Gabi néni az ünnepségen többször elmondta, hogy „Érdemes volt élni!” ‒ így érzi, és ez így is van. Lánya és unokája jelenlétében Szabó Jenő, illetve dr. Laczkovits-Takács Tímea képviselők köszöntötték, valamint Szilbekné Cseh Györgyi, a ménfőcsanaki Petőfi-iskola igazgatója, Baksa Kálmánné, a Bezerédj-kastély korábbi vezetője, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér részéről pedig Nagy Vilmos, a Bezerédj-kastély Művelődési Ház vezetője.

Galgóczi Károlyné Somogy megyében, Balatonberényben született Horváth Gabriella néven, 1933. szeptember 21-én. Apja vasutas volt, úgyhogy már korán megszokta a vándorló életet. Balatonberény után Marcali, Somogyszob, Nagyatád, Kéthely, Balatonmária a gyermekkora helyszínei. Ez idő tájt a vasutas családok már taníttatták a gyerekeiket, az ikertestvérével ők is jól tanultak. Vallásos nevelést kapott. A nagyatádi elemi iskola könyvtárából vette ki az első könyvet, Benedek Elek népmeséit. Testvére a gimnáziumból Jókai Mór Fráter Györgyét hozta ki, ezt olvasták a front alatt, amikor 3 hónapon át a „harmadik vonalban” éltek, a németek felőli oldalon. „Háborús gyerek” volt. Amikor Balatonmárián laktak, rátalált két könyvforrásra: az egyik ponyvaregényeket tartalmazott, a másik magyar klasszikusokat, mint Vörösmarty, Gárdonyi vagy Madách. Nem véletlenül került a könyvtárosi pályára, hiszen nagyon szeretett olvasni: 1956-ban végzett az ELTE könyvtár szakán, akkoriban egy év gyakorlat után lehetett államvizsgázni.

32 évet dolgozott aztán könyvtárosként. Kaposváron kezdte, ahol a közművelődési könyvtár minden munkakörét kipróbálhatta: feldolgozó, módszertan, később olvasószolgálat. Tabon a járási könyvtár vezetője volt 1958-tól két éven át. Innen a Szentendrei Járási Könyvtárba került vezetőnek 1960 és 1967 között. Könyvtárosi munkája itt teljesedett ki, élete egyik legszebb időszakát töltötte Szentendrén. Rengeteg író-olvasó találkozót szervezett, pezsgő művészeti élet folyt a városban. Cikkeket írt, melyekben beszámolt a könyvtárak problémáiról is.

Családi ok miatt elköltözött, 1966-ban férjhez ment Ménfőcsanakra, így lett Horváth Gabriellából Galgóczi Károlyné, és ezen a településen él már 56 éve. Először fia, majd lánya született (1967 és 1969) ‒ hamarosan pedig döntenie kellett, hogy vezető lesz vagy családanya. Utóbbit választotta, és nem bánta meg. Győrben a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban dolgozott egy évig főkönyvtárosi beosztásban (1967-68), majd a Városi Könyvtár vezetője lett 1968-tól 1974-ig. Ebből egy évig Ménfőcsanakon dolgozott, majd újra visszakerült a megyei könyvtárba feldolgozó könyvtárosnak 1988-ig, nyugdíjazásáig.

1991-től újra Ménfőcsanakon dolgozott 18 éven át, 2009-ig: ő volt a Galgóczi Erzsébet emlékszoba gyűjteménykezelője. Így 76 éves koráig tartott a munkaviszonya, 51 éven keresztül. 1988 óta nyugdíjas, de azóta is fáradhatatlanul és lelkesen dolgozik, ma is minden érdekli. Munkahelyei közül élete legjobb szakaszának Szentendrét tartja, elsősorban a könyvtárat körülölelő társadalmi közeg miatt: mint a képzőművészek, az ottani írók, vagy a Budapest közelsége miatt elérhető sok lehetőség, a számos előadóművész. Másik legjobb munkahelyeként a megyei könyvtárat említi, a feldolgozó könyvtáros időszakát. Az itt szerzett ismereteinek később, nyugdíjasként nagy hasznát vette, amikor gyűjteménykezelő volt az emlékszobában. Itt „szabad kezet” kapott, a cél érdekében – minden eddigi tapasztalatát felhasználva – igyekezett jól dolgozni. Munkáját mindig nagy lelkesedéssel és becsülettel, lelkiismeretesen, szorgalommal végezte, szívesen segített mindenkinek.

Ő fedezte fel a megyei könyvtár számára Sulyok Vincét, akinek szintén emlékszobát létesítettek a kastélyban; könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat szervezett a költő, író, műfordító számára is. A két irodalmár oldalági rokoni kapcsolatban állt egymással: Gabi néni elkészítette a 3 ménfői irodalmár, Galgóczi Erzsébet, Pomogáts Béla és Sulyok Vince családfáját, valamint megírta rokoni viszonyukat. A Bezerédj-kastélyban napjainkban is ápoljuk Galgóczi Erzsébet emlékét, 1991 óta tekinthető meg itt az írónő emlékszobája. Gabi néni a Kossuth-díjas írónő életútjának legfőbb kutatója, ismerője, végig következetes és kitartó volt, hogy az emlékszoba megvalósuljon, és része legyen Győr közművelődésének. Magát az emlékszobát Hajba Ferenc találta ki, dr. Rőder Edit – a Vidravas-per ügyvédje – a hagyatékot segített rendezni, a tárlókhoz Pomogáts Béla irodalomtörténész írta meg a forgatókönyvet. „A Galgóczi-emlékszobában én csupán közvetítő vagyok” ‒ jelentette ki szerényen Gabi néni.

Galgóczi Károlyné a hetvenes évei elejétől foglalkozik helytörténeti kutatással, az elmúlt évtizedekben gyakori vendég volt az országos és a megyei levéltárakban. Több száz könyvet, tízezernél is több dokumentumot böngészett át, rengeteget jegyzetelt. Galgóczi Erzsébet munkásságán kívül a helyismeret érdekelte: a Hegyalja és a Világosvár című helyi újságokban, valamint a Műhely folyóiratban jelentek meg írásai (90 címet tartalmaz a bibliográfia). Feldolgozta Galgóczi hagyatékát (a levelezésével együtt), majd a ménfői Bezerédjekre vonatkozó dokumentumanyagot. Ménfő és a Bezerédj-család történetét feldolgozó „monográfiájával” első díjat nyert a Szülőföldünk pályázaton. Számos érdekességet talált a nagy múltú családdal kapcsolatban (pl. dr. Kovács Pál Lívia nevű lányát Bezerédj István vette feleségül). Gazdag munkásságát seregnyi publikáció jelzi, Ménfőcsanak kronológiáját és bibliográfiáját, valamint a helyi mozi történetét is megírta. 2009 után két könyvben foglalta össze az összegyűjtött dokumentumokat: Az író faluja Ménfőcsanak – 1945-1970 (2010), Ménfő 1044-1934 (2018). Tevékenysége során emlékkönyv, emlékalbum is született, emellett közművelődési munkát végzett a népművelés és helyismereti kutatás terén. A „Százéves a film” program keretében több Galgóczi-regény alapján készült filmet mutattak be, a Galgóczi-emlékkönyv létrehozásában is közreműködött, kiállítást rendezett az írónőről, és előadás-sorozatot szervezett a népi írókról.

Több alkalommal részesült kitüntetésben fáradhatatlanul végzett munkájáért: Népművelésért, Magyar kultúráért, Ménfőcsanak Szolgálatáért Emlékérem, 2000-ben pedig megkapta a Győr Közművelődéséért Díjat. Kezdeményezésére indította a Petőfi-iskola a Galgóczi novellaíró pályázatot, melyet kétévente hirdetnek meg Győr és környéke diákjainak. Hosszú éveken át a ménfői múlt titkait fürkészte, de a jelent is figyelemmel kíséri. Örömmel látja, hogy napjainkban Győrben a könyvtárügy együtt halad a kor kihívásaival. A munkával, az olvasással ma is folyamatosan csiszolja memóriáját. Életének mindennapi „társai” a történelmi-irodalmi dokumentumok. Aktív korában a színház és a múzeum kínálta lehetőségeket vette igénybe, később elsősorban az irodalmi rendezvények érdekelték, a történelem, a honismeret. Mivel a háború alatt volt gyerek, így a versek azokban a zűrzavaros időkben kimaradtak az életéből. Később Ady Endre fogta meg igazán. Véleménye szerint minden életkornak megvannak a sajátos kapaszkodói, vigasztalói.

Nagy Emilné Marika írta róla – ezt szeretném végezetül tolmácsolni: „Őszinte tisztelettel csodáltam. A tudásáért, a tartásáért, a szókimondásáért, és azért a nagyon precíz, gondos munkájáért, ahogy a kastélyban, az emlékszobában dolgozott. Szívós tudatossággal vállalta fel Galgóczi Erzsébet hagyatékának gondozását, az írónő munkásságának életben tartását, népszerűsítését. Mindent elkövetett, hogy a ménfőcsanaki gyerekek életkoruknak megfelelően megismerjék rendhagyó irodalomóra keretében településük szülöttének életét, gazdag munkásságát. Missziót teljesítve a megye iskoláiban remek társakra akadt Bende Ildikó és Takács László személyében. Felbecsülhetetlen értékű helytörténeti kutatómunkát, majd írásokat, műveket köszönhetünk neki, a megfilmesített művek vetítését, a beszélgetéseket. Mindezt szerényen tette le az asztalra, sosem várt érte jutalmat. „Somogyi lány” létére Ménfőcsanakot, a Galgóczi-családot szolgálta! Örömmel gondolok vissza emlékszobai vezetéseire, mert az érdeklődők akkor tudtak meg legtöbbet és távoztak megelégedetten, ha Őt, a leghitelesebb embert hallgathatták érdeklődésüknek, életkoruknak megfelelően. Szerettük, tiszteltük Szalai Béláné Tusival együtt, akivel egy mélyebb érzelmi szállal is kapcsolódtak egymáshoz. Öröm volt őket együtt beszélgetve hallani! Remek kastélyos társ volt! Névnapokon már vártuk finom káposztás süteményét és a máriafürdői, ménfői kertből származó zamatos gyümölcsöket, amellyel meglepett bennünket. A régi munkatársak nevében kívánok neki jó egészséget és még hosszú alkotó korszakot! Szeretettel köszöntjük!”

Sulyok Attiláné
Fotók: Polczer Árpád

Fotógaléria: A 90 éves Galgóczi Károlyné Gabi néni köszöntése Ménfőcsanakon

Polczer Árpád fotói

14 kép