Egy tanyán nőtt fel, a família tagjai generációkon keresztül földműveléssel foglalkoztak. Zenei tehetségét édesanyjától örökölhette, aki tudott harmonikázni, valamint erős, tiszta hanggal rendelkezett. A családi legendárium szerint a kis Birgit előbb tudott beszélni és énekelni, mint járni. Kis korától kezdve az volt a legfőbb vágya, hogy énekesnő legyen. 14 évesen kapta első zongoráját, addig csak autodidakta módon tanult énekelni. Ettől kezdve a zongoraleckék mellett időnként énekórákon is részt vett, valamint bekerült a templomi kórusba is. Első professzionális énektanára Ragnar Blennow (1893-1969) orgonaművész, egyházi énekes, zenetanár volt, akinek irányításával készült fel a felvételire a Stockholmi Királyi Zeneművészeti Főiskolára, amelynek 1941 és 1946 között volt hallgatója szólóének és opera szakon.

A diploma megszerzését követően a Svéd Királyi Operaház azonnal szerződtette a fiatal énekesnőt. Először beugróként lépett operaszínpadra, néhány nappal az előadás előtt kérték fel Carl Maria von Weber (1786-1826) A bűvös vadász című operájának női főszerepére, Agathéra. Egy apró hiba miatt az est karmestere úgy vélte, hogy Birgit Nilsson dacos, tehetségtelen és nincs zenei érzéke, ellenben a korabeli lapok dicsérték hangját és alakítását is. Az igazi áttörést Giuseppe Verdi (1813-1901) Macbeth című operájának Lady Macbethje hozta meg a számára 1947-ben. Ebben a szerepben a kritikák, a közönség és a szakma is lelkesen fogadta.

1948. február 27-én mutatkozott be első Richard Strauss-szerepében, A rózsalovag Tábornagynéjaként lépett színpadra, és ismételten ragyogó kritikák jelentek meg róla. Következő év őszén pedig első Richard Wagner-szerepét is elénekelhette, A bolygó hollandi című zenedráma Sentáját. Ezt követően sorra kapta az újabb és újabb főszerepeket: Donna Anna (Mozart: Don Giovanni), Liza (Csajkovszkij: A pikk dáma), Sieglinde (Wagner: A walkür), Brünhilde (Wagner: Siegfried, A walkür, Az istenek alkonya), Woglinde (Wagner: A Rajna kincse, Istenek alkonya), Ursula (Hindemith: Mathis, a festő), Tosca (Puccini: Tosca), Aida (Verdi: Aida), Elza (Wagner: Lohengrin), Erzsébet (Wagner: Tannhäuser), Izolda (Wagner: Trisztán és Izolda), Salome (Strauss: Salome), Turandot (Puccini: Turandot).

Wagner-szerepei kapcsán a svéd kritikusok írásaikban már ekkor világklasszis Wagner-énekesnőnek nevezték. Úgy vélték, hogy készen áll a nemzetközi karrierre is, Birgit Nilsson azonban sokáig úgy vélekedett, hogy inkább Svédországban számítson jó énekesnek, mint külföldön középszerűnek. 1948-tól kezdve egészen 1958-ig volt a Svéd Királyi Operaház magánénekese, de pályafutása végéig állandóan fellépett ott, ráadásul három szerep (Leonora – Beethoven: Fidelio; Elettra – Mozart: Idomeneo; Amelia – Verdi: Az álarcosbál) kivételével valamennyit ott formálta meg először.

Svédországon kívül először 1951-ben lépett fel, Berlinben egy koncerten énekelt, majd Glyndebourne-ben Mozart (1756-1791) Idomeneo című operájában Elettraként lépett először színpadra. Bayreuth-ban, a Wagner által alapított ünnepi játékokon először 1953-ban szerepelt, egy templomban Ludwig van Beethoven 9. szimfóniájának szoprán szólamát énekelte. A bayreuthi Festspielhaus színpadán a nagy német mester Lohengrin című zenedrámájában debütált, a női főszerepet, Elzát alakította és énekelte. Egészen 1970-ig volt állandó vendége az ünnepi játékoknak.

Az igazi nemzetközi áttörésére az 1953-1954. évad során került sor. A II. világháború pusztításai miatt még felújítás alatt álló Wiener Staatsoper helyett a Theater an der Wienben debütált az osztrák fővárosban. Kilenc nap alatt négy különböző szerepet alakított, valamennyit eredeti nyelven. Ezt követően Európa- és világszerte rengeteg felkérést kapott. Az Egyesült Államokban 1956-ban szerepelt először San Francisco és Chicago operaházaiban Wagner A walkür című operájának Brünhildéjeként.

Évről évre újabb világhírű operaházban debütált. 1957-ben a londoni Royal Opera House színpadán Wagner A Nibelung gyűrűje című tetralógiájában három este három különböző Brünhildét alakított. 1958 folyamán a milánói Teatro alla Scalában is A walkür Brünhildéjeként lépett fel először. Ráadásul ugyanebben az évben nagy megtiszteltetés érte, mivel a legendás milánói operaház az ő címszereplésével bemutatott Turandottal nyitotta meg a hagyományos decemberi napon az évadot, amelynek különlegessége az volt, hogy Birgit Nilsson volt az első nem olasz énekesnő, aki ebben a megtiszteltetésben részesült. Ezzel végleg világsztárrá vált.

1959-ben a New York-i Metropolitan színpadán is debütált, Wagner Trisztán és Izolda című zenedrámájának női főszerepét énekelte. Ebből az alkalomból ráadásul még a New York Times címlapján is szerepelt. Egészen pályafutása végéig minden évben fellépett a legendás amerikai operaházban. 1965-ben énekelte első alkalommal Strauss Elektra című zenedrámájának címszerepét Stockholmban. Elektrától egész pályafutása alatt óva intették, végül azonban egyik ikonikus szerepévé vált a görög tragikus hősnő. Eleinte ő is úgy gondolta, ha bevállalja ezt a hanggyilkos szerepet, évekkel rövidíti meg a pályafutását, azonban nem volt se neki, se másoknak igaza, ugyanis végül úgy érezte, hogy Elektra szólama tökéletesen illett a hangjához. Izolda és Brünhilde mellett ez is a kedvenc szerepei közé tartozott. 1975-ben debütált az utolsó általa megtanult szerepében. Strauss Az árnyék nélküli asszony Kelmefestőnéjét alakította. Később azt mondta, annyira szerette ezt a szerepét, hogy emiatt meghosszabbította pályafutását. A világ számos pontján alakíthatta ezt az általa nagyon kedvelt figurát.

Érdekesség, hogy a humor sem állt távol egyéniségétől, egyszer így nyilatkozott: „Izolda tett híressé, Turandot pedig gazdaggá.” A színházi legendák szerint a Turandot előadásaiban Franco Corellivel rendszeresen „versenyeztek” azon, hogy a kettősük végén melyikük tudja tovább tartani a magas C hangot. A színpadtól végül 1982. június 30-án búcsúzott el, Elektrát énekelte Frankfurtban. Utolsó nyilvános fellépése 1984-ben egy koncertturné volt. 2005. december 25-én hunyt el Svédországban.

Birgit Nilsson már azon operaénekesek közé tartozik, akik lemezfelvételeket készíthettek, ezáltal az utókor számos nagy szerepében meghallgathatja őt. Több árialemezt is készített, ráadásul számos élő előadáson készült felvételt is kiadtak már CD-n. A teljesség igénye nélkül egy felsorolás ezekről: A Nibelung gyűrűje, Az álarcosbál, Aida, Tosca, Turandot, Elektra, Die Frau ohne Schatten, Don Giovanni.

Birgit Nilsson igazi született drámai szoprán volt. A Strauss és Wagner hősnők szerepei mellett például Turandot hangra veszélyes szólamát 300 alkalomnál többször énekelte. Nem véletlen, hogy kortársa, Leonie Rysanek osztrák drámai szoprán kolléganőjét nemes egyszerűséggel csak „svédacélnak” nevezte. Antonio Pappano, napjaink egyik jeles karmestere pedig azt mondta róla, hogy „egy orgona tűzből és jégből”.

oszem

Felhasznált irodalom: Birgit Nilsson: La Nilsson : opera az életem; Manuel Brug: Die Jahrhundertsängerin. In: Fono Forum 2018. Mai; Keine wie Sie. In: Musik & Theater. 2018 Mai/Juni p. 32-35.; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.