Egry József 1883. március 15-én született a mai Zalaújlakon nagyon rossz anyagi helyzetű napszámos családban, amelyet később, Pesten sem került el a szomorú, mindennapos nélkülözés. A fiatalember első rajzai az 1900-as években újságokban, könyvek illusztrációiként jelentek meg. Tehetségét Lyka Károly festő, művészettörténész, kritikus is hamar felfedezte. Így jellemzi az Új Idők hasábjain 1905-ben: „Olyan emberrel van dolgunk, aki nem fogja soha kigondolni a képeit. Hiányzik róluk a körmondat kicirkalmazott kerekdedsége. Ez a hiány nem fog tetszeni a különböző mesteriskoláknak, nekünk viszont jólesik. Mert itt minden élményszerű és közvetlen…”

A festést autodidakta módon tanulta, holott gyakran festékre sem volt pénze. A nyomor azonban nagy tanítómester. „Szükségből olajjal és pasztellel felváltva festett meg egy képet, mert magában egyik anyag sem lett volna elegendő. Így fedezett fel egy új és szép műfajt…” Lyka segítségével jutott ki Párizsba. A müncheni és a párizsi Julian Akadémián töltött két év után került 1906-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től szerepeltek képei kiállításon. 1911-ben Belgiumba is eljutott, nagy hatást tettek rá Meunier festő és szobrász kikötőmunkásokat ábrázoló munkái. Ő maga is megpróbálkozott a város peremén élő munkásemberek megfestésével, összefoglaló stílusban, arany-barnás színvilágban.

Emberként és művészként is mindig a maga útját járta. Az 1910-es évektől a továbblépés lehetőségeit kereste, de az egyelőre nem érkezett meg. Jött viszont az első világháború és egy szörnyű tüdőgyulladás. 1916 elején az orvos Badacsonyba, az ott felállított hadikórházba küldte utókezelésre. 33 éves volt ekkor, és nem csak a gyógyulása kezdődött el. A kórházban dolgozott önkéntesként Vizkelety Ferenc ezredes felesége, az akkor 42 éves, egygyermekes édesanya, Pauler Júlia (Pauler Gyula akadémiai tag történész rendkívül művelt lánya), aki meglátott valamit a 9 évvel fiatalabb festőben. Az érdeklődésből szerelem lett.

Itt a Balatonnál meghatározó élmények érték, Kassák Lajosnak a vele készült interjúban így mesél erről: „Életem legnagyobb élménye volt az az éjszaka, mikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet, a ladik könnyen ringott velünk, s valami remegő pára összekötötte körülöttem az eget és a vizet, s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelen közepében vagyok, s ennek az éjszakának az átélése újra kezembe adta az ecsetet. Nem érdekeltek többé az impresszionisztikus természetmegfigyelések, nem akartam „kivágásokat” csinálni. Szinte tárgytalan volt az inspiráció, ami hevített, képeimből kimaradtak a záró vonalak, a színeim lebegőkké lettek, s arra törekedtem, hogy a mindenséghez való viszonyomat fejezzem ki általuk…” (Magyar Nemzet, 1941. december 28.) Azt is elmagyarázta Kassáknak, miért nem helyes, ha a Balaton festőjeként emlegetik: „Nem a Balatont festem. Azt festem, amit a Balaton mond nekem. Festői nyelven szólva, nem azt festem, amit látok, hanem amit láttat velem a táj.”

Egry József: Szivárvány (1924), 59x86,5 cm, ltsz: R.18., K.2005.8.1., Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Radnai-gyűjtemény

Egry fénykezelésének érdekességére világít rá Győrffy Árpád: Ebben „valószínűleg nemcsak önmagában a Balaton volt meghatározó jelentőségű, hanem az is, hogy a Balatonnal az északi parton élt együtt, ahol szinte mindig szemből, a víz felől süt a nap. Az emberek többsége a Napnak háttal állva szereti a fényt, amikor előttünk mindent szépen bevilágít. Hisz kevés szebb van annál, mint a fonyódi dombokról csodálni a Badacsonyt és tanúhegy társait, amikor plasztikusan, erős színekkel, vonalakkal megjelennek előttünk az északi part szépségei a délről, délkeletről sütő nap fényében. Egrynek nem ez adatott meg. Badacsonyban és másik balatoni lakhelyén, Keszthelyen a parton horgászva, a partot járva mindig szemből, a víz felől kapta a fényt. Mi ilyenkor hunyorgunk egy kicsit, napszemüveget teszünk, hogy a megszűrt maradékon eligazodjunk. (…) Egry nem ezt tette, kezével kicsit beárnyékolta a szemét, és bátran belenézett a Nap vízről visszacsillanó sugaraiba, hogy a fény belsejébe hatolva azt elemeire bontsa, képein újraalkossa a mások által nem látott színeket, árnyalatokat. Egry egyszerre volt „vízrenéző”, ahogy Fodor András nevezte versében, és egyszerre volt Napba néző, hisz a vízen is annak fényét kereste, látta.”

Egry József: Badacsony (1931), 49,5x69,7 cm, ltsz: R.28., K.2005.32.1., Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Radnai-gyűjtemény

Egry és Juliska (ahogy a festő nevezte őt) két évvel a találkozásuk után keltek egybe, miután az előző házasság érvénytelenítése megtörtént. Ezt követően nagyrészt a Juliska hozományaként kapott keszthelyi villában és badacsonyi présházban töltötték idejüket, később ismét lett Pesten műtermes lakás, télre felköltöztek. Egry imádott horgászni, szerette a magányt, az alkotó szemlélődés, töprengés csendjét, de kávéházba járni is, úgy vélte, az is segíti a gondolkodást. Tüdőbetegségét gyógyítandó itáliai körutazásra mentek, ami felemésztette a keszthelyi villát. A II. világháború előtt a nyári lakként használt présházat is eladták, hogy egy Badacsony központjában kapott telekre lakást és műtermet építhessenek a Balatontól alig 150 méterre. 1941-ben költöztek be, az 1944-es német megszállás után véglegesen itt maradtak: „1944-ben, a német megszállás után még hamarább otthagytam Budapestet, mint a többi évben, örültem annak, hogy volt hová mennem a németek és nyilasok elől. Aztán itt rekedtem. Az ostrom alatt a nácik tökéletesen kifosztották pesti lakásomat, minden holmimat elhurcolták, képeimet felszabdalták, még a kereteket is eltüzelték. Körülbelül hatvan-hetven kép volt a lakásomon, ezek közül negyven kiállításra való. Mindenem odaveszett, egy szög sem maradt meg.” (Haladás, 1949. augusztus)

Háború, nélkülözés, fűtetlen lakás, állandó betegeskedés. 1945-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, később járadékot is kapott, de az egészsége romlása már feltartóztathatatlan maradt. Hatvannyolc évesen, 1951. június 19-én hunyt el Badacsonyban.

Egry József: Horgász (1925), 60x87 cm, ltsz: R.17., K.2005.25.1., Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Radnai-gyűjtemény

Festészetét átjárja a fény. A Balaton tágassága, a víz és a fénytől átitatott levegő játéka ráébresztették a kozmikus világrend létére, ezt az élményt igyekezett vászonra vetni. Mondhatjuk, hogy jelen van az impresszionizmus fényfestészete, a posztimpresszionizmus képalkotási elve, az expresszionizmus energiája, eszmeileg pedig a panteizmus, a napkultusz, az egzisztencializmus spirituális változata, de nem lehet nem észrevenni az általa életre keltett utánozhatatlan stílust. Mert, ahogy már írtam, emberként és művészként is mindig a maga útját járta. Észre kell venni, hogy képein a táj nem forma, hanem energia, benne az ember mint szerves rész, a fény szilánkokra bontja, majd szétszórja.

Egry József: Nap a víztükörben (1937), 73x102 cm, ltsz: R.11., K.2005.17.1., Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Radnai-gyűjtemény

1909-ben kollektív kiállításon vett rész a Művészházban. Tárlatai voltak Berlinben (1926), Drezdában (1926), a Tamás Galériában (1928, 1930, 1933) és az Ernst Múzeumban (1939). 1951-ben emlékkiállítást rendeztek a tiszteletére a Fővárosi Képtárban, 1957-ben pedig a brüsszeli világkiállításon mutatták be képeit.

Egry József: Fénytolódás (1937 körül), 50x70 cm, ltsz: R.21., K.2005.31.1., Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Radnai-gyűjtemény

2023-ban Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum nagyszabású megemlékezésre készül. Egry József, a Balaton festője születésének 140. évfordulója alkalmából összeállított páratlan kiállítást a nagyközönség június 24. és október 29. között láthatja. A 140 műalkotást felvonultató tárlat gerincét a múzeum képzőművészeti gyűjteményének közel 50 darabot számláló Egry-kollekciója adja, illetve a fővárosi és a vidéki múzeumok gyűjteményeiben, elsősorban raktárakban őrzött művek alkotják. Ezen túl szép számmal akad magángyűjteményekből kölcsönzött darab, mivel Egry itáliai képeinek zöme már az 1930-as években közvetlenül műgyűjtőkhöz került. A kiállítást személyes jellegű levelek és fényképek gazdagítják, illetve felvezetésként március közepétől az egykor vele készült interjúkból és Nyáry Krisztián írásából alkotott hangjáték-sorozat is, amely a Laczkó Dezső Múzeum honlapjáról érhető el.

Egry József: Nádas (1937), 73x100 cm, ltsz: R.13., K.2005.20.1., Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Radnai-gyűjtemény

A sorozat első része (Kassák Lajos és Egry József beszélget a festő műtermében 1941 őszén; december 26-án jelent meg az akkori Magyar Nemzet hasábjain) már csak azért is érdekes, mert baráti beszélgetésükből ismerhetjük meg a festő akkori élethelyzetét és gondolatait. Kassák ráadásul nem is marad meg a klasszikus újságírói szerepben, hanem esztétikai elemzésbe bocsátkozik, és barátként is megszólítja a festőt. A sorozat következő részei (újabb három interjú és a Nyáry Krisztián Festői szerelmek című kötetében megjelent írás) tovább árnyalják a művészről kialakult képet.

Az Egry József 140 – Balaton, Szicília, Nervi című kiállításra már csak azért is érdemes ellátogatni, mert a 120 éves, országosan védett műemléképület kívül-belül megszépült a közelmúltban, és június 24-én ezzel a szenzációs eseménnyel nyitja meg kapuit.

SzaSzi

Forrás: wikipedia, balatontipp.hu, papageno.hu, ldm.hu, MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép.

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Radnai-gyűjteményében őrzött festmények fotóit a múzeum külön engedélyével tesszük közzé.