A Nagy-Antillák szigetvilágának legkeletebbre fekvő tagján található szigetország, az Amerikai Egyesült Államok társult állama, Puerto Rico ugyan meglehetősen messze fekszik mind térben, mint időben az ókori hellénektől, mítoszaik ereje azonban még itt is képes hatni a ma emberére. A fővárosban, San Juanban járunk, a 16. századi spanyol konkvisztádorról, Juan Ponce de Leónról elnevezett sugárúton. (Ő volt amúgy Puerto Rico első kormányzója, aki magát San Juant is alapította.) Itt, Santurce kerületben található a Centro de Bellas Artes Luis A. Ferré nevű multikulturális központ, amelynek filantróp névadója (1969 és 1973 között az ország kormányzója) valódi mecénása volt a művészeteknek.

A központ 1981-ben nyílt meg, tíz év tervezés és építkezés után, azóta a főváros legfontosabb előadóművészeti helyszínévé vált: épületkomplexumában három nagy koncert- és színházterem található, ahol színdarabokat, baletteket, operákat és egyéb zenei eseményeket rendeznek. A bejárat közelében különféle kiállítások fogadják a látogatókat, a fő művészeti téma azonban a Las Musas, vagyis A múzsák. Annex Burgos szobrász és festőművész az épület előtti téren elszórtan elhelyezkedő, embermagasságú bronzszobrai a görög mitológiához hasonlóan kilenc művészeti ágat képviselnek: a dalt, a táncot, a színházat, az irodalmat, az építészetet, a formatervezést, a plasztikai (plasztikus) művészetet, a filmet és a zenét.

A kilenc alkotást számláló kompozíció 2005-ben készült egy nyilvános művészeti projekt számára, a hat láb magas (nagyjából 180 cm) bronzszobrok értéke egyenként 35 ezer dollárt tett ki. További érdekességük, hogy a múzsáknak is voltak múzsáik, ugyanis Annex Burgos valódi „modellek” alapján formálta meg őket. A kagylót megfújó zene múzsáját Yarimir Cabán (ismertebb nevén MiMa) ihlette, akinek akusztikus megközelítésű dalai költői kifejezésekkel és folklór hatásokkal szerepelnek a Puerto Rico-i zenei élet élvonalában. A formatervezés múzsájának modelljét Catherine Vigo adta, a táncét Dolores Pedro, a dalét Yaraní Del Valle, a filmét – kezében filmtekercsekkel – Selva Rivera. A színház múzsáját Kisha Tíkina ihlette, akinek a szobra egy Néstor Otero maszkkal a homlokán látható; az irodalomét – nyitott könyvvel a feje felett – Mayra Santos író, költő, kritikus; az építészetét Maria Rossie, kezében egy kis modell házikóval. A plasztikai művészeteket megszemélyesítő „önszoborkép” pedig magát az alkotót, Annex Burgos-t ábrázolja a munkaeszközeivel.

Annex Burgos szobrász- és festőművész 1965-ben született New Yorkban. 1992-ben a Puerto Rico School of Plastic Arts-ban szerzett BA fokozatot festészetből, majd 1997-ben a brooklyni Pratt Institute-on mesterfokozatot. Azonban számos szobor, installáció, „építmény” fűződik a nevéhez – főleg az „átalakulás” témakörében. Munkáiban sokszor alkalmaz előregyártott és „talált” anyagokat, valamint ipari anyagokat (például cement), arra törekszik, hogy a nézőt a tárgyak és ötletek közötti kölcsönhatások felfedezésére késztesse. Szobraiban a testi tapasztalatok sokféleségét tárja fel, a testet a megerősítés és az átalakulás aktusaként mutatja be. „A test referenciaponttá / metaforává vált a munkámat tápláló egzisztenciális kérdések szűrésére. A lényemet újradefiniáló gondolatokat szimbolikusan közvetítik a testet kódhordozóként használó szobrok. A test az átalakulás, a lélek újragondolásának fegyverévé válik. A test azonosítható, de olyan elemeket tartalmaz, amelyek ellentmondanak az ismert értelmezéseknek.”

Szilvási Krisztián

Forrás: Wikipédia, discoverpuertorico.com, autogiro.cronicaurbana.com, mapr.org, discoverpuertorico.com

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Dan Kitchener: A Rainy Night in Tokyo (Camden, London)
2. rész: Bordalo II: Lince Ibérico (Parque das Nações, Lisszabon)
3. rész: Hunto & Mister Thoms: Connectivity Matters (Shoreditch, London)
4. rész: Claes Oldenburg és Coosje van Bruggen: Houseball (Mitte, Berlin)
5. rész: Tadas Šimkus és Žygimantas Amelynas: The Master – Wise Old Man (Kaunas, Litvánia)
6. rész: Bjørn Okholm Skaarup: Hippo Ballerina (Manhattan, New York)
7. rész: Robert Hannaford és Cam Scale: Wheat Bags to Sand Bags (Owen, Ausztrália)
8. rész: John McEwen: Weaving Fence and Horn (Calgary, Kanada)
9. rész: Hugo Lomas (Sfhir): The Golden Legend (Guarda, Portugália)
10. rész: Gillie and Marc: Dogman and Rabbitwoman with Coffee (London, Anglia)
11. rész: Karabo Poppy Moletsane: Soweto Towers (Soweto, Dél-Afrika)
12. rész: Pacita Abad: Alkaff Bridge (Szingapúr)
13. rész: Odeith: Carlos Paredes és Amália Rodrigues (Amadora, Portugália)
14. rész: Barry Flanagan: Hare in O'Connell Street (Dublin, Írország)
15. rész: Okuda San Miguel: The New Mona Lisa (Párizs, Franciaország)
16. rész: Tommy Weisbecker Haus Murals (Berlin, Németország)
17. rész: Astro – BUMP Festival (Calgary, Kanada)
18. rész: Batist Vermeulen: Nello en Patrasche (Antwerpen, Belgium)
19. rész: Slim Safont: Punishment (Aberdeen, Skócia)
20. rész: Costas Varotsos: Dromeas – The Runner (Athén, Görögország)
21. rész: Wild Drawing (WD): Flirting 2021 (Ura Vajgurore, Albánia)