A pompeji kőtestek titka

Hát ez csúcs! 64. rész – SzaSzi írása

Pompeji, a Vezúv Kr. e. 79-es kitörése során eltemetett dél-itáliai város óriási turisztikai attrakció, évente mintegy 2,5 millió látogatót vonz. A romok és a közöttük fellelt lenyűgőző bőségű régészeti leletek bepillantást engednek a rómaiak hétköznapjaiba, kétségtelen azonban, hogy az ősi városlakók „kőtestei” adják a legnagyobb szenzációt.

A tudósok becslése szerint legalább 2000 ember vált a forró hamu és láva martalékává a váratlanul és intenzíven érkező vulkánkitörés miatt. Walter Scott skót regényíró nem sokkal halála előtt járt a helyszínen, találóan a „halottak városának” nevezte Pompejit, de az említett kőtestekről még egyáltalán nem esett szó egészen az 1860-as évekig. Egyáltalán mik ezek? Kővé vált emberi maradványok? Vagy valami más?

Az ásatások történetét vizsgálva megkapjuk a válaszokat. Az egykori városlakók tetemei majdnem 1500 évig maradtak a hamu- és lávaszőnyeg alatt eltemetve, mint egy hatalmas sírban. 1738-ban bukkantak a munkások emberi maradványokra a por és törmelék alatt. A 16. század végéig mégis csekély eredményt értek el a feltárásban. 1863-ban Giuseppe Fiorelli régész vette át a munka irányítását, ekkor kezdett igazán kirajzolódni az egykori Pompeji valódi képe. Fiorelli a könnyebb eligazodás érdekében felosztotta a várost negyedekre, épülettömbökre, megszámozta a bejáratokat, az ásatások helyzetéről pedig állandóan tájékoztatta a közönséget (Giornale degli Scavi). Miközben a helyszínt borító törmelék- és hamuréteget kotorták, felfigyeltek egy sor furcsa, különálló üregre, amelyekben emberi maradványok is voltak. A régész utasítására gipszet fecskendeztek be a lyukakba, megszilárdulást követően, kibontva gyanúja beigazolódott, és világossá vált, hogy nem mások ezek, mint „emberi lenyomatok”.

A vulkán anyaga beborította az embereket, kemény, szilárd burokba zárva holttestüket, ami később fokozatosan lebomlott, űrt hagyva a kőzetben. Az üregek, mint egy negatív forma, úgy őrizték meg a testek alakját a halál pillanatában – magyarázza Mary Beard, a Cambridge-i Egyetem ókortörténész professzora, aki 2012-ben beszélt a BBC-nek erről, és hívta fel a figyelmet a régészeti leleményre és az ikonikus figurákra. A televíziós ismeretterjesztő műsorokból is jól ismert szerző egyébként számos forrás és kép segítségével, óriási anyagismerettel, rendkívül olvasmányos és eleven, személyes stílusban, sok-sok egyedi történeten keresztül mutatja be Pompeji életének számos vonását, miközben több mítosszal és tévhittel is leszámol. Kezdi ezt rögtön a kitörés időpontjával (mely valószínűleg későbbre esett, mint azt a történészek gondolták), és a kitörés követelte áldozatok számával (mely feltehetőleg kevesebb mint tíz százaléka volt a város összlakosságának, tekintve, hogy a többségnek sikerült elmenekülnie).

Vagyis a Pompejiben található kőtestek nem megkövesült emberi maradványok, mint azt sokan gondolják. És ha nem azok, hanem gipszöntvények, akkor ebből következően nem is ősi leletek, nem igazi emberi maradványok, és nem is kőből vannak. Átverés lenne? Vagy netán történelemhamisítás? Semmiképpen! Inkább félreértés, rossz kommunikáció. Lássuk meg benne a régészeti leleményt, amelynek segítségével jobban átélhetjük a pompeji polgárok helyzetét, megsejthetjük az általuk átélt utolsó pillanatok borzalmát. Őket tanulmányozva meglepően sokszor magunkra ismerhetünk, közelebb kerülhetnek az ősök a maiakhoz. Az üregeket egyébként ma már a röntgentechnikának vagy a 3D CT-nek köszönhetően roncsolás nélkül tudják vizsgálni. A formák másolataiból többet is ki tudnak önteni, így akár a világ több pontján is be tudják ezeket mutatni, ami valljuk be, hatalmas marketingfogás.

pompeji-kotest

Sokat lehet vitatkozni azon is, hogy mennyire történelemhamisítás, hogy a világháborúban rommá bombázott ókori várost „újjáépítették”. Valljuk be, ha csak egy rakás kő lenne ott, jóval kevesebben lennének kíváncsiak rá, és elődeink életét, utolsó napjukat is nehezebb lenne elképzelni. Hallgassunk inkább Beard professzorra, aki azt tanácsolja: Tekintsük Pompejit a római kori építők és a modern kori restaurátorok közös munkájának, hiszen így sem kevésbé lenyűgöző és hiteltelen! Nem véletlenül lett a helyszín az UNESCO Világörökség része, közel három évszázada tartó ásatása pedig ma is tovább folytatódik. Ki tudja, mi kerül még elő a hamuból?

SzaSzi

Forrás: bbc.com, iflscience.com, thebettervacation.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép.

2023.06.21