Hangzó Petőfi a győri könyvtárban

SzaSzi összefoglalója

hangzo-petofi-verseny-gyori-konyvtar

Igazi nívós versünnepet tartottak mindazok, akik 2023. május 19-20-án a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér felhívására vers- és prózamondó versenyre gyűltek össze a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében. A szervezők célja felhívni a figyelmet Petőfi költészetének sokszínűségére a fiatal és a felnőtt korosztály körében a költő születésének bicentenáriuma évében.

Az intézmény a márciusi Petőfi-konferenciát követően hirdette meg a Hangzó Petőfi című irodalmi versengést, amelyre a 11. életévüket betöltött, nem hivatásos magyarországi és határon túli magyar diákok és felnőttek jelentkezhettek. Online videós előválogatást követően 48 versenyző érkezett, hogy személyesen is számot adjon felkészültségéről, tehetségéről.

A főszervező F. Sipos Bea kérdésünkre elmondta, hogy a jelentkezők rendkívül felkészülten érkeztek a megmérettetésre. Az ország számos vidékéről, illetve Erdélyből és Felvidékről is köszönthettek nevezőket, valamint több győri középiskola szintén képviseltette magát. Különlegessége az eseménynek, hogy 15 kortárs költő erre az alkalomra írott, összesen 32 verse közül válogathattak a szavalók a Petőfi-költemények mellett. A választást nagy változatosság jellemezte, bár slágernek tekinthettük például a Falu végén kurta kocsmát vagy a Dicsőséges nagyurakat. Egy biztos, a sok izgalom ellenére jó hangulatban telt a versengés, volt idő az ismerkedésre, a beszélgetésre is.

A produkciókat neves szakmai zsűri értékelte: Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke; dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője, a zsűri elnöke; Bende Ildikó színművész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja; dr. Horváth Sándor Domonkos író, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója; Gracza Virág színész, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér munkatársa.

A versmondás technikáján túl a zsűri figyelmét leginkább a személyiséghez illő választással és legfőképpen a kellő átéléssel, értő, hatásos előadásmóddal lehetett megragadni. A jutalmak közül pedig ki a könyvcsomagnak örült jobban, ki annak, hogy elsőként az ő szájából hangzott el egy mai alkotó költeménye, ki pedig annak, hogy nyertesként szavalata bekerülhet a készülő hanganyag repertoárjába.

Az indulókat három kategóriában díjazták, és több különdíjat is kiosztottak. A képzeletbeli dobogóra a következők állhattak fel:

I. korcsoport (11-14 éves diákok)

1. helyezett: Szijártó Luca
2. helyezett: Markos Krisztián Zsolt
3. helyezett: Czajlik Csongor és Nagy Máté

Különdíj: Balázs Alexandra, Csapó Miklós

II. korcsoport (15-18 éves diákok)

1. helyezett: Brenner Bíborka
2. helyezett: Nagy Vajk Zsolt
3. helyezett: Nagy Tímea Zsóka

Különdíj: Gyenese Szulamit, Szakács Boglárka, Vasics Bertalan

III. korcsoport (18 éven felüli diákok és felnőttek)

1. helyezett: Varga-Bodó Anita
2. helyezett: Novák Olivér

Különdíj: Pillér Virág Panna

Gratulálunk a nyerteseknek!

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs és Pozsgai Krisztina

2023.05.22