Élményeken keresztül tanulnak a Széchenyi István Egyetem gyakorló általános iskolájának diákjai
A győri Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolája az ország leginnovatívabb sulija kíván lenni, amelynek érdekében az elmúlt tanévben országosan is egyedülállónak mondható program indult.
A Mobilis Interaktív Élményközponttal közösen, a fenntartó egyetem támogatásával olyan élményalapú módszertant dolgoztak ki, amely a gyerekek számára új dimenzióba helyezi a tanulás fogalmát. Az első év pozitív tapasztalatai alapján az új tanévben is folytatják a különleges tanórákat.
A Széchenyi István Egyetem elkötelezett a gyakorlati, biztos tudás átadása mellett. Mindezt nemcsak hallgatói számára teszi elérhetővé, de a fenntartásában működő gyakorlóiskola diákjai számára is. A cél, hogy élményalapú oktatással népszerűsítsék a tanulók körében a természettudományos ismereteket, növelve ezzel motivációjukat a tanulásban, segítve őket a pályaorientációban is.
„Diákjainknak ez az együttműködés egyedülálló lehetőség, amely még országosan is kuriózumnak számít. A gyerekek iskolaidőben és a tanórák után is rengeteg élménnyel gazdagodva szerezhetnek új ismereteket, fejleszthetik készségeiket” – fogalmazott Némethyné Toldy Gizella (a fenti képen a gyerekek mögött), az Öveges-iskola igazgatója. Kifejtette, a hetedik, nyolcadik évfolyam pályaorientációs foglalkozásain az IT-szakterületekkel ismerkedhettek, többek közt robotikával, kódolással, programozással, digitális technológiák használatával. A harmadikosoknak a Mobilisben zajlottak a digitális kultúra órái, míg a hetedikeseknek a kihelyezett fizikaóráik, amelyeken az elméletben megtanultakat gyakorlati kísérletekkel támasztották alá.
Az igazgató elmondta, a gyerekek különleges szakkörökre is járhattak. A téma iránt érdeklődő felsősök például a drónokkal ismerkedhettek, és hamarosan versenyeken indulhatnak. A diákok választhatták a digitális tervezéssel, a 3D tervezéssel, lézervágással vagy akár a dekorációval, lakberendezéssel foglalkozó szakköröket is. Az alsósoknak Lego, WeDo és padlórobotok témakörben indultak tehetséggondozó foglalkozások. A gyakorlósok még egy nemzetközi projektben is részt vehettek, amelynek zárásaként nemcsak kihelyezett tanórákon, de közös faültetésen is közreműködtek. „A nyár is sok élményt hozott a tanulóinknak, hiszen húsz negyedikes és ugyanennyi ötödik-hatodik évfolyamos diákunk jutalomtáborozást kapott a Mobilisben” – emelte ki.
„Egy hosszabb távú stratégiai program első évén vagyunk túl, amely rengeteg tapasztalattal szolgált a számunkra. Ezek megerősítettek minket, hogy érdemes volt belekezdeni a Széchenyi István Egyetem által ösztönzött, egyedülálló kezdeményezésbe. Sikerült bebizonyítanunk, hogy a tanulás színtere nemcsak az iskola lehet, és egy ilyen jellegű együttműködés igazi nyertesei éppen a gyerekek” – fogalmazott Keszthelyi Bernadett (a fenti képen), a Mobilis Interaktív Élményközpont igazgatója. Hozzáfűzte, innovatív pedagógiával, újszerű módszertanokkal oktattak, de kifejezetten figyeltek arra, hogy az élményközpont ne váljon iskolává. „A természettudományok szárazabb elméleti része is igazán izgalmas, ha kísérleteken, kutatásokon, csoportmunkákon keresztül közelítjük meg” – húzta alá.
Kiemelte, a partnerség egyesíti a gyakorló iskola magas színvonalú pedagógiai munkáját és az egyetemhez szorosan kapcsolódó Mobilis modern eszközparkjának, élményalapú programjainak előnyeit. Ezek ugyancsak pozitívan érintik a programban részt vevő Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar pedagógushallgatóit, akik maguk is a gyakorlatban találkozhatnak az új módszertanokkal, amelyeket beépíthetnek saját szakmai szemléletmódjukba. „A gyerekektől és a szülőktől is pozitív visszajelzéseket kapunk, de a diákok motiváltsága konkrét sikereken keresztül is megmutatkozik. Ilyen például az a harmadikosokból álló csapat, amely a foglalkozásainknak köszönhetően ott lehetett a World Robot Olympiad kampuszunkon megrendezett nemzeti döntőjében és képviselte az Öveges-iskolát, ezzel együtt a Mobilist, illetve a Széchenyi-egyetemet” – részletezte Keszthelyi Bernadett.
Az Öveges-iskola diákjai a Word Robot Olimpiad Széchenyi István Egyetemen megrendezett nemzeti döntőjén
Az iskola színvonalát mutatja, hogy a közelmúltban elnyerte az Oktatási Hivatal bázisintézménye címet, amit a következő három évben viselhet. Ez egy újabb lehetőség, hogy az intézmény megmutassa magát, erősségeit, jó gyakorlatait. Ennek keretében rangos versenyek megyei, országos döntőinek adnak majd helyet, a pedagógusaik bemutató órákat tartanak.
Némethyné Toldy Gizella elárulta, a nyár rengeteg munkával telt, hiszen zajlott az iskola komplex felújítása, amely energetikai korszerűsítést, eszközbeszerzést, burkolatcserét, udvarfelújítást és akadálymentesítést is tartalmazott. A gyerekeket szeptemberben egy kívül-belül teljesen megújult intézmény várta. A két vezető végezetül leszögezte, az első év tapasztalatai alapján nemcsak finomítják a programot, de rengeteg új ötletük is van a tanévre. A gyakorló iskola diákjainak tehát ismét számos gyakorlati ismerettel szolgáló élményben lesz részük.
Széchenyi István Egyetem
Fotók: Májer Csaba József (1-2. kép), WRO Hungary Facebook-oldala (3. kép)