Orbánné dr. Horváth Márta 1964-1968 között Pécsett, a Tanárképző Főiskolán magyar és ének-zenei szakon tanult, 1975-ben a budapesti ELTE BTK-n magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát kapott, majd ezt követően doktori címet szerzett. 1978-ban alapító igazgatója lett a szabadhegyi Konini úti Általános Iskolának (ma Szabadhegyi Magyar-Német Általános Iskola és Gimnázium). 1989-ben került a Győri Városi Könyvtár élére. 1991-ben könyvtárosi diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1993-ig igazgatta a könyvtárat, ezt követően tájékoztató könyvtárosként dolgozott ugyanitt. A helyismereti gyűjtemény alakítása és gondozása különösen fontos volt számára. 2006-ban főkönyvtárosként vonult nyugdíjba.

1994-ben alapító tagja volt a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének, éveken keresztül a szervezet vezetőségében is dolgozott. Munkáját 2007-ben a helyismereti szervezet Kertész Gyula-díjjal ismerte el.

Eredetileg tanárként végeztél. 1978-ban alapító igazgatója lettél a szabadhegyi Konini úti Általános Iskolának. Hogyan kerültél kapcsolatba a könyvtári pályával, ami aztán életre szóló hivatásoddá vált?

Úgy kezdődött, hogy amikor 5 év után a szabadhegyi iskola már bejáratottan működött, akkor új feladatot kaptam. Politikai munkatárs lettem, és ezen belül Győr kultúrájáért, művelődéséért voltam felelős. Ez nagy rálátást adott erre a területre. 1973-1983-ig a tanítás mellett megyei közművelődési felügyelő voltam, így folyamatosan aktív a kulturális életben. Épp letelt az öt évem, amikor Mezei György, a Városi Könyvtár igazgatója nyugdíjba ment. Meghirdették az állását, és én megpályáztam.

1989-ben lettél a Győri Városi Könyvtár igazgatója. Melyek voltak a legfontosabb törekvéseid?

Első pillanattól nagyon szerettem volna elérni, hogy az itt élőkben tudatosuljon, Győrnek van egy új könyvtára. Az előzményekről néhány szó: 1952-ben megalapították a Megyei Könyvtárat, amelynek része lett a Városi Könyvtár. Győrnek 1953 januárjától 1981-ig nem volt városi könyvtára, csak fiókkönyvtárai. A Megyei Könyvtár minősült A típusú közgyűjteménynek, a más városokban lévő könyvtárak B típusúnak, a fiókkönyvtárak C típusúnak, ami egyre szűkülő működési lehetőségeket is jelentett.

Mezei György igazgató volt az, aki a 70-es évek elején azt mondta, ez nem mehet így tovább, Győrnek szüksége van egy saját városi könyvtárra. Sikerült elindítania a Herman Ottó utcai Központi Könyvtár építését. Józsa Mária mérnök volt a tervezője, Mezei György pedig a munkálatok minden részletét figyelemmel kísérte. 1981-ben adták át az új könyvtárépületet és a földszinti kiállítótermet, amely aztán részletekben épült tovább. Először a Gyermekkönyvtár, azután a raktár, a feldolgozó osztály és végül a klubhelyiség került kialakításra.

Az új könyvtár népszerűsítése érdekében két dolgot tettem rögtön az elején. Már volt 10 év vezetői tapasztalatom, és tudtam, hogy az emberek akkor dolgoznak szívesen, ha egyénileg megmutathatják, hogy mit tudnak – önmaguknak és a többieknek is. Mindenkinek igyekeztem megtalálni azt a feladatkört, ami számára a legnagyobb fejlődést hozhatja. Minden tervemet egyeztettem vezetőtársaimmal, akik a megvalósítást segítették: Rogács Istvánné, Finta Zoltánné, Gősiné Domonkos Annamária, Kiss Éva, Csefóné Figula Anikó. Kialakítottam a tájékoztató szolgálatot a kölcsönzés mellett, és erről értesítettük az összes győri középiskolát. Úgyhogy innentől kezdve már nemcsak a Megyei Könyvtárba mentek a diákok, hanem hozzánk is ellátogattak, ha a tanulmányaikhoz segítségre volt szükségük.

Másrészt akkor indult el a videókölcsönzés – még nagyobb forgalmat hozva –, így a könyvtár olyan népszerű lett a városban, mint még azelőtt nem nagyon. Emellett Horváth Ferenc, aki a közművelődést vezette, olyan programokat szervezett, melyeknek stabil közönsége volt. A klub látogatóiból új olvasóink is lettek. Úgyhogy az intézmény nagyon szépen működött, és mindenki örült a maga sikerének, és ki tudta hozni magából a legjobbat.

Ezután láttunk hozzá a helyismereti gyűjtemény létrehozásához. Leválogattuk a győri írók műveit, a Győrről szóló irodalmat, a városépítészetet és a zenét. Én pedig elkezdtem a sajtóbibliográfiát. Szerettem volna a helyismereti kutatás iránti affinitást inspirálni minden kollégában, hiszen ez hozzátartozik a Városi Könyvtár küldetéséhez.

Folyamatosan kapcsolatban voltunk a Megyei Könyvtárral, amely A típusú könyvtárként koordináló szerepet töltött be. Intézményvezetőként mindig önállóságra törekedtem. Szerettem volna újra elérni azt a társadalmi rangot, ami egy városi intézménynek kijár, de azt is tudtam, hogy ezt csak magas színvonalú szellemi munkával lehet biztosítani.

Hogyan egészítheti ki a könyvtár az iskolák feladatkörét?

A könyvtár az a hely, ahol nincs számonkérés, ezért nyitottabb a lélek. Nálunk inkább a tehetséggondozáson van a hangsúly, ugyanakkor a diák az iskolában fel tudja használni, amit nálunk kap.

Mire kell figyelnie annak, aki vezetőként vagy mondjuk tanárként szeretné segíteni egy fiatal kibontakozását?

Fontos, hogy igyekezzünk testre szabott feladatokat adni annak, akivel foglalkozunk, és utána figyelemmel kísérni menet közben is, és segíteni, ha szükséges. Senkit nem szabad magára hagyni a „küzdelemben”, mert elmegy a kedve.

Milyen nehézségekkel kellett még könyvtárigazgatóként megbirkóznod?

Szomorú feladat volt a valamikor jól működő üzemi könyvtárhálózat felszámolása, amit 1945-től folyamatosan bővítettek a szakmai szakszervezetek. Tisztelettel emlékezem Mészáros Józsefnére, aki kezdeményezte az író-olvasó találkozókat. Közelebb hozták az irodalmat a munkásemberekhez, akik szívesen és egyre többet olvastak. A privatizáció után sajnos rögtön bezárták ezeket a könyvtárakat. Néhány helyen megengedték a dolgozóknak, hogy vigyenek haza a kötetekből, amit szeretnének. Ennek mindenki örült, és legalább nem kerültek kidobásra a könyvek.

A változás pozitív hozadéka számunkra az volt, hogy miután a Bisinger sétányon található Központi Szakszervezeti Könyvtárat felszámoltuk, sikerült elérni, hogy a helyiséget hasznosíthassuk. Így a Városi Könyvtár végre nyithatott egy fiókkönyvtárat a Belvárosban.

Mi a kötődésed Győrhöz?

Édesanyám itt született, én pedig 1945 óta élek a városban. 1956-ig nem épültek új lakások Győrben, és addig a helyiek egy elég összetartó közösséget alkottak. Utána, amikor elkezdődtek az építkezések, az új házakba már zömével más városokból érkező munkások és értelmiségiek költöztek. De mi megmaradtunk a régi győriek kapcsolatrendszerében, amit igazgatóként is remekül tudtam hasznosítani. Például azért tudtuk meghívni a klubba az Anyanyelv Ápolók Szövetségét, a Németh László Irodalmi Kört vagy a Budapesti Győriek Körét, mert ismertem a vezetőiket. A mi területünkön többet ér a kapcsolati tőke, mint néhány újsághír.

Elkötelezett helyismereti kutató vagy. 1994-ben részt vettél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének megalapításában. Mi indított el ebbe az irányba?

Apukám gyerekkoromtól kezdve minden héten vitt városnéző sétára, úgyhogy én nem a könyvtárban kezdtem a helyismerettel foglalkozni, hanem sokkal előbb. Édesapám, Horváth Sándor aranydiplomás mérnök kutatta a megyei úthálózat történetét. Váratlan halála után Mentes Zoltán szerkesztésében jelent meg Győr-Sopron megyei utak története címmel a könyv 1988-ban.

Később, amikor már vezetőként, a 90-es évek elején az Országos Széchényi Könyvtárba jártam továbbképzésre, módom volt feltérképezni az országos könyvtári szakmát. Ott találkoztam a Váci Városi Könyvtár igazgatójával, Mándli Gyulával, aki rendkívül jó szervező volt, és sokat beszélgettünk. Akkor több könyvtáros fejében felvetődött, hogy a különböző városokban dolgozó helyismereti könyvtárosok mennyire egyedül vannak. Nincsen, akitől tanácsot kérhetnének, hogy mire figyeljenek, mit dokumentáljanak. Gyula pedig azt javasolta, hogy hozzunk létre egy országos szakmai szervezetet, amely össze tudja kapcsolni a kollégákat. Az OSZK részéről dr. Kovács Ilona lett a „keresztanya”. Amikor összehívtuk az első országos találkozót, az ország minden részéből jöttek. 1994-ben megalakultunk, Mándli Gyula lett az elnök. A titkári feladatokat Gáncsné Nagy Erzsébet vállalta, majd a lemondása után, 1995-től 10 éven keresztül én. Eltelt néhány évtized, és a működés azóta is folyamatos. Idén augusztusban pedig már a XXIV. Országos Konferencián vehettek részt az érdeklődő kollégák, ezúttal Székesfehérváron.

Mesélnél a helyismereti munkádról?

Amikor négy és fél év után új könyvtárigazgatói pályázatot írt ki Győr városa, akkor én már nem mérettem meg magam. Kezemben az ELTE könyvtáros diplomájával és a korábban megszerzett doktori címmel nem volt miért aggódnom. Azt is tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, már megvolt a kutatási témám. Beosztott tájékoztató könyvtárosként pedig sokkal több időm maradt ezzel foglalkozni. Elkezdtem helyismereti előadásokat tartani – egyfajta szolgálatnak tekintettem, hogy megosszam a tudásomat, és én nagyon szerettem csinálni.

Köszönettel tartozom dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató úrnak, hogy amikor aláírtam a nyugdíjazási kérelmemet, akkor elém tett egy ötéves szerződést. Így tájékoztató könyvtáros maradhattam. Folytattam a kutatást, amelyből könyv született: a Győri emlékművek, emléktáblák győri kislexikona (2001). A kötet további kiadást is megért. 2021-ben – Galambos Krisztina együttműködésével, Szabó Béla fotóival kiegészítve – került ki a nyomdából Győri képeskönyv: emlékművek, köztéri képzőművészeti alkotások, táblák címmel.

Milyen további publikációid jelentek meg?

Fátay Tamást, aki 1967-től városrendezési szakfőmérnök volt, édesapám révén nagyon jól ismertem. Amikor nyugdíjba ment, elkezdte összegyűjteni az 1945 utáni városépítési ütemterveket. A dokumentumok és adatok felkutatásában a segítségemet kérte, és igyekeztem mindennek nagyon pontosan utánanézni, mert ő nagyon szigorú kritikus volt. Amikor váratlanul elhunyt, a család megkeresett, mert tudtak a könyv tervéről, amit azután a könyvtár ki is adott. (Győr: városépítés és városrendezés 1945 és 1986 között / Fátay Tamás; [szerk. Orbánné Horváth Márta] – Győr: Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, 2011.)

Fátay Tamás nem szerette a házgyári technológiát. Azt mondta: „Nem lehet falansztert építeni.” De tény, hogy nagyvárost nem lehet pár év alatt egyedi építkezésekkel létrehozni. Ugyanakkor nagyon érdekes az a gondolat, amit Borbély János vet fel a Gyárváros – Egymásra épülő munkásközösségek című kötetében, hogy egy adott terület lakóinak egymáshoz való viszonya attól függ, hogy egy előre megépített lakástömbbe költöznek-e, vagy pedig egyenként építik fel a maguk otthonát.

A következő könyvem a Porubszky Ildikó életútját bemutató Minden versben ott vagyok (2009) című kötet, amely a győri költő halála után jelent meg. Úgy gondoltam, a város tartozik ezzel az összefoglaló kiadvánnyal Ildikónak, aki gyönyörű verseket írt, miközben méltón viselte súlyos betegségeit.

A mi falunk Nagyszentjános (2013) című helytörténeti munka után dr. Rechnitzer Jánostól kaptam megbízást a győri textilipar privatizációjának feldolgozására – első körben, hiszen akkoriban még nagyon sok információhoz nem lehetett hozzáférni. Az évekig tartó kutatásnak egy szűkített változata jelent meg a Győr fejlődésének mozgatórugói című kötetben.

Ennek a munkának az egyik tanulsága az, hogy az emberek sokszor nem értik, amit látnak, mert nem tudják, mi zajlik pontosan a háttérben. Ezért fontos a helytörténeti munka, amely egyszerre szép és nehéz. Hisz gyakran már a tények feltárása sem egyszerű, de még csak ezután következik a szintetizálás, a következtetések levonása. Ám, hogy mit lát meg az ember vagy mit sem, ez már az általános felkészültség, tájékozottság és tapasztalat kérdése. Ezért is jó lenne egy helytörténeti iskolát létrehozni a fiatalok számára, hasznos lenne átadni a módszertant.

Eredetileg zenei pályára készültél. Mit adhat szerinted a művészet az embernek?

Megalapozza az általános műveltséget. Emellett érzékennyé tesz, nemcsak önmagad, hanem a másik iránt is. Ez, bármilyen hivatást választunk, nagyon fontos, de az oktató-nevelő munkában különösen. Meggyőződésem, hogy a ma iskoláiban is gyakorolják a példamutató gyermektisztelet-pedagógiát. Nagyon fontos, hogy a gyermek egy kis ember, akiért tanítóként, tanárként én vagyok a felelős.

Mi az, amit szerinted fontos lenne átadni a következő generációknak?

Mind tanárként, mind könyvtárosként úgy gondoltam, hogy egy fontos szolgálatot teljesítek: ez a tudás megosztása. Micsoda örömteli folyamat, hogy miközben adsz, benned is egyre nő az igény, hogy mélyítsd az ismereteidet. Ha mindig gyarapítod a tudásod, mindig újat és újat tanulsz, akkor mindig lesz mit megosztanod. Ebből születhet a siker. „Előtted a küzdés, előtted a pálya, / Az erőtlen csügged, az erős megállja.” (Arany János: Domokos-napra – részlet)

Aktívan töltöd a nyugdíjas éveidet. Van olyan tapasztalatod, terved, amiről szívesen mesélnél?

Úgy gondolom, hogy időben abba tudtam hagyni a munkát, de a tanulást nem fogom. Most is készülök egy szakmai továbbképzésre. És persze olvasok, élvezem az új kutatógeneráció munkáit. Érdekelnek az új könyvek, és látni szeretném az új intézményeket, a budapestieket is a Néprajzi Múzeumtól a Magyar Zene Házáig. Figyelemmel követem Győr fejlődését, mert van egy 11 és egy 13 éves unokám, s azt csinálom, mint velem az apukám. Járjuk a várost, figyeljük az épületeket, és mesélem a történeteket.

81 évesen azt mondhatom, hogy elégedett vagyok az életemmel, és az erőm is ebből táplálkozik. Amit kaptam a sorstól, igyekeztem jól használni. Őrzök az emlékezetemben néhány sort a két világháború között élt Perlaki Zoltántól:

„Elaludtam, s azt álmodtam,
gyönyörű az élet.
Felébredtem, s tapasztaltam,
kötelesség az élet.
Munkához láttam,
s egyre többször örömömet leltem.”

A harmadik képen Orbánné dr. Horváth Márta 2022. május 3-án látható, a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete által kitüntett Kisalföldi Könyvtáros-díjjal.

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs (1-2. kép), Pozsgai Krisztina (3. kép)

A 125 éves a győri könyvtár cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.