Mikey Davies közel két évtizednyi hollywoodi pornózás után tér vissza Texas Citybe feleségéhez és anyósához. Bár megfogadta, hogy soha többé nem teszi be a lábát Texasba, a kemény munkával megkeresett vagyonából mindössze 22 dollár maradt, így nem nagyon van más választása. Hiába bújja az álláshirdetéseket és járja a környéket, ezzel a múlttal nem veszi fel senki, mert mi van akkor, ha valaki felismeri. Hogy ne dobják ki otthonról, megkeres néhány régi ismerőst, és füvet kezd el árulni, amiből már tudja fizetni a számlákat. Aztán történik valami, ami alapjaiban változtatja meg ittléte értelmét, meglátja ugyanis a helyi fánkozó majdnem 18 éves alkalmazottját, és egy rövid ismerkedés után már ezer százalékig biztos benne, hogy az Eperke becenévre hallgató csábos leányzónak a pornóiparban a helye. Fűzi is rendesen, mesél neki a pénzről, medencés villákról, luxusautókról, befolyásos barátokról, fényűző partikról, már csak az a kérdés, mikor bukik le, mikor derül ki, hogy mostanra ő már csak egy egykoron szebb napokat látott senki ezen a piacon?

Sean Baker kitűnő érzékkel bír ahhoz, hogy kevés pénzből készült, független filmjeiben megmutassa a rögvalót, az amerikai társadalom kitaszítottjait, akik vagy tepernek és tepernek, de nem jutnak előrébb, vagy már nem is tepernek, és minden álmukat feladva bámulnak bele a semmibe. Cigi, pia, drog, erőszak, lemondás, kiábrándultság, állandó viták és üres ígéretek. Texas Cityben az olajipar sokaknak ad munkát, de mint máskor, most is mintha egy áthatolhatatlan fal lenne a főszereplő és a többiek között. Ő nem közéjük való, ezt érzi, és éreztetik is vele.

A forgatókönyvíró-rendező – a költségeket alacsonyan tartva – a forgatás során szinte mindenből kiveszi a részét, talán ettől is lesznek filmjei a cukormáztól és mindenféle mesterkéltségtől mentesek, fájóan őszinték, dokumentarista jellegűek. Színészei között időnként megfordul egy-egy nagy név, de általában nem az élmezőnyből válogat, tehetségük ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen, játékuk természetes, mintha tényleg valós élethelyzeteket venne a kamera. A cselekmény, a párbeszédek, minden tett és gondolat ebből világból, ebből a rétegből való, amiben otthonosan mozog, és megmutatja azt, amit mások nem vagy nem szívesen.

Tavaly a miskolci CineFest vendége volt, ahol nagy sikerrel mutatták be ezt a filmjét is, és köszönet érte a forgalmazónak, amiért meglátta benne a lehetőséget, mert a blockbusterek mellett igenis szükség van ilyenekre is. Mert Sean Baker ahhoz is ért, hogy ezt a világot szórakoztatóan mutassa be, jól adagolja a humort, művészi módon ragadja meg és ábrázolja a lényeget, valamint – és ez nagyon fontos – abszolút szerethetővé teszi a karaktereit. Meggondolatlanok, reménytelenek, halogatják a dolgokat, és gyakran a bűn útjára lépnek, de mi mégis szurkolunk nekik, hogy hátha most az egyszer mégis összejön.

Ugyancsak Miskolcon járt a filmbeli művésznevén Mikey Dorongot alakító Simon Rex is, aki kipróbált mindent, amit a szórakoztatóipar csak nyújtani tud. A színészet, a zenélés és a modellkedés mellett felnőtt videókban szerepelt, mert kellett a pénz, ahogy nőtt a család, úgy nőttek az igények és a befizetendő számlák összegei is. Hát ennyit a hitelességről.

A Vörös rakéta egy kellemes film kellemetlen dolgokról, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató, nagyon szépen illik az életműbe, szeretnénk még sok ilyet látni. Maga a cím egyébként a kutyák micsodájára utal, mert az erősebb ugye mindig megcsinálja a gyengébbet, ilyen világban éltünk, élünk és fogunk élni még sokáig.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu