Két pont között a végtelent keresni

Beszélgetés Devecsery László költővel a győri Ünnepi Könyvhéten - Szilvási Krisztián írása

devecsery-laszlo-unnepi-konyvhet

A 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok győri programjait Devecsery László író-költő nyitotta meg, akivel aztán a rendezvény után, június 8-án délután beszélgetést láthattak az érdeklődők költészetről és magáról a vendég személyéről a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában.

A Vasszilvágyon, 1949. november 24-én született, József Attila-díjas magyar író, költő, rendező, tanár Devecsery László 1974-ben végzett a Szombathelyi Tanítóképző Intézetben könyvtár-népművelés szakon, majd 1974 és 1978 között Téten a Kisfaludy Művelődési Ház igazgatója volt. 1977-ben magyar szakos diplomát szerzett a Berzsenyi Dániel Főiskolán, ezt követően 1978-tól 1981-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban módszertani könyvtárosként dolgozott. 1981 és 1984 között rendezői szakon képezte tovább magát Budapesten. 1981-től 1987-ig a Joskar-Ola Lakótelepi Általános Iskola tanára, valamint a Buratino Gyermekszínház rendezője volt. 1987-1997 között a kőszegi Jurisich Miklós Kísérleti Gimnáziumban oktatott, 1997-től 2009-ig a szombathelyi Szent-Györgyi Albert Középiskolában drámapedagógiát és magyart tanított. 2000-ben elvégezte az ELTE BTK magyar szakát. 2009 óta szabadúszó, illetve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban rendez.

Mind ez idáig 52 könyve jelent meg nyomtatásban, közöttük verseskötetek, mesék, foglalkoztató kiadványok, színpadi játékok, irodalmi kislexikon, nyelvtani elemzések, felnőttmesék, játékos szövegértések, életrajzok. Holdárnyék című, 2018-ban napvilágot látott verseskötete immár a második kiadásánál jár, tulajdonképpen a győri Ünnepi Könyvhéten vele történt találkozás is ezen kiadvány köré szerveződött. Legalábbis „papíron”, hiszen amint a beszélgetést vezető Werner Krisztina újságíró megállapította, Devecsery László „fellépése” a könyvünnepen „valójában a szeretetről és a barátságról szól”. Mindezt pedig megerősíteni látszott az is, hogy a rendezvényterem pódiumán rajtuk kívül Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, valamint Varga-Bodó Anita versmondó is helyet foglalt – mindketten szoros munka- és baráti kapcsolatban állnak a vendéggel.

devecsery-laszlo-unnepi-konyvhet

Devecsery László Werner Krisztina felvetését udvariasan annyiban „szélesítette ki”, hogy mostani ittléte „természetesen önökhöz, a közönséghez is szól”. Bakos-Kiss Gábor – a szerző dicséretét „megkoronázandó” – újra előadta az Ünnepi Könyvhét megnyitóján már elhangzott, Csendet temetnek, holtakat harangoznak című verset, amelyről aztán elmondta, hogy számára annak formalizmusa, kontúros központozása mennyire a zeneiség felé tereli a szavaláshoz való feldolgozást. Mindezeken túl a kiemelések a sorok mögötti olvasás-értelmezés irányába vezetik a befogadót. Ezek a meghatározottságok Devecsery László költeményeinek jellemvonásaiként is megragadhatók, a „dallam” pedig egyszerre kulcsszó és alappillér az életművében, amely még gyerekkönyveinek játékosságában is tetten érhető. „A ritmus a verseknél – legyenek akár szabadversek – mindig ott kell, hogy legyen. … De hogy mivé lesz a vers, vagy mivé születik, az csak végén derül ki.

Devecsery László – Werner Krisztina megfogalmazása szerint – igazi „közösségi ember”, hiszen megjelenő köteteiben, akár fotósként, akár illusztrátorként, mindig jelen van egy barát. Közösségszervező attitűdjére jó példa az is, hogy a Covid-járvány idején a saját kertjében egy amolyan kertkoncert-sorozatot hozott létre – szigorúan meghívásos alapon szerveződő közönségnek – versekkel, videókkal, a jövőre nézve pedig színházi előadások terveivel is. Arra a kérdésre pedig, mikor írt utoljára verset, megtudhattuk, hogy jelenleg színműírásra kapott felkérést, de természetesen a költeményekkel sem hagyott fel.

A beszélgetés közben, valamint végén Bakos-Kiss Gábor mellett Varga-Bodó Anita interpretálta Devecsery László verseit a közönségnek – utóbbi hölgyről pedig azt is megtudhattuk, hogy a költő tanítványa, akivel olyan sikeresen dolgozik együtt, hogy például a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Hangzó Petőfi című májusi vers- és prózamondó versenyén a III. korcsoport (felnőtt) kategóriában első helyezést ért el egy nem éppen közismert Petőfi-költeménnyel.

Szilvási Krisztián
Fotók: Vas Balázs

2023.06.10