A kártyajóslás középkori elterjedése előtt tehát sok mindenből jósoltak Európában, már az ókorban is. Leírások maradtak fenn arról, hogy hideg vízbe olvasztott ólmot, vagy éppen viaszt öntöttek, és ezen anyagok szeszélyes megszilárdulási formájában keresték meg az eljövendőt. Mondanom sem kell, hogy ennél a jóslási formánál is – már ha megélhetési forrásnak használta valaki – nagyon fontos volt az empátia, valami pszichológiai érzék. Mert itt aztán sok mindent bele lehetett látni a hideg víz hatására kialakuló alakzatokba. Míg a kihúzott kártyák azért adtak valamiféle támpontot, itt ebből is kevesebb volt. Ugyanakkor az ólom- vagy viaszöntést nemcsak a vándorló cigányok művelték, a falusi, de még a városi nőknél, asszonyoknál is bevett eljárás volt ez, de inkább már „betegségek”, mondjuk a szemmel verés gyógyítására használták. A Dunántúlon a 19-20. században „öntőasszonyokat” is találtak a néprajzosok, no és sokszor felhasználták, a kezelttel megitatták azt a vizet is, ami az ólmot vagy a viaszt lehűtötte.

Egy irodalmi tenyérjós: Krúdy Gyula nagyanyja (Déri Múzeum CC BY)

A tenyérjóslás, avagy kiromantia is szinte egyidős az emberi kultúrával, és az egész földön elterjedt tevékenység. Itt, Európában művelői megjelenésük után leginkább a cigányok lettek. Az ólomöntéshez hasonlatos fantázia kellett a tenyérből olvasáshoz is, amelynek a cigányság európai megjelenését megelőzően is voltak már hagyományai. Nem lehet tudni, hogy a ma is használatos eljárás, a tenyérjósláshoz kapcsolódó fogalmak (életvonal, fejvonal, szívvonal, sorsvonal, Vénusz dombja vagy öve) mikor alakultak ki, de már a középkorból maradtak olyan képek, ahol ábrázolva vannak. Ilyen metszetek Heinrich Cornelius Agrippa von Nettesheim (1486-1535) Az okkult filozófia három könyvéből is ismertek, ami 1533-ban jelent meg.

Egy cikk a viaszöntésről (Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeuma CC BY-NC-ND)

A tenyérjóslás vándorló művelői aztán a cigányok lettek. A középkori, majd újkori Európa fontos találkozási pontjain, a vásárokon általában az ilyen jósok is megjelentek, és csekély fizetségért többnyire boldogságot is ígértek. A tenyér- vagy kártyajóslás során bevett eljárás volt, hogy a megállapított vagy előre jelzett rontásokat aztán még egy kis pénzért készségesen „levették” a páciensről. Az is köztudott, hogy ezek a tevékenységek velünk vannak napjainkban is. A televíziós jóslásoknak, gyógyításoknak ugyan talán már leáldozott, de a világhálón e pillanatban is számtalan segíteni akaró jós hirdeti szolgáltatásait. Sokan még arra is képesek, hogy „szerelmi kötéseket” tegyenek vagy éppen bontsanak.

Tehát megoldják azt, hogy a páciens közelebb kerüljön szíve választottjához, vagy éppen eltávolítsák ennek aktuális szeretőjét. Hogy aztán a „kötésért” jó pénzt fizető reménytelen szerelmes némi bizodalommal induljon útjára.

Címlapkép: Metszet Heinrich Cornelius Agrippa von Nettesheim említett könyvéből (meisterdrucke.com)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

A cikksorozat korábbi részei:
I. rész: Vándorlók, vándorok
II. rész: A vándorkereskedők
III. rész: Szódás, fagylaltos, meszes, dinnyés
IV. rész: Kik is voltak azok a kupecek?
V. rész: A vándorcigányok
VI. rész: Cigányok és a Habsburgok
VII. rész: A teknővájók
VIII. rész: Szegkovácsok
IX. rész: Rézművesek
X. rész: A kolompárok
XI. rész: A rézművesek
XII. rész: Kosarasok, seprűsök, kefekötők
XIII. rész: A cigánykovácsok
XIV. rész: A vályogvetők
XV. rész: A medvetáncoltatók
XVI. rész: A kártyavetők