A fény a különböző civilizációkban a menny, az istenség, a földön túli erő szimbóluma, az isteni üdvösség közvetítője, az igazság, a hit, a megvilágosodás jelképe. Az ember számára évezredeken át a Nap, a fény és melegség égiteste, az élet forrása – a legfőbb istenségek megtestesítője.  Egyiptomban Ámon-Ré néven tisztelték, aki rejtett és látható egyszerre. A görög-római mitológia napistene Héliosz/Sol, aki négylovas hintóján halad át az égen. Apollón, mint a fény istene, szintén rendelkezett szoláris jelentéssel. Egy hellenizmus kori, A Naphoz című orphikus himnusz így dicsőíti az égitestet:

„a világ kormányrúdja kezedben,
Fényhozó, mindig más arcú, életet osztó...
Mindent fénybe te vonsz,
a világ ragyogó szeme vagy te.”

A keresztény hagyomány a római, a fény győzelmét hirdető Sol invictus („legyőzhetetlen Nap”) ünnepét vette át Krisztus születésének megünneplésére.

A fény, mint a tudás jelképe, a racionalizmus számára is fontos: a felvilágosodás irodalmában az értelem fényének, a művelődés felvirágoztatásának, az emberi jogok kiteljesítésének szimbólumaként jelenik meg.

A fény nemzetközi éve és napja

A fény nemzetközi éve az Európai Fizikai Társaság (European Physical Society) kezdeményezésére, az UNESCO és az ENSZ támogatásával megrendezett nemzetközi eseménysorozat volt 2015-ben. A program, amelyhez a Magyar Tudományos Akadémia is csatlakozott, felhívta a figyelmet a fény és a fénnyel kapcsolatos technológia szerepére életünkben. 2015-ben az apropót több nevezetes évforduló adta. 1000 éve jelent meg az első optikai témájú könyv, Ibn al-Hajszam arab tudós műve, a De Aspectibus (magyarul: „A látásról”). Valamint megemlékeztek a kozmikus háttérsugárzás felfedezésének 50. és Einstein általános relativitáselméletének 100. évfordulójáról is.

A fény nemzetközi éve nyomán az UNESCO Általános Konferenciája 39. ülésszakán született döntés értelmében 2018-tól világszerte május 16-án ünneplik a fény nemzetközi napját, amely a fényhez kapcsolódó tudományterületeket és a fényalapú technológiákat igyekszik az érdeklődés középpontjába állítani. Ez utóbbiak közé tartoznak például a mikroszkópok, röntgenkészülékek, teleszkópok, kamerák, elektromos lámpák és televízió képernyők. A rendezvény céljaihoz a tudományos együttműködés előmozdítása és a tudományban rejlő lehetőségek kiaknázása is hozzátartozik, a béke és a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében.

A fény világnapja egyben megemlékezés Theodore Maiman mérnökről is, aki 1960-ban megalkotta a világ első működő lézerét. Ez az esemény jelentős áttörést jelentett az alkalmazott fizika területén. Napjainkban a lézertechnológiát a sebészettől a fegyverekig számos tevékenységre használják. A fény tanulmányozása számos felfedezéshez vezetett, amelyek forradalmasították a társadalmat és formálták a világegyetemről alkotott képünket.

Befejezésül a művész szemével is érdemes ránézni a fényre. Ez a nézőpont visszavezethet bennünket szimbolikus jelentéséhez, amely az ember rejtett, belső szikrájára emlékeztet.

Reményik Sándor: Visszanyert fény

Sötét a fenyves, sötét a világ.
Előttem az út egyre feketébb.
És mégis olyan biztosan megyek,
Ó, kibeszélhetetlen Békesség -
Kezemben olyan békés fegyverek:
Jobbkezemben szeges bot, egyszerű,
Balkezemben zsebvillanylámpa ég.
Ha eloltom, sem félek semmitől,
Véd az erdő és segít a sötét.
Futtatom magam előtt fényemet -
S fel a fákon, mint víg mókusokat:
Táncoltatom a szelíd sugarat.

Sötét a fenyves, sötét a világ.
Mögöttem messze, milyen messze már
Fülledt, gyötrelmes kórházi szobák -
Végnélküli orvosi rendelők -
Tátongnak, mint vak, süket folyosók.
Ó - és itt - most - sziklák, fenyők, erők,
Gyanta, tömjén, olajok, illatok
És balzsamok.
Nem is ezen a világon vagyok.

Sötét a fenyves, sötét a világ.
De fenn a fenyőn vidám mókus ül.
Fény-mókus. Én futtattam fel a fára.
Ül és fütyül a fekete világra.

Sötét a fenyves, sötét a világ
És háború van s ó, annyian félnek!
Uram, bűnömül ne vedd - én nem félek.
Bízom, hiszek, s fényem táncoltatom -

Ó, visszanyert Fény - Ó, Lámpa - Ó, Lélek!

(Hohe Rinne, Szebeni-havasok, 1939 szeptember)

Reményik Sándor: Lámpagyújtogató

Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
„Lámpagyújtogató”- feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.

Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.

Csak felnyújtott egy lángvégű botot,-
Egy lobbanás- s az ember főlehajtva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség fele.
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.

Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül-lámpagyújtogató lettem.

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, Szimbólumtár, unesco.hu, unesco.org, nationaltoday.com, arcanum.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.