A Finlay Donovan mindent visz, akárcsak az első kötet sztorija, egy félreértésen alapszik. Időben csupán pár héttel járunk az előző sztori után. Finlay anyagilag kissé stabilabb ugyan, de az irodalmi ügynöke még mindig a sarkát tapossa a következő kéziratért. A kétgyermekes elvált anyuka ugyanúgy alkotói válságban szenved, mint legutóbb, és magánéleti problémái is folyton elterelik a figyelmét az írásról. Ha a szívügyek meg a folyton az ügyvédjével fenyegetőző ex-férj önmagában nem lenne elég, kiderül, hogy valaki vérdíjat tűzött ki a volt férje fejére. Stevent a háta közepére sem kívánja, de mégiscsak a gyerekei apja, így Finlay és a bébiszittere, Vero a maguk kezébe veszik az ügyet, és megpróbálják kideríteni, hogy ki tör a férfi életére.

Cosimano regényét nehezen lehet komolyan venni mint krimit. Majdnem minden elemében a paródia határait súrolja. A helyi orosz maffia egy internetes női fórumot használ a sötét ügyletek lebonyolításához. Az előző részben is szerephez jutó rendőr elsősorban szívdöglesztő, nyomozói képességei szerények és a háttérbe szorulnak, egy elvált nő meg a bébiszittere könnyűszerrel túljár az eszén – vagy mégsem, de a zsarunak vajból van a szíve, és fülig szerelmes. Finlay és Vero összességében véve mindig a helyzet magaslatán van, valahogy mindig úgy alakul, hogy a következő lépés éppen kijön, és mindenki közül ők jönnek rá a megoldásra.

Az egymásra halmozott klisék, az eltúlzott jelenetek és jellemvonások nem véletlenek. A szerző nagyon is tisztában van azzal, hogy a regény nem a feszült cselekmény vagy az utolsó percig megoldatlan rejtély miatt lesz az olvasók kedvence. Félreértés ne essék, nincs gond a tempóval, fordulatból is akad szép számmal, de a könyv valamennyi mozzanatát a humorra hegyezte ki Cosimano, és ez így (majdnem) mindent visz. Viccesek a figurák, a párbeszédek, a jelenetek, és a szerző humora tényleg jó. Üdítő, újszerű, kitart a regény végéig. (Itt jegyzem meg, a fordítás remek!) Végső soron majdnem teljes egészében feledteti az apró hibákat: a bődületes logikai bakit, a néhol túlzásba vitt dialógusokat, a kaptafára húzott karaktereket, a közhelyes szituációkat. Ezek, hiába szépítem, a mérleg másik oldalára kerülnek. Ha nem is kimondottan zavarnak, azért olvasás közben szemet szúrnak.

Cosimano a regényt a pandémia idején írta. Külön dicséret jár azért, hogy abban a különösen vészterhes időben képes volt ilyen szintre emelkedni. A könyv végén található köszönetnyilvánításban meg is jegyzi: „Egyébként sem könnyű vicces regényt írni, de amikor a világ lángokban áll, a »nem könnyű« kifejezés egészen új értelmet nyer.” Ugyancsak a köszönetnyilvánításban említi az adaptációt is: az első regény alapján tévésorozat készül. Finlay Donovan tehát „képernyőre kerül”, ami ígéretesen hangzik. Időközben Cosimano folytatja a szériát. A Finlay Donovan Jumps The Gun január végén jelent meg angolul, és természetesen jön magyarul is.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com