot ‒ jelen esetben a koboldokét ‒, amelyben már az utolsó fantáziamorzsáig járatos? Nem fognak nagyon hiányozni neked ezek a lények?

Az a helyzet, hogy még én is csodálkozva jöttem rá az egyik nap, hogy ez az első sorozat, amit lezárok. Ezért igazából még nem tapasztaltam ilyet, de azt hiszem, hogy összességében nem bánom. Nagyon szeretem őket, de egyrészt mindig készen kell állni egy új kalandra (új könyvre), másrészt azt hiszem, Berciék kerek egész történetet kaptak, amiben minden szereplő kiteljesedhetett még akkor is, ha viszonylag rövid könyvekről van szó. (A sorozat kezdő olvasóknak szól.) Meg aztán soha ne mondd, hogy soha, ki tudja, egyszer talán még visszatérek hozzájuk.

Egy gyerekeknek szóló könyv esetében a szerző mellett – joggal! ‒ egyenrangúként illik említeni az illusztrátor személyét is: a Berci-könyveket Oravecz Gergely rajzolta tele jobbnál jobb képekkel. Milyen volt vele dolgozni? Egyáltalán hogyan zajlik egy ilyen közös munka, amelynek a végén teljes harmóniába kerül a szöveges történet a vizualitással?

Általában minél kisebbeknek szól egy gyerekkönyv, annál nagyobb szerepet kap az illusztráció. Míg egy bölcsiseknek vagy ovisoknak szóló történetben a képek legalább hasonló hangsúlyt kapnak, mint a szöveg, egy ifjúsági regényben már nem igazán szoktak rajzok szerepelni. A Berci és a koboldok valahol a kettő között áll, érdekességként íme a számok: a harmadik részben, Az elátkozott amulettben például ötvenkilenc oldalon tizenhét kép szerepel, és természetesen az illusztrátor készíti, vagy az ő munkája alapján készül a borító is. Oravecz Gergővel nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, és mindig jókat beszélgettünk egy kávé mellett, amikor egy-egy könyvünk megjelent. A közös munka technikai része nagyjából egyformán zajlik az illusztrátorokkal. Azaz egy könyv születésekor általában a szerkesztőkkel egyeztetve, de a szerkesztők javaslatára szoktunk illusztrátort választani, akinek a munkájába én nagyon ritkán szólok bele. Olyan történt már azért, hogy volt egy jó borítóötletem, amit az illusztrátor is jónak talált, így nagy örömömre megvalósulhatott. És persze, ha a kész rajzokkal kapcsolatban van konstruktív véleményem, mindig el szoktam mondani. Mindennel együtt szerencsésnek mondhatom magam, nagyszerű alkotótársnak tartom az összes illusztrátort, akikkel eddig dolgoztam.

Remélem, nem kell újabb négy évnek eltelnie, hogy újra beszélgethessünk, de ha mégis, akkor szerinted mi fog történni ebben a közel fél évtizedes periódusban? Vagy legalábbis mi lenne az, amit szeretnél, hogy történjen?

Hát először is szeretném, ha a világ egy kicsikét lelassulna a mostani történésekhez képest, de tudom, hogy ez nem kívánságműsor. Ami az írói terveimet illeti, a Zabaszauruszokat szeretném lezárni, most úgy látom, hogy egy vagy két rész lehet hátra. De jelenleg mást, egy ifjúsági fantasy regényt írok, amit nagyon élvezek. Egyelőre nem döntöttem el, sorozat lesz-e belőle, vagy csak egy rész, de örülnék, ha a jövőben ennek a korosztálynak is tudnék írni egy vagy több olyan történetet, amit szívesen olvasnak.

M. Kácsor Zoltánnal és Az elátkozott amulett című kötetével a 22. Győri Könyvszalonon 2023. november 10-én, pénteken 13 órakor találkozhatnak az érdeklődők a Győri Nemzeti Színházban a Mesekuckóban, a rendezvény műsorfüzete pedig innen tölthető le.

Szilvási Krisztián
Fotó: Máté Péter