Torma Attila nyugdíjas, ám máig aktív középiskolai tanár, idegenvezető, helytörténész. A Győr története iránt érdeklődők jól ismerhetik őt, hiszen az utóbbi években több fontos munkája is napvilágot látott.

Egy életpályába sok minden belefér. Dióhéjban összegezné, hogy mit tart ebből lényegesnek?

1950-ben születtem Győrött, katonatiszt édesapám korán meghalt, én mindössze egyéves voltam. Özvegy édesanyám egyedül, szerény körülmények között nevelt fel négyünket, mégis boldog gyerekkorunk volt. A nehéz helyzet ellenére tanulmányaimat a Veszprémi Vegyipari Egyetemen fejeztem be. A vagongyárban kezdtem dolgozni vegyész-üzemmérnökként, de túl rideg környezet volt számomra a gyár, így gyorsan szakmát váltottam. A 401-es Kossuth Lajos Szakképző Iskolában vegyianyag-gyártó tanulókat oktattam, szakmai tantárgyakat tanítottam. A szakközépiskolává avanzsált intézmény indulásakor megszereztem a kémiatanári diplomát, a rendszerváltás után pedig, amikor kiderült, hogy beszélek németül, buzdítottak, hogy a középiskolai német nyelvtanári szakot is elvégezzem. Így lettem kétszakos középiskolai tanár. Emellett 1991-ben felsőfokú idegenvezetői képesítést is szereztem. 2010-ben mentem el nyugdíjba, de 2022-ben felkértek, hogy újra teljes óraszámban tanítsak. Ezt örömmel vállaltam. Igaz, sok minden megváltozott, a gyerekek is mások lettek, mégis nagyon élvezem. Számomra ez munka, alkotás, de egyben óriási kaland is.

A Kálvária utca a 20. század elején (Torma Attila gyűjteményéből)

Honnan nyeri az energiát a kamaszokkal való foglalkozáshoz, a fárasztó mindennapokhoz?

Valóban nagyon sok energia és türelem kell ma a tanításhoz, de szeretem a fiatalokat, és szurkolok nekik. Nincsenek könnyű helyzetben – ne szépítsünk –, a covid miatt majdnem egy teljes évet vesztettek el. Szerencsémre az unokáimmal azonos korú kamaszokat tanítok, és mivel a gyerekeim gyerekeinek a pandémia alatt sokat segítettem, tisztában voltam azzal, hogy a tanítással mire vállalkozom. 2010-ben, amikor nyugdíjba mentem, már egy kicsit elfáradtam, kiégtem, új paradigma felé fordultam, most annál nagyobb örömmel vetettem bele magam a tanításba. A munkámban csak az zavar, ha azt tapasztalom, hogy magolásra szoktatják a gyerekeket. Már-már mániám, hogy inkább gondolkodni tanítsam őket. Ez nagyon strapás, de hosszú távon ez éri meg, ennek van értelme, hiszen az élet is így működik: felmérni, elemezni, átlátni a helyzetet, azután meghozni egy döntést. Amennyiben a gondolkodás képességét sikerül átadni, életük során könnyebben boldogulnak.

A helytörténettel való foglalkozás hogyan érkezett meg az életébe? Honnan az érdeklődés, mikor kezdődött?

Mindig vonzódtam a történelemhez. Ez tulajdonképpen több dologból, számos hobbi tevékenységből ered. Idegenvezetőként például rengeteg csoporttal bejártam Győr utcáit, hol németül, hol magyarul meséltem a jelenről és a régmúlt időkről. Aztán ott volt az Ifjú Városszépítők Köre, amelyet a 80-as években, amikor a KISZ már elkezdett halódni, a Hazafias Népfront segítségével sikerült megalapítani. Győr összes középiskolájából érkeztek hozzánk diákok, pályázatokat írtunk ki, szép eredményeket értünk el, hihetetlen élményekben volt részünk. Ennek kapcsán alakult ki kapcsolat a levéltárakkal, megismerhettem, milyen értékeket őriznek ott. Később az iskolában kezdtem el a Pátriánk (honismereti) vetélkedők szervezését, az első 15 évben még én szerkesztettem és vezettem, de nyugdíjba vonulásom óta is mindig visszahívnak a zsűribe. A vetélkedésre Győr középiskoláinak tanulóit invitáltuk, a megrendezését pedig a Kossuth-szakközépiskola vállalta fel, és folytatja ma is. Tulajdonképpen már vagy 30 éve mérhetik fel a győri középiskolások, mennyire felkészültek a város történetéből. A versenyfeladatok összeállításához óriási forrásanyagot kellett nekem is átnézni, megismerni, így az évek során rengeteg értékes információt gyűjtöttem össze. Kézenfekvő volt, hogy ezeket rendezzem, és továbbképezzem magam. Később rátaláltam a megyei szervezésű „Szülőföldünk” honismereti szakkörre, amelyet Néma Sándor vezetett. Pályázataikon rendszeresen részt vettem, többször nyertem is. 2012-ben kiadásban is megjelent az első kötetem, a Vásárterek, piachelyek Győrben a 19. század közepétől a rendszerváltozásig. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója és helytörténeti alkotógárdája érdemesnek tartotta a nyertes munkákat megjelentetni is. A mostani dolgozatom, Nádorváros és Jancsifalu története már a hetedik munkám.

A képen látható első házat 1903-ban építették, Benes Pál is tulajdonosa volt 1930-ig (Galambos Krisztina gyűjteményéből)

Van egy fejezet a kötetben, amely személyesebb hangvételű, ettől az ember úgy érezheti, időutazáson vesz részt. A címe: A Nádor tér és környéke, ahogy egy tizenéves az 1950-1960-as években látta. Megkérem, hogy meséljen egy kicsit a Nádorvároshoz fűződő viszonyáról!

Nádorvárosban születtem, és itt töltöttem a csodálatos gyerekkoromat. A természetközeli élet, a szabadság, az utcában és a környéken élő gyermeksereg nagyszerű légkört jelentett egy serdülőnek. A gyerekkor mindenki számára meghatározó, nekem ez a városrész határozta meg eszmélő koromat. Jóformán nincs olyan szeglete a városrésznek, amelyet ne ismernék. Néhány éve a győri könyvtárban zajlott egy városrészeket bemutató sorozat Életünk utcái, terei címmel. Megkérdezték, nincs-e kedvem részt venni előadóként, és én örömmel „csaptam le” Nádorvárosra. Szinte abba se tudtam hagyni a kutatást. Az a legizgalmasabb, hogy folyamatosan újabb és újabb adatok kerültek elő, amelyek mind hozzátartoztak a témához, tovább árnyalták az addig kialakult képet. Így összejött egy kötetre való anyag. A most megjelent munkában az itt élő emberek és közösségeik kerültek középpontba.

Mennyire mondható a kötetre, hogy hiánypótló?

Újvárosról, Gyárvárosról már több munka is megjelent, Szigetről pedig kisebb írások láttak napvilágot, de az összes többi városrészről óriási a hiány tudomásom szerint, ezért hatalmas ötletnek tartom ezt a győri városrészeket bemutató, 11 kötetből álló sorozatot.

A fellelt mozaikokból történetet kell alkotni. Adódtak-e nehézségek a munka során?

Igazából nem problémaként éltem meg a felmerülő akadályokat. Élvezem ezt a fajta munkát, és az a tapasztalatom, hogy előbb vagy utóbb minden kérdésre megjön a válasz. A helytörténeti kutatás egyik kérdése, hol és milyen forrást találunk. Nagy részben Győr Megyei Jogú Város Levéltárának anyagára, illetve annak Műszaki Levéltári irataira támaszkodtam. A törzsanyagot a Győrben kiadott korabeli újságok jelentették, amelyekből idézve nem csupán a városrész kiépülésének történeti folyamatát kísérhetjük végig, hanem a kor hangulatába is betekintést nyerünk. A rendelkezésre álló gazdag forrásanyag paradox módon ‒ de a dolog természetéből adódóan ‒ helyenként hiányos. Hihetetlen segítség, hogy digitálisan is rengeteg forrás áll rendelkezésre, így a pandémia alatt sem kellett aggódni, hogy nem tudom folytatni a munkám. Aki ma végigbarangol Nádorváros utcáin, és ismeri a kezdeteket, ugyancsak rácsodálkozhat, hogy mivé lett, milyen fejlődés zajlott itt.

A Zrínyi utcai csendőrlaktanya (Torma Attila gyűjteményéből)

Az Életünk utcái, terei… előadás kapcsán „úri negyedként” mutatta be ezt a városrészt. Miben speciális, hogyan válhatott az említett úri negyeddé?

Számos oka van a „ragadványnévnek”: kialakulásában elsősorban a városvezetés szándéka, anyagi bázisa, helyes jövőképe játszott szerepet. A 19. század utolsó harmada és a 20. század első évtizede közt lezajlott Győrben egy modellváltás, amelynek egyik következménye volt a gyorsuló ütemben kiépülő külső kerületek látványos fejlődése. Nádorváros gyarapodása is ehhez kapcsolható. A kereskedővárosból kialakult ipari nagyváros jelentősen növekvő lakossága megkövetelte a lakóingatlanok számának növelését is. A mezőgazdasági majorokat magába foglaló, egykor fejlődésképtelennek tűnő városrész negyven év alatt Győr villanegyedévé vált. Új utcákat nyitottak, hatalmas bérházakat építettek a megfelelő infrastruktúra létrehozása mellett. A 19. század végén kezdődött építkezések (Frigyes-laktanya, Szentháromság Közkórház) felgyorsították a városrész fejlődését. A kerület kiépülésének ezen pontján szükségessé vált a két fő közlekedési útvonalon, a Bartók Béla és a Kálvária utca közötti, nyugat-keleti irányú közterületek megnyitása. Ezzel városrésszé szerveződött, és komoly állami támogatással felépült a városnegyed. A tisztviselőtelep felépítését követően a városi értelmiség jelentős része is itt építette fel igényes, a kor színvonalához mérten magasabb komfortfokozatú családi házait. Katonák, orvosok, tisztviselők, az értelmiség, a társadalmi hierarchiában feljebb állók lehetőséget kaptak, hogy anyagi könnyítéssel építkezhessenek, igaz, elég szigorú előírások mellett, hiszen csak magasföldszintes házak épülhettek a korábbi nedves, egészségtelen lakóházak helyett. Nívósabb épületek születtek. Az önkormányzat a családi házak kertjeihez a cserjéket, facsemetéket is önköltségi áron adta át. Mindenhol építettek járdát és úttestet, ami azért a 19. század végén, a 20. század elején még nem volt igazán jellemző.

Az említett két épületen kívül melyek a városrész legikonikusabb helyei, épületei?

Mindenféleképpen a Szent György tér, ma Bem tér (amit korábban Békavárnak hívtak) élte meg a legnagyobb fejlődést, hiszen ez egy mocsaras, zsombékos, nagyrészt lefolyástalan terület volt. Ezen kívül azok az utcák, amelyek az ütőerét adták a városrésznek, mint a Kálvária utca a kálváriával és a kamillus templommal, de ott állt a nádorvárosi városháza, a beszálló vendéglők sora és két laktanya is. A Bartók Béla út, az egykori Hosszú utca, amelyek a Pápa és Veszprém felől érkező forgalmat bonyolították le, éppen úgy központi helynek számítottak. A Vásártértől a vasút déli oldalán végigfutó Vasútsor a Schlichter-villával és a Postakaszárnyával, majd a Frigyes-laktanyával már a kiépülő városrész csíráit hordták magukban. A településen az utca közösségének kialakulása, illetve annak egy-egy nagyobb csoporthoz való integrálódó képessége is nagyon jól megfigyelhető Nádorváros fejlődésében.

Részletek az 1895-ben átadott új Szentháromság Közkórházból (a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből)

Nádorváros számos kiemelkedő személyiséggel is büszkélkedhet. Kik kerültek be a kötetbe?

Nagyon sokukat említhetnénk, de azt is fontosnak tartottam, hogy valahogyan azok is bekerüljenek, akik szerintem méltatlanul ismeretlenek maradtak, ezért készítettem egy függeléket, amelyben ezeket az egykori hírességeket próbáltam bemutatni. Említeném például a Lauer-házaspárt. Lauer Richárd Pilsenből jött Győrbe 1913-ban, hogy Közép-Európa legnagyobb ágyúgyárát igazgassa. Felesége, báró Skoda Hermina a Skoda gyár tulajdonosának a lánya. Mindketten sokat tettek Győr hírnevéért. Lauer Richárd a gyárvárosi templom és a Szent Imre templom mecénásaként került reflektorfénybe. Számomra Skoda Hermina (Herna) is izgalmas személyiség. Ittlétének első húsz évében meg sem tanult magyarul, de németül írt versei német nyelvű lapokban jelentek meg, drámáit Bécsben is bemutatták. A győri periodikákban is találkozhatunk költeményeivel, leggyakrabban Späth Gyula polgármester fordításában olvashatjuk ezeket. Jól követi például ezeknek a verseknek az íve az első világháború alakulását, a háborút megelőző lelkes ünnepléstől a vesztes háborút követő kijózanodásig. Nagyon izgalmas követni az ő sorsát is. 1920-ban elmehetett volna férjével együtt, de maradtak. 1944-ben meghalt a férje, akkor is és 1956-ban is távozhatott volna, de végül Magyarországon maradt, itt halt meg a 60-as évek közepén. A sok megpróbáltatás ellenére sem hagyta el az országot.

Aztán beszélnünk kell Schiel Vince építészről is, aki a fent említett ágyúgyárat tervezte (Hlatky Schlichter építtette). Ekkor ‒ a Lauer házaspárhoz hasonlóan ‒ a Pilsenből jövő építész birtokolt csak olyan tudást, amely ilyen monumentális feladat elvállalására elegendő volt. Schiel Vince nem a tervezője, de építője volt a Szent Imre templomnak is. A leszármazottainak egy része ma is itt él közöttünk Győrött, tartozunk nekik annyival, hogy leírjuk, mi mindent tett a közért a nagy előd. A Schlichter család három generációjának is terjedelmesebb részt szántam, illetve nem utolsósorban a Győr Nádorváros Keresztény Polgári Körnek szenteltem egy fejezetet, hiszen rendkívül nagy hatással volt a városrész fejlődésére.

Nádorváros látképe a 19. század végén (a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből)

Úgy sejtem, mostanában is dolgozik valamin… Beavatna a terveibe?

Jelen pillanatban két munka van a fiókomban, az egyik Győr 1848-1867 közötti időszakát tárgyalja. Sok szó esett arról, hogyan lett Győr kereskedővárosból iparváros, de hogyan vált kereskedővárossá, arról is érdemes beszélni. Izgalmas időszak, különösen a közigazgatás változásai miatt, és ezt a korszakot részleteiben még nem igazán dolgozta fel senki Győrben. Utolsó könyvem Győr vendéglátása, szállodák 1850-től 1945-ig címmel jelent meg, ennek most megírtam 1945-től a rendszerváltásig tartó időszakát. Az ötkötetes monográfia munkájában is részt veszek, abban 1945 társadalma a témám, a második világháború menekültjei kapcsán.

A városrész múltjának megőrzésével kapcsolatban Ön szerint melyek a legfontosabb feladatok?

Én elsősorban a szellemi örökség továbbvitelét tartom fontosnak, ez alapján az épített környezet is rekonstruálható, nem feledve azt, hogy minden kor igyekszik a saját névjegyét otthagyni az adott helyen. Így kellő tisztelettel kell fogadni a modern Győrt is. A modernizálás fontos, de úgy kell újat építeni, hogy az harmóniában legyen a korábbi stílusokkal.

A 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok alkalmából, 2023. június 10-én, szombaton 16 órakor, a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében kerül bemutatásra a kettős kötet, ahol a szerzővel is találkozhatnak.

A Városrészek születése: Nádorváros, Jancsifalu című kettős kötet A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című projekt (TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001) keretében valósult meg.

SzaSzi
Portréfotó: Vas Balázs

A várostörténeti monográfiák szerzőivel készült korábbi interjúk:
- Ménfőcsanak és Gyirmót: dr. Laczkovits-Takács Tímea
- Szabadhegy és Kismegyer: Szalai Attila
- A közösségi élet története Adyvárosban; Gyárváros – Egymásra épülő munkásközösségek: Borbély János