Nem könnyű dolog a költő életének mozaikjait összerakni, hiszen már életében is maga és mások költötte legendák vették körül. Több róla szóló írás egy rövid visszaemlékezéssel kezdődik, amelynek helyszíne Mosonszentmiklós: „Kapunk egy poros, árkasevolt közre nyílt, ott hömpölygött le a templomdombról minden este a tehéncsorda. Kétéves se voltam, amikor nagyapám, vizet húzván mohás-békás udvari kutunkon, furcsállva nézte: mért ugrándoznak a ház előtt a tehenek, bőgve-rugdosva egymást. De csak elvonult a csorda, s mikor leszállt a por, ott ültem még az útközépen, szürkére izzadt ingben, ismeretlen nyelvű mondókákat gajdolva, legkedvesebb játékomba, egy fém hőmérőtokba homokot töltögetve. Harminc évvel később elmondtam Füst Milánnak ezt az öntudatlanul átélt halálpillanatot, ő csak nézett ki hosszan az ablakon, s ezt mondta: „Fiam, valaki veled játszik.” Fölálltam a porból, a fém hőmérőtokba verseket töltögetek.”

Húszévesen kezdett verseket írni, amelyeket rövid időn belül publikált is. Első megjelent kötete Az égig érő fa (1946) volt. Legkedveltebbek a gyerekeknek szóló meséi. Ki ne ismerné Vackort, a piszén-pisze kölyökmackót, aki kétségtelenül gyerekirodalmunk egyik legszeretettebb figurája. A rímekbe szedett mackótörténetek ma is elvarázsolják a legkisebbeket. Kormos István meséi meghódították a filmvásznat is. A muzsikás kismalac, A Pincérfrakk utcai cicák és A hetvenkedő sün című írásaiból készült rajzfilmek szép emlékeket idéznek a régebb óta fiatalok körében.

Kortársai kiemelték, milyen eredeti humorú, életszerető ember volt, szeretett játszani, öröm volt a társaságában lenni. Bertha Bulcsú így jellemezte: „humora van, belső békéje, élvezi a játékot, az italt, a szerelmet is.”

Az Ifjúsági, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt 1950-től haláláig. A nevéhez fűződő Kozmosz-sorozatban számos ifjú tehetségnek adott lehetőséget a bemutatkozásra. Mindvégig elkötelezetten támogatta a fiatal tehetségeket, bátorította kortársait az alkotásra. Csukás István Költők éhkoppon című írásában így emlékszik rá: „Az egész úgy kezdődött, hogy Kormos István dörmögő hangján szemrehányóan nekem szegezte a kérdést: miért nem írsz a gyerekeknek?! Valamit hebegtem, hogy nem tudok én, meg nem próbáltam még, de Kormos szigorúan félrehessentette a kifogásokat, s tovább dörmögött…
…nemcsak nagyszerű költő volt, hanem nagyszerű szerkesztő is. Áldja meg érte az Isten haló porában!
Szerződést kötöttünk, s addig nem hagyott békén, amíg meg nem írtam első mesekönyvemet. S hogy az ifjú szerző megdicsőülése még nagyobb legyen: Bálint Endrével illusztráltatta! Kívánok minden ifjú kollégának ilyen kezdetet és ilyen szerkesztőt!”

1977-ben Huszárik Zoltán készített vele portréfilmet Lírai riport Kormos Istvánnal címmel, amelyben az író saját otthonában mesél a költészethez fűződő viszonyáról, az állatokról, életéről, szülőhelyéről, a Szigetközről és a korról, melyben élt és alkotott. A filmben olyan színészek mondják el verseit, mint Ruttkai Éva, Lukács Sándor, Bánffy György.

Elkötelezetten és szívből dolgozott, még úgy is, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is elhallgatott az 1950-es években. Húsz éven keresztül csak gyerekversei és műfordításai jelentek meg. Saját bevallása szerint önvédelemből kezdett gyerekeknek írni, hogy ne mondhassák róla, hogy nem ír, de erre kislánya, Anna is inspirálta. Bertha Bulcsúnak így nyilatkozott: „A legjobb költők tanítottak rá, hogy milyen felelősség gyerekeknek írni, hogy a gyerekköltészetet szinte szavanként kell megkomponálni. Mert vannak hazug mesék és vannak igaz mesék. Hála isten, elég sok jó költőnk van, aki komolyan akar és tud gyerekekhez szólni. Számomra ez azért is fontos, mert a Móránál a gyerekirodalom alakítása, színvonalbeli ügye hivatali munkám. Micsoda szerencséje például a gyerekeinknek, hogy van egy Weöres Sándorunk! Zelk, Tamkó Sirató, Nemes Nagy Ágnes után már fiatal költőink is szólni akarnak a mai kicsikhez, Kiss Anna, Veress Miklós, Szepesi Attila és mások.”

1963-65 között Párizsban élt, ahová szereleme miatt utazott. Író ismerőseinek hála munkát is talált, emellett számos kiváló szerző művét fordította le magyarra, így például Tu Fu, Chaucer, Burns, Puskin, Max Jacob, Frénaud alkotásait. Életéről így fogalmaz: „Útra kelni mindig – nemcsak befelé, hanem a térben is – mindenki szeret. Én sokat császkáltam a világon. Azt mondják rólam, hogy otthontalan vagyok. Nem igaz. Én mindenütt otthon érzem magam.” 1971-ben publikálta újabb kötetet Szegény Yorick címmel, majd négy évvel később utolsó versgyűjteményét, az N. N. bolyongásait. A kortárs Nagy Gáspár 1976-ban ezt írja: „Kormos Istvánnak az elmúlt években két verses könyve is megjelent. A Szegény Yorickot hamar követte az N. N. bolyongásai. Mintha pótolni akarná mulasztásait. Ámulunk: ötvenévesen micsoda nagy versekben összegez! És megjelent a szintén régtől várt műfordításkötete is, a Fehér mágia. Persze csak töredéke annak, amit addig fordított, mert műfordítói tolla nem pihent, boldogan másoknak kölcsönözte ritka szavait! Hogy magyarul jobb versek legyenek, mint eredeti nyelven…”

Költészetét a szegénységgel való érzelmi azonosulás és sajátos, népi szürrealista hang is jellemzi. „Kormosban megvolt a nagy tehetségek elfogulatlan naivitása – írta róla Móser Zoltán fotóművész, etnofotográfus, író –, s érezte, tudta még a költészetnek ezt az ősi (s végül is, akármerre fordul is a líra, legfontosabb) szerepét: a helyzetek, a képek, a szavak – nem tudok rá jobb szót – varázserejét. Ezért nagyon is rá vall az Orpheus panasza első négy sora:

„amikor muzsikába kezdtem röptében a holló megállt
csengős nyakát bolondul rázva térdre esett a kiscsikó
a vizek hozzám kezesedtek nap hold örvendve hozzám futtak
ikrás gyöngyöt sírt örömében az elhagyatott fügefa”

Lator László is orpheusi költőként emlegeti: „Kormos kedélye állandóan kavarta-hullámoztatta egész zűrös, fájdalmas, édes életét. Nem kellett erőlködnie, hogy egymástól térben-időben távoli képeket, képzeteket rendeljen egymás mellé. Hihetetlen könnyen társult benne minden az elemi költészet evidenciájával ható metaforákká, tündöklő ábrákká. Mondjuk csak nyugodtan: orpheusi költő volt, minden engedelmesen fordította feléje költészetté válni kész arcát: tájak, lények, tárgyak, szavak, rejtelmes holdudvarú földrajzi nevek, könnyen mozduló képzelete lakói.”

Kormos István születésének 100. évfordulóján ismét felbukkan a homályból alakja, megjelennek feledésbe merült tájai, lényei, tárgyai, szavai. A Trend Kiadó által megjelentetett A Piros delfinek című kötetben az 53 évesen elhunyt alkotó 53 verse kapott helyet. A Móra Kiadó az évforduló köré szervezett programjain Vackor is feltűnik az Aranyszamár Színház bábelőadásában.

Korántsem teljes a kép, de hogy is lehetne másként méltón megemlékezni rá, mint művein keresztül.

SzaSzi

Forrás: wikipedia, port.hu, naputonline.hu, nagygaspar.hu, felvidek.ma

A portréképek a Fortepan szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép.