Csáky Anna életműve azonban nem merült ki csupán az Alkotó Közösség vezetésében, hanem azon keresztül Győr város kultúrájában, irodalmi életében is maradandó nyomokat hagyott. Ezt a tevékenységet ismerte el a város 2017 januárjában a Győr Művészetéért Díjjal.

Anna számára mindig fontos volt, hogy fotósaink és képzőművészeink is megjelenhessenek alkotásaikkal a közönség előtt. Ezt a kiállítást még Ő kezdte el szervezni ez év februárjában. Amikor azonban a sors úgy rendelte, hogy megvalósítani már nekünk kell, mindannyiunkban közös volt az akarat, hogy a megnyitót összekössük egy Csáky Annáról szóló emlékműsorral.

Olyan műsorral, amely kizárólag Annáról szól, amelyben a versek, prózák, dalok tőle és róla hangzanak el. A szerzők között ugyanúgy megtalálhatók voltak az Antológia Közösség alkotótársai, mint Anna barátai, de még a külhon alkotói is.

Csupán egy a sok megemlékezésből Anna egyik legkedvesebb régi barátjától, költőtársától:

„Nehéz a helyzetem

Már jó ideje meredek az üres papírra. Molnár Gyuri arra kért, hogy a Győri Antológia Csáky Anna emlékét idéző különszámába írjak valamit arról a csodálatos asszonyról, aki a párja volt. Nehéz a helyzetem. Olyasféle, mint amikor meghalt a húgom, és a sógorom arra kért, hogy szólaljak meg én is a búcsúztatón. Akkor értettem meg Arany Jánost, aki leánya, Juliska elhunytát követően versbe akarta önteni mérhetetlen fájdalmát. A negyedik sornál elakadt, és ezt írta a margóra: „Nagyon fáj! nem megy!”

Nekem se megy! Ebből látszik, hogy Annát szinte már a rokonaim között tartottam számon. A nagyon közeliek elsiratására nehezen találunk szavakat.

Hatvanhat éve ismertem meg: 1957 szeptemberében lettünk „gólyák” az ELTE-n. Akkor csak egy szép lányt jelentett nekem. Sőt: az évfolyam legszebb lányát. Nagyon tetszett, de egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy sündörögjek körülötte, hiszen „foglaltak” voltunk mind a ketten, rá is, rám is várt valaki otthon, ahonnan feljöttünk Budapestre. Arról nem is beszélve, hogy Anna hamarosan múzsája lett egy akkor már országos hírű fiatal költőnek, aki a barátom volt. Így hát az évfolyam legszebb lánya véglegesen tabu lett számomra. De egy bölcsészbálon mégis átlebbenhetett egy pillanatra a lelkemen a szerelem fuvallata: partner nélkül jelent meg a táncmulatságon, akárcsak jómagam, így hát reggelig együtt keringtünk a platzon. A fejemben pedig szomorú verssorok keringtek, ilyenek: „Pár órafordulat még / és aztán semmi, semmi. / Ketté kell józanodni, hűségbe visszaesni.” Tánc közben fogant ez a versem:

Reggelig

Meggondolatlan éjjel s meggondolt velejéig.
Holnap tovább nem érhet, mi reggelig megérik.
Igézlek, gyújtogatlak, tán lobbot vet a véred.
Köröttünk muzsikával perzselnek a zenészek,
vonóikon az észnél frissebb, veszett iram fut –
reggelre abbahagyják. Reggelre abbahagyjuk.
Pár órafordulat még – és aztán semmi, semmi.
Ketté kell józanodni, hűségbe visszaesni...

Ám valamiféle „szakmai” barátság mégiscsak elkezdődött azon az éjszakán. Tudtam, hogy újságírói álmokat melenget, összehoztam hát a Pest Megyei Hírlap szerkesztőivel. (A lapnak ugyanis – még egyetemistaként – külső munkatársa voltam.)

A diplomaosztás után a mi évfolyamunk is szerteszéledt az országban. Hogy Anna miképpen vált egykori múzsából jeles költővé és Győr irodalmi életének megszervezőjévé, motorjává immáron Molnár Gyurival szövetségben – ez már közismert történet. A mi baráti és munkakapcsolatunk is egyre szorosabb lett, nem egy irodalmi estjét én vezettem be, előszót is írtam egyik kötetéhez – ő pedig szinte állandó szerzőjévé tett a Győri Antológiának, pedig területileg nem voltam illetékes szerepelni benne. És szép lassan bekerült – Gyurival együtt – a szinte már rokonnak érzett barátaim szűk körébe.

Nem könnyű jellemeznem őt. Élete mottója akár ez a Rilke-sor is lehetett volna: „Oszd a szépséget, pazarold, szótlanul, számolatlan.” Ezt tette, egész pályafutása során. Ám Anna leglényegét a 19. század nagy kubai költőjének, José Martinak a szavaival tudom leginkább érzékeltetni: „Kell a világon bizonyos mennyiségű méltóságnak lennie, amiként bizonyos mennyiségű fénynek is lennie kell. Amikor sokan élnek méltóság nélkül, mindig akadnak olyanok, akik sokak méltóságát egyesítik magukban.”

Hát ilyen volt Csáky Anna. Nagyon fog hiányozni, mert rohamosan dehumanizálódó világunkban egyre többen süllyednek a méltóság nélküli létezés hínárosának iszapos mélységeibe.

Baranyi Ferenc”

Molnár György
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Csáky Annára emlékezett a GYAK alkotógárdája

Molnár György fotói

47 kép