A lapszám összeállításán szokatlanul sok szerző dolgozott. A Műhely hosszú évtizedek óta igyekszik támogatni a művészeti ambíciókkal jelentkező fiatalokat. A folyóirat 2022-ben elnyert egy, a Nemzeti Tehetség Program által meghirdetett pályázatot, amelynek segítségével a szépirodalmi mellett a vizuális tehetséggondozást is felvállalhatta. A most ismertetendő különszám egyben a tavalyi év záró kiadványa is, ami a pályázati projektben résztvevőket is felvonultatja. A tematikus megjelenés vizuális arculata jól láthatóan magán viseli a fiatalok munkáját, ahogy ezt a törzsolvasók észre is vehetik.

A különszámba a legváltozatosabb, a tánchoz kapcsolódó írásokat küldtek be a szerzők. Személyes vallomások, versek, novellák és esszék alkotják a szépirodalmi vonulat gerincét, emellett a táncot és mozgásművészetet tudományosan vizsgáló írásokat is felsorakoztat a kiadvány. A tematikus szám terjedelme miatt nem törekedhetünk minden írás részletes ismertetésére, de a lehető legtöbb érdekes gondolatra, felvetésre, összevetésre, elemzésre, kérdésre felhívjuk a figyelmüket, miután belelapoztunk a Tánc-ba.

Elsőként Márton László Címszavak című esszéjére fókuszálunk. A szerző egy-egy tánchoz köthető kifejezés, szólás, verssor kapcsán született gondolatait vetette papírra. A „Gúzsba kötve táncolni”, „A tánc bolondja”, a „haláltánc”, az „Egyedem-begyedem, tengertánc”, „… a végtelen tánc”, a „Táncolj, gyere táncolj még!”, a „Könnyű Katit táncba vinni” „ugrópontoktól” messzire jutunk a sorokat olvasva. El, egészen Angelius Silesius német barokk költő kétsorosáig (és még tovább is):

„Mindent mozgat a Nap, minden csillagja táncol; 
Ha nem mozogsz velük, az egészből hiányzol.”

Továbblapozva Méhes Károly és Marafkó László írásaival találkozhatunk, melyek győri emlékeket – egy 1983-as szilveszteri házibulit és egy tánciskolát – idéznek fel, majd formálódnak személyes vallomássá.

A nagyközönség számára valószínűleg nehezebben fogyasztható, de a szakmabelieknek csemegét jelentő írást (Betekintés egy értelmezési kísérletbe) tett közzé a folyóirat hasábjain Lőrinc Katalin táncművész, egyetemi tanár. A publikáció egy terjedelmesebb tanulmány részlete, melyben újszerű megközelítésben a táncoló testet „szövegként” értelmezi.

Hasonlóan tartalmas esszével jelentkezett Sirató Ildikó színház és irodalomtörténész is, aki a tánc és a színház kapcsolatának történetét elemzi, s jut el a „testszínház” értelmezéséig.

A tánc és más művészetek kapcsolatrendszerében kitüntetett hely illeti meg a fotográfiát. A jó fotós megragadja a pillanatot, rögzíti azt. Olyan jelenségeket őriz meg, amelyek megismételhetetlenek. Szabó Béla fotóművész évek óta fotózza a Győri Balett produkcióit, a Győri Táncfesztivál fellépőit. Fotó és tánc – művészet a művészetért című írásában visszaemlékezik a fényképezés iránti érdeklődésének kialakulására, pályájának nagyobb állomásaira. Szót ejt a táncfotózás technikájának sajátosságairól, az őt foglalkoztató szakmai kérdésekről, mint például „az idő és a mozgás ábrázolása a táncban”. Cikkét saját fotói illusztrálják.

A következő oldalakon egy nagy tehetségű néptánc-koreográfus testvérpárról, Manninger Györgyről és Manninger Miklósról olvashatunk részletekbe menő, személyes hangú, fényképekkel gazdagon illusztrált írást. Sokat elmond Manninger Miklósról és a tánc közösségépítő erejéről, hogy bárhol tanított is, a próbát a következő mondattal kezdte: „Álljunk körbe, és fogjuk meg egymás kezét!” Az írást dr. Gálboryné Manninger Zsuzsanna, a Manninger Miklós Táncművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke jegyzi.

Fontos olvasmány lehet, különösen a pedagógusoknak és a szülőknek Cseke-Marosi Eszter tánc- és drámapedagógus Több mint tánc című írása. A szerző a néptáncban rejlő, a XXI. században is érvényes értékeket tekinti át, kezdve a számbavételt azon, hogy a néptánc olyan közösségi tevékenység, amely lehetőséget ad az egyéni tehetség kibontakozására is. Kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a néptánc elválaszthatatlanul összefonódik a kultúra más területeivel: a szokásrendszerrel, a zenével, a tárgykultúrával, a természettel, az emberi élet fordulóival – így válik mindez szerves egésszé, ami kisgyermekkortól elsajátítható. Régebben személyes példamutatás és gyakorlás, manapság pedig szisztematikus tanítás révén.

A távoli múltba és a távoli Japánba röpít Fittler Áron, Tokióban oktató egyetemi tanár írása. A szerző szakterülete a 8-13. századi japán irodalom, ezen belül is a vaka költészet, a napló- és a buddhista irodalom. Ebben az írásában a Japán egyik kulturális fénykorát jelentő Heian-korszak (794-1192) irodalmán keresztül igyekszik bemutatni a szigetország előadó-művészetét, a vallási és világi ünnepeket, valamint az arisztokrácia életét.

Szoboszlai-Kiss Katalin, a Széchenyi István Egyetem docense izgalmas írásában a görög irodalmi forrásokat veszi górcső alá. Táncokra vonatkozó megfelelő utalások híján feltevéseket fogalmaz meg arra vonatkozólag, hogy a tánc a szórakozáson túl milyen társadalom- és személyiségformáló erővel rendelkezhetett az ókori görög városállamokban. Kutakodásai során a görög mitológiát, az eposzokat és a színjátszást vizsgálta. A tanulmány témája miatt elsődlegesen a tragédia és a szatírjáték születését taglalja, ugyanis ezeket táncolva, énekelve adták elő.

Bólya Anna Mária a 2022-ben elhunyt Markó Iván emlékének ajánlja írását. A győriek által nagyra becsült táncművész 1979-ben alapította meg a Győri Balettet. A szerző a társulat repertoárjából két koreográfiát, az 1979-es A nap szeretteit és az 1983-as Izzó planétákat vizsgálja. Megállapítása szerint a markói színház hazánkban újszerű formanyelvével az Ember árnyékának kísérőjelenségét, a szenvedést örökíti meg.

Tovább lapozva Dobosi Bea Chorea Sancti Viti című, sajátos hangulatú, láttató erejű, rövid írása ragadja meg a figyelmet – ajánlom minden középkor iránt érdeklődőnek.

Egy időbeni ugrással a modern kor, az 1920-as párizsi éjszakának dancing-őrületét mutatja be Brienyovszki Zsófia és Csizmadia Krisztina Dancing 1925 – Magyar művészek a párizsi éjszakában című írása. A gazdagon illusztrált cikk a tavalyi Art Deco Budapest kísérőrendezvénye kapcsán íródott. A kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményéből mutatott be mintegy 40 képet. A tárlaton Vértes Marcell, Vaszary János és Vadász Miklós műveit láthatta a nagyközönség.

A modern magyar táncművészet kikerülhetetlen alakja a világszerte elismert Frenák Pál koreográfus. Vasas Erika testközelből, a FrenÁk Tásulat tagjaként figyelhette meg a művész alkotói munkáját. Cikke az InTimE című előadás vizsgálatán alapul.

A tánc témája szerzők sokaságában szított fel érzelmeket, így nagy számban kerültek lírai alkotások a lapba. A jól ismert nevek mellett a fiatal, feltörekvő költő-generáció is jelentkezett versekkel és műfordításokkal. A líra kedvelői Takács Zsuzsa, Csuday Csaba, Schneider Éva, Tőzsér Árpád, Koncz Tamás, Czilczer Olga, Tábor Ádám, Vörös Viktória, Sebestyén Ádám, Szentirmai Mária, Farkas Arnold Levente, Csiby Édua Boglárka, Csontos Márta, Győri László, Kiss Judit Ágnes, Györe Balázs, Boda Magdolna, Mezei Gábor, Horváth Florencia, Baán Tibor, Mechiat Zina, Oláh András, Bokros Judit, Ádám Tamás, Ladik Katalin, Sajó László, Kapecz Zsuzsa, Géczi János, Csehy Zoltán, Werner Nikolett, Juhász Zsuzsanna, André András, Radnai István, Botos Ferenc, Vörös István, Márton Ágnes, Villányi G. András, Bodrogi Sára, Fecske Csaba, Péntek Rita, Gellén-Miklós Gábor, Juhász Attila, Devecseri Zoltán, Debreczeny György sorait olvashatják a kiadványban.

Mint bevezetőmben is jeleztem, a lap illusztrációit fiatal alkotók jegyzik. Ha érdeklődnek a művek iránt, érdemes elolvasniuk Pápai Miklós festőművész, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium festő tanárának írását a lap elején.

Berente Erika