Torma Attilának igazán szívügye ez a „kerület”, a győri könyvtár által megjelentetett, 11 könyvből álló várostörténeti monográfia sorozatának Nádorvárosról szóló kettős kötetét (Jancsifaluval együtt) is ő írta. Szakavatott ismerője tehát az itteni „régi időknek”, és erről jólesően meggyőződhettek az előadásra ellátogatók, ahol – látványos diákkal támogatott – egységes összefoglalót adott a városrész gyári múltjáról, annak „evolúciós” folyamatairól.

Az akkor még Pusztamajor néven ismert terület egy rendkívül vizenyős, majdhogynem lápvidék volt, amely a 19. században majoroknak, gabonaraktáraknak, gazdasági épületeknek adott otthont. 1855-ben azonban „jött” a vasút, Győr elvesztette vásárváros szerepét, egy teljesen új „modellre” kellett átállnia: iparvárosi környezetre. Magyarországon a reformkorban, 1839-ben hoztak törvényt a gyáralapításra, így a század második felében Győrben is sorra jelentek meg a különféle gyárak, amelyek azonban (viszonylagosan) rövid életűek voltak. Torma Attila elgondolása szerint többnyire azért, mert a tulajdonosi attitűd valamiért ódzkodott a kapitalista tőke vállalkozásokba történő bevonásától. Lássuk hát sorban, milyen típusú üzemek nőttek ki ezen a területen a földből, és hogyan alakult sorsuk az elkövetkező évtizedek folyamán.

A Győri Gyufagyár

A Győri Gyufagyárat 1867-ben alapította Neubauer Károly, amely típusa miatt nemcsak rettentően tűzveszélyes üzemnek számított, hanem gőzei, gázai miatt mérgező hatásúnak is. Ezért olyan területen lehetett csak felépíteni, amely nem sűrűn lakott, egyúttal pedig megfelelő „vízhozammal” is bír, mivel saját tűzoltósággal kellett rendelkeznie. Így épült fel a Kálvária u. 51-55. szám alatt. 1881-ben nagyjából 75-100 munkás dolgozott az üzemben, és 15 millió gyufaszál előállítására volt képes naponta, 1884-től pedig – a fejlesztéseknek köszönhetően – már gőzgép működtette a gyár berendezéseit. A gyufagyár vezetését az alapító halála után, 1891-ben fiai vették át, két évvel később azonban egy pusztító tüzet kellett átvészelnie a vállalkozásnak. Ez sikerült is, mivel 1898-ban már körülbelül 200 munkása napi 300 millió szál gyufát volt képes előállítani. 1904-től folyamatosan egyesülések történtek, többek között a temesvári, budafoki, szegedi gyufagyárakkal. Az első világháború ideje alatt a gyár nem volt stratégiailag kiemelt üzem, a férfiak katonának mentek, a nők pedig emiatt családfenntartókká váltak, így válságos idők következtek. 1918-ban a zománcgyár megvette a vállalatot, végül 1929-ben szűnt meg teljesen a Győri Gyufagyár, egyben a Neubauer Károly és Fia cég is. A gyufacímkék szerepe emelendő még ki: (akárcsak manapság) egyaránt töltöttek be információhordozó és ismeretterjesztő funkciót, valamint kiváló reklámfelületek voltak.

A Győri Lemezárugyár

Az egykori Győri Gyufagyár helyére a Kálvária utcában a Magyar Fémdobozművek üzemeként a Győri Lemezárugyár lépett 1924-ben. A győriek által csak dobozgyárként emlegetett vállalkozást 1945 után fémdoboz és tubusműveknek hívták. 1954-től a lemezárugyár gyermekjátékokat, perselyeket is gyártott. 1971-től az üzemet már ELZETT Fémlemezárugyárnak hívták, 1991 és 1995 között Polimetal Győr Tömegcikkgyártó Rt. volt a neve, végül 2008-ban bontották le az épületeit. A fémlemezárugyár gyártási palettáján, termékrepertoárján – kuriózumként – a győriek által jól ismert, saját tervezésű játékok is szerepeltek, erről itt lehet látni néhány különlegességet.

Téglavetők, téglagyárak

Győrben a 19. század végi nagy építkezések idején sokmilliós nagyságrendben volt szükség téglára (pl. Városháza, Frigyes-laktanya, az egyre szaporodó gyárak), így téglagyárak is létrejöttek, amelyek közül egyetlenegy sem maradt fenn. A Grünwald Téglagyár a mai Erzsébet liget és Kölcsey-iskola környékén épült meg 1885-ben, de csupán egy évig üzemelt, nem volt képes nagy kapacitású gyártásra. Ami ezt követően említésre méltó, az a Győri Körkemence Társaság három alapítóval (köztük Schlichter Károllyal, a későbbi Schlichter villáról ismert Lajos apjával), amely 1892-től 1896-ig készítette a téglákat a város számára.

Az 1899-1930-as években a mai Körkemence utca környékén létrejött Schlichter Téglagyár töltött be jelentős szerepet, Schlichter Lajos egyedüli vállalkozása. Téglája rendkívül minőségi gyártmány volt, ikonikus hírű építőanyaggá vált Győrben: például a már említett Városháza, a Frigyes-laktanya, illetve a Szentháromság (ma Petz) Közkórház is az ő termékeikből épült fel. Nagyjából 100 embert foglalkoztattak – akiknek jelentős hányada vendégmunkás volt –, lakást is a gyárnak kellett építenie a dolgozók számára.

Káldy Lajos Téglagyárának körkemencéje a mai Pápai úton, a hulladéklerakó mellett állt. A városi tanács itt is előírta a dolgozóknak történő lakásépítéseket, érdekesség lehet számunkra, hogy abban az időben a gyártulajdonosok helyileg is együtt éltek a dolgozókkal. Ennek a téglagyárnak szintén meglehetősen mostohán alakult a sorsa: 1916-ban csődbe ment, majd következett egy évtizedes pereskedés a várossal, végül zsidó tulajdonosi körbe került, amit aztán 1944-ben elvettek tőlük a törvények nyomán.

Gőzmalmok

Győr gyárosodásának időszakában a város gőzmalmainak száma összességében majdnem elérte a 40-et, de itt is nagyon sanyarú sorsokról lehet beszámolni. Az első itteni gőzmalom 1847 és 1859 között működött Győri Gőzmalom Rt. néven, majd – a teljesség megközelítő igénye nélkül – jött sorban a többi: 1847-1859 Thoma János; 1869-1874 Fischer Salamon… stb. 1875 és 1916 között működött Back Hermann Győri Hengermalma a Hosszú utcában (ma Bartók Béla út), ahol nagyon odafigyeltek a fejlesztésekre, hatalmas teljesítményű gőzgépekkel modernizáltak. 1904 és 1944 között Richard Richards, Back Brünnből jött unokaöccse vezette a hengermalmot, aki a győri Richards Textilgyárat is alapította. A nagy gazdasági világválság ideje alatt roppant nehéz időket élt meg a gyár, politikai „lobbira” is szükség volt a továbbéléshez. Mindezeken kívül további, kisebb malmok (pl. darálómalmok állati eleségekhez) is működtek Győrben.

Vegyészeti gyárak

1900-ban alapították a Benes Testvérek Vegyészeti Gyár Rt.-t Győrben, melynek mérföldkövei voltak: 1904-ben a Cipőkrém Gyár, 1906-ban a Fémmáz és Lakkgyár; 1922-ben a padlóviasz termékek. A második világháború végén, 1944-ben még létezett ugyan hirdetésük, de már sokkal kisebb területen működtek.

A Csehországból érkezett Dr. Graab Hugó és Emánuel 1903 őszén kértek Győrben viaszosvászon és linóleumgyár építésére engedélyt, a város ehhez 8 hold földet bocsátott ingyenesen a rendelkezésükre, további 5 holdat pedig kedvezményes áron. A gyárat Schlichter Lajos építette fel a saját maga gyártott téglákból. A komplexum 300 szövőgéppel működött, és a második világháborút, valamint az államosítást is túlélve – 1969-től Graboplast Műbőrgyár néven – még ma is töretlenül működik, immár Graboplast Padlógyártó Zrt.-ként, Közép-Európa vezető gyáraként az iparágban.

Illetve említést érdemel még az 1922-ben működését megkezdő Győri Lakkgyár, amelyet Reichhold és Boecking német gyárosok alapítottak: először olajlakkokat, zománcokat készítettek, majd bővült a termékskála további lakktípusokkal és festékekkel. Ők szintén léteznek még ma is.

Szilvási Krisztián
Fotók: Pozsgai Krisztina