Milyen út vezetett oda, hogy a könyvtári hivatást választottad?

Édesanyám kereskedőként dolgozott, és ő ugyan nem volt olvasó ember, inkább az élet praktikus dolgai kötötték le, valamilyen megfontolásból folyamatosan ellátott könyvekkel. Mint boltvezető, rendszeresen betért a könyvesboltba, konzultált a kereskedő kollégákkal, és ennek eredményeként elindult felém a Kis Mukk meséje, a Delfin-könyvek sorozat és társai. Ugyancsak édesanyám rendelte meg otthonra a Világirodalom Remekei sorozatot, amelyet nagy étvággyal „fogyasztottam”, és természetesen könyvtárba is beiratkoztam. Az akkori nádorvárosi fiókkönyvtár olvasójaként elég sok könyvet kölcsönöztem. Mindezek ellenére a véletlennek köszönhető, hogy könyvtárban kezdtem dolgozni. Első felvételim sikertelen volt, és egy ismeretségnek köszönhetően a városi könyvtárban nyertem alkalmazást mint képesítés nélküli gyermekkönyvtáros. Aztán itt ragadtam. Az persze jó kérdés, hogy léteznek-e véletlenek...

Kereken 20 éve vagy könyvtárigazgató. Ezalatt a két évtized alatt, amely rengeteg változást hozott, milyen tapasztalatokat emelnél ki vezetői szempontból?

Előtte viszont tíz évig igazgatóhelyettes voltam Kucska Ferenc igazgató, kedves barátom mellett. Ezt a tíz évet azért tartom fontosnak kiemelni, mert nem volt egyszerű helyzet „kisbeosztottból” huszonhat évesen igazgatóhelyettesi beosztásba kerülni. Ráadásul azon a munkahelyen, ahol – az egy év megszakítástól eltekintve – korábban is dolgoztam. Ez az egy év egyébként sokat jelentett, mert a Megyei Pedagógiai Intézetben szerzett rövid tapasztalat formálta a szemléletmódomat.
Vezetői pályám elején meglehetősen szigorú és eredménycentrikus voltam, úgy véltem sok esetben, hogy a nemes cél szentesíti az eszközt. A gyermekeim születése változást indított el bennem. A nevelésük során rengeteget tanultam a világról, amit igazgatóként is hasznosítani tudtam. Az eredmények fontosak, de a vezető beosztás „hatalom”, és erre tekintettel, ezt a „hatalmat” következetesen, de a munkatársak emberi méltóságának maximális tiszteletben tartásával kell gyakorolni. Azt hiszem, ez túlnyomó részt sikerült, és minden eredményem közül erre vagyok a leginkább büszke.

Az olvasás népszerűsítésének milyen kihívásai vannak jelenleg? Milyen módszerek váltak be régen, és mi működhet hatékonyan most?

Az olvasás népszerűsítését nem olyasminek tartom, ami ilyen vagy olyan módszerrel végezhető. Komplex megközelítést igényel. Ide tartoznak a szerethető könyvtári terek, a műveltség iránti igény felkeltése, együttműködés más kulturális aktorokkal. Nézetem szerint nem attól olvas valaki, hogy a kezébe adjuk a könyvet, hanem attól, hogy igénye van rá. Mert a családi szokások között szerepelt az olvasás, mert a nagymama csodálatos meséket olvasott neki, mert élményszerű irodalomórái voltak az iskolában. Mert ilyen vagy olyan módon benne van a kultúra az életében. Csak néhány szempont a teljesség igénye nélkül. Ez régen és most is így volt. Ugyanakkor régen kevesebb szereplő küzdött az egyén szabadidejéért, személyesebbek voltak az emberi kapcsolatok. Ma ez egyre kevésbé van így szerintem, ugyanakkor a közösségi média, amit sokan általános antikulturális jelenségnek tartanak, nos a közösségi média is lehet a kulturális fogyasztás hordozója.
Nagyon fontos szempont az is, hogy ki definiálja azt, hogy mit értünk kultúrán? A mai korban sokan hajlamosak értékes kultúrának tekinteni számos olyan tevékenységet, amelyeknek inkább tömeges szórakoztatási célja van. Azt gondolom, hogy kihívást jelent tényleges kulturális alternatívát kínálni az arra érzékenyeknek. Nem tömegeket mondok, mivel ez a hajó jelenleg messze jár, hiszen oktatás nélkül nincsenek meg a kulturális alapok, az oktatás minősége pedig – magánvéleményem szerint – meglehetősen vegyes képet mutat.

Könyvtáros, történelemtanár és szabályozási szakjogász diplomád van, valamint végzett közösségi és családi mediátor vagy. Emellett szépirodalmi íróként is bemutatkoztál. Ez a sokoldalúság igazgatóként is több nézőpontot adhat. Hatnak egymásra a különböző területek?

Mivel személyiségem szerencsére egy van, a tanulmányaim tapasztalatai tényleg hatnak rám valamelyest, mondhatni formálnak. A szombathelyi történelem-könyvtár szak, amelyet 1986-ban kezdtem, éppen a rendszerváltás időszakára jutott el a legújabb kor kiemelkedő eseményeinek hiteles közvetítéséig, tehát számos olyan dogma jelen időben repedt darabjaira a szemem előtt, amelyek nem kis részét addig magam is elhittem.
A Szegeden végzett jogi tanulmányaim segítettek megérteni az állam működését, ebben továbbvitt a pár évvel később, az ELTE-n megszerzett szabályozási szakjogász oklevél. Az ott tanultak már túlmutattak a szabályok ismeretén, ez a stúdium a szabályok megalkotásához szükséges tudás megszerzését szolgálta. Ez volt az első ilyen évfolyam, és nagyon kiváló embereket ismertem meg ott, akik máig hatnak a gondolkodásomra.
A Semmelweis Egyetemen megszerzett mediátori diploma hozadéka a vitarendezési és kommunikációs, valamint lélektani ismeretek mellett az önmagammal való kontrasztosabb találkozás (önismeret) volt. Nem gondoltam, hogy annyi idősen képes leszek változni, de nemcsak hogy változtam, hanem ez a folyamat azóta is tart. Nem véletlenül tanulok jelenleg is, ezúttal családterapeuta / családkonzulens szakon.
Az írás egyfajta kikapcsolódás. Hatalmas előnye, hogy amióta írok, jobban olvasok. Ez olyasmi lehet, mint a laikus és a zenész zenehallgatása közötti különbség: a szakmai finomságokra is figyelek, azokat is tudom értékelni, csodálni. Mindezt különösebb égető ambíciók nélküli, szemlélődő pozícióból.

A 125. évforduló mire adhat alkalmat a könyvtár számára?

Ez egy tekintélyesen hosszú idő. Ezalatt változott a technológia, változott a társadalom és természetesen a könyvtár is – de változásában is ugyanaz maradt, egyszerre szolgáltatóhely és szimbólum. Ennek felismerése, és minden erre irányuló emlékeztető rámutat felelősségünkre, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a munkánkból, amit csak lehet.

Szerinted milyen lenne az ideális könyvtár?

Az az ideális könyvtár, amit szeretnek és igénybe vesznek. Sokan. Akármi is van. Ami tudást, művelődési lehetőséget, kikapcsolódási lehetőséget kínál. Ahol szolgálat a munka. Ehhez nem kell feltételes mód, nem kell jövő idő.

Van olyan terved, ami megosztható?

Millió tervem van, de amit nagyon szeretnék, az, hogy a családi házunk mögötti kert szép és rendezett legyen, ne pedig egy olyan dzsungel, ahová időnként berontok a Husqvarna motoroskaszával. Ahol megterem az őszibarack is, és ahol vegyszermentesen gazdálkodhatok. Ez egyelőre álom, mert fejlesztésre szorul az időgazdálkodásom, de erős a fogadalmam, hogy egyszer elérem ezt az állapotot. És ebben a megszépült kertben sétálva talán az is kristálytisztább lesz, hogy bizony ez is a kultúra része, ahogy annyi más, amiért érdemes élni.

Dr. Horváth Sándor Domonkos a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett könyvtáros- és általános iskolai történelemtanár oklevelet 1990-ben. 1985-től a győri Városi Könyvtár munkatársa, 1993-tól igazgatóhelyettese, 2003-tól igazgatója volt. A megyei és a városi könyvtár integrációjával létrejött Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér első igazgatója 2013-tól. A Szegedi Tudományegyetemen 2001-ben jogászdiplomát, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 2006-ban szabályozási szakjogász végzettséget szerzett. 2015-től NLP Master képzettséggel rendelkezik, 2022-ben a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet közösségi és családi mediáció szakán kapott oklevelet, jelenleg a Pünkösdi Teológiai Főiskola családterapeuta / családkonzulens képzését végzi. Győry Domonkos szerzői néven szépíró, három kötete jelent meg (Profán, avagy tollbamondás a pillanatnak; Hölgy alulnézetből; Anyám sírása halkul), a Magyar Írószövetség tagja. 2006-ban megkapta a Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérmet. 2012-ben Győr Közművelődéséért Díjat vehetett át több évtizedes közművelődési tevékenységéért. 2021-ben Szinnyei József-díj elismerésben részesült, 2023-ban Pro Urbe Győr kitüntetést kapott.

Szabados Éva
Fotók: Vadócz Dávid

A 125 éves a győri könyvtár cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.