Az eseményre a Petőfi-programsorozat záróakkordjaként (konferencia és versmondó verseny lebonyolítását követően) került sor a SZE Egyetemi Hangversenyterem, azaz a Győri Zsinagóga csodálatos falai között. A vendégeket dr. Horváth Sándor Domonkos, az intézmény igazgatója köszöntötte. Nem megfeledkezve, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelme 1847-ben e napon kezdődött, illetve pontosan egy év múlva, 1848. szeptember 8-án keltek egybe, elsőként a költő Szeptember végén című versét hallhatta a nagyérdemű.

A fesztivál egy különleges kezdeményezés csúcspontja volt. A szervező az év elején felkért 15 kortárs költőt azzal a feladattal, hogy írjanak 2-2 olyan verset, melyek formai vagy tartalmi vonatkozásukban az ünnepelt poétát idézik. Az egyik költeménybe legyen belefoglalva Petőfi három ismert verssora közül valamelyik („Szabadság, szerelem!”, „Rágyujtottam a pipára...”, „Hol sírjaink domborulnak”), a másik versnél viszont csak a téma volt adott, ez pedig maga Petőfi. A két nap során fellépő előadók ezekből az alkotásokból választhattak egyet-egyet, hogy azt megzenésítsék. Így a fesztiválon valamennyi költemény elhangzott dalban vagy prózában. Utóbbi a Győri Nemzeti Színház művészeinek, Jáger Andrásnak és Kurucz Dánielnek a közreműködésével valósult meg. A szünetekben az épület folyosóján a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola diákjainak munkáiból nyílt kiállítás. Témájuk a Petőfit Győrhöz fűző, 1847. január 2-án útjára induló, Hazánk című lapban megjelent verseire – mint az első számában olvasható Csalogányok és pacsirták címűre – való képzőművészeti reflexió (Felkészítő tanáraik: Németh Alexandra és Pápai Miklós).

Az első nap

A verszengetést a magyarországi nép- és világzene egyik kiemelkedő előadója, Bognár Szilvia indította. A csodálatos énekhangjáról ismert népszerű énekesnő quintettje (Bede Péter, Csókás Zsolt, Gyulai Csaba és Kovács Zoltán) többféle zenei világból merített a hazai népzenétől a jazz és a világzenén át egészen a reneszánsz énekekig. Petőfi versei közül több is folklorizálódott már életében, így a Temetésre szól az ének vagy A virágnak megtiltani nem lehet soraira „ráfogott” magyarszováti dallamok teljesen természetesen csengenek.

Csörsz Rumen István régizenész, irodalomtörténész, akinek egyik fő kutatási területe a 16. és 19. század közötti magyar és közép-európai énekelt költészet, ugyanakkor alapítója a régi zene ápolásában kiemelkedő Musica Historica együttesnek, különleges ismeretekkel gazdagította előadását. Elmesélte, hogy feljegyzések maradtak több Petőfi-vers megzenésítéséről, így például az elsők egyike lehetett Erdélyi János, aki az Alku című versre írt dallamot. Saját korában amúgy is szokás volt a „ráfogás”, vagyis egy ismert dallamra ráénekelni egy-egy költeményt, Petőfi maga is próbálkozott ilyesmivel, több versét eleve éneklésre szánta. Csörsz Rumen István is egykorú dallamokat vett elő, hogy a költő három szerelmi tárgyú sorát elzengesse, majd a vidám hangvételű Csokonai és A tintásüveg következett, végül pedig a saját korában nagy népszerűségnek örvendő bordalok közül egy csokor (Meredek a pincegádor, A hegyoldalt venyigesor takarja, Üresen áll már a kancsó, A hortobágyi kocsmárosné), mindez a kor „legnagyobb slágereire ráfogva”, amit jogosan vastapssal jutalmazott a közönség.

A 20 éves jubileumát ünneplő győri Hangraforgó együttes, Faggyas László és F. Sipos Bea, aki egyébként a rendezvény ötletgazdája és főszervezője, hasonló barátságos fogadtatásban részesült. Műsorukban Janus Pannoniustól Juhász Gyulán át Ratkó Józsefig zengtek a dalok sokféle hangnemben, változatos hangszerelésben. Petőfitől a gúnyos hangú Már minékünk ellenségünk kezdetűtől a karakteres Csatában, ahol szinte hallani véltük a lovak patkóinak dobogását, az emelkedett Igyunk címűig. A közönség ezúttal sem fukarkodott a tapssal.

Zsapka Attila, Emmer Péter és Laboda Róbert formációja hozta létre az évforduló kapcsán a Pont 12 Könyörgés című előadást. Ikonikus versek találkozása modern átiratokkal, hagyományos szövegek ötvözése modern műfajokkal, mint a slam poetry, hangszerelésben kicsit populáris, kicsit rockos. Műsorukban válaszokat keresnek például arra, hogy vajon hogyan és miről írna ma Petőfi, ha élne? Ha abból indulunk ki, hogy Petőfi Sándor valahol maga a végtelen, ő az elsöprő hang, ő az, ki országot, világokat buzdít, ő maga az aktualitás, az örökérvényűség, a játék, a háború, a magány, a szeretet, ő a kismadár, ő maga a táj, akkor elhihetjük, hogy a lázadó szövegeken túl akár a slam poetry műfajáig is szárnyalna. Szerintem slágergyanús!

A fesztivál első estéjét a versmegzenésítésben élenjáró (kb. 1300-at tudhatnak magukénak), több mint 50 éves Kaláka együttes műsora zárta. Sokszínű muzsikájuk nehezen besorolható, mégis nagyon egyedi, jól felismerhető, amelyet az egyéni énekhangok, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka ad. A győri közönség mindig nagyon szívesen fogadja a Prima Primissima díjas, Magyar Örökség díjas és kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttest, amelynek tagjai Becze Gábor, Gryllus Dániel és Radványi Balázs.

A második nap

Szeptember 9-én, szombaton a fesztiválra felkért költőkkel folytatott kerekasztal-beszélgetést követően folytatódott a Zsinagógában a „verszengetés”.

Elsőként a 2022-ben Magyar Örökség Díjat kapott Makám együttes etnozenei alapokra, „óvatos” spiritualitásra fel- és átdolgozott versekkel adott kimondottan egységesen összefűzött koncertet. A Krulik Zoltán vezette felállás előadásában, Okos Viola végtelenül kellemes hangján megszólaló költemények mélységükben is megadták az alaphangot a győri Zsinagóga különleges akusztikával bíró kulisszái között.

A költészet hangzatos szelleme Berzevici Zoltán színpadra lépésével folytatódott: a veszprémi dalszerző-gitáros-énekes önmagában, egy szál gitárjával vette szájára az énekelt szavakat; az összeállítása során elhangzó, rövid(ebb) versek rendkívül élvezetes ritmust és dinamikát adtak a koncertjének, amelyet akár szívesen hallgattunk volna tovább is.

A műsor időrendjének középső „helyét” Huzella Péter szereplése jelentette. A Kossuth-díjas zeneszerző, a Kaláka együttes egykori gitáros-énekesének fellépése remek hangulatot teremtett a kontúros versek regimentjét felölelő félórájában. A színes és jópofa „sztorikkal” tűzdelt koncerten többször elhangzott Zalán Tibor neve is, akivel sokszor kooperált már együtt. Míg Huzella Péter végigállta a rá szabott időkeretet, a közönség talán többször is talpra szökkent volna ültéből, amelyet a befejező dal utáni visszatapsolás mindennél tisztábban bizonyított.

A magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások adta repertoárjával a Misztrál együttes újabb kitűnő színfoltja volt a fesztiválnak. Főleg úgy, hogy a megszokottnál meglehetősen „keményebb” hangzással érkeztek, ahol – és ez a fesztivál többi előadójára is szinte egységesen elmondható – blues motívumokkal is tarkították zenei eszköztárukat. Az ő koncertjük igazán fergetegesre, sőt mi több, katartikusra sikeredett.

A Ferenczi György neve fémjelezte „rackák” formációja nagyon különleges és egyedi felállás, az Európa-hírű harmonikás saját bevallása szerint zenéjükre talán a legfontosabb hatást Petőfi Sándor költészete tette. Ez a sugárzó energia és életöröm volt tetten érhető a Zsinagógában adott koncertjükre is, ahol kizárólag Petőfi verseket játszottak, a frontember meg is jegyezte a közönségnek, hogy forradalmár és nemzeti hős költőnk „azért is érték, mert a prózájából is lehetséges zenét csinálni”. Utolsó fellépőként Ferenczi Györgyék még ráadás(oka)t is adtak, tényleg megkoronázva az egész rendezvényt, a közönség pedig talán ez utóbbi kettő együttesre „érkezett meg” igazán – szívvel, lélekkel, lelkesedéssel.

Összegzés

A Zengő Petőfi kétnapos fesztiváljának kiemelkedő unikumát támasztotta alá az is, hogy egyrészt a fellépők többen is elmondták, mennyire szívesen és mekkora – szó szerinti és átvitt értelmű – „lendülettel” vettek részt rajta, másrészt pedig egyikük sem csupán a saját szereplésére koncentrálva lépett a Zsinagóga falai közé, hanem örömmel és kedvvel hallgatták meg zenésztársaik előadásait is.

Összességében olyan sort sorba, rímet rímbe és ütemet-dallamot „hangzatos” atmoszférába öltő költészetet hallhattunk, ahol a magyar vers egyik legnagyobb óriásának szelleme vegytiszta harmóniában szólalt meg a kortárs (hazai és külföldi) költők alkotásaival. Mindez pedig – azon túl, hogy jó volt látni, mekkora érdeklődés övezi napjainkban is a klasszikus ritmikai szerzeményeket – vita nélkül bizonyítja a változó kor(szak)ok lelkiségének férc nélküli, közös fundamentumait. Ez pedig egyáltalán nem kevés, sőt, talán a legtöbb, amit versekben, a versekkel nyújtani lehet.

Zárszóként

Mitől jó egy fesztivál? Hogy változatos, sokféle, színes kavalkád az egész. És mitől jó egy énekeltvers fesztivál? Hogy – Csörsz Rumen István szavaival ‒ „kéznyújtás a műfajok között”, ahol az ismert és kevésbé ismert sorok élettel telnek meg, az élőbeszédben visszanyerik életterüket, amelyben a költő gondolatai, érzései szólalnak meg. Mi lehetne ennél méltóbb szellemidézés?

A kétnapos fesztivál előtt három-három kérdés erejéig Petőfiről kérdeztük a fellépő együtteseket, előadókat.

Szabó Szilvia és Szilvási Krisztián
Fotók: Szabó Béla

Fotógaléria: Zengő Petőfi énekeltvers fesztivál

Szabó Béla fotói

40 kép