A tárlatot Greguss László Géza erdőmérnök, természetfotós nyitotta meg:

„A madarak és fák napja, a modern értelemben vett természetvédelem egyik meghatározó, de mindenképpen legnagyobb múlttal rendelkező ünnepe. Hagyományosan május 10-én tartjuk régóta, amit már a hatályos természetvédelmi törvény is rögzít. Azt is kimondja, hogy e nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság – különösen az ifjúság – természetvédelem iránti elkötelezettségét kell szolgálnia. E kiállítás is ennek szellemében készült.

Az újabb korokban az iparosodás, a bányászat, a kohászat fejlődése, a motorizált közlekedés, a vasútépítés beindulása nagymértékben változtatta meg a természeti környezetünket. A faanyag iránti megnövekedett kereslet az erdők fokozott igénybevételéhez, pusztulásához vezetett. Annyira, hogy a nyersanyagbázis természetes megújulása is veszélybe került, és így a gazdasági érdekek is azt kívánták, hogy szabályozásokat vezessenek be. A védelmi érdekek, ezáltal a természetvédelmi érdekek is egyre inkább jelentőséget nyertek. Az első magyarországi erdőrendtartást I. Miksa adta ki 1565-ben a királyi bányavárosok és a kohászatot szolgáló kamarai uradalmak számára. A 19. századig tudatos erdőgazdálkodás szinte csak ezeken a területeken folyt. Másutt addig jobbára csak kihasználtuk, elvettük az erdőt, a természet adta javakat, többek között vadászattal, madarászással, ezzel is egyre inkább szegényítve az élővilágot. Mária Terézia 1770-es erdőrendtartása, majd az 1807: XXI. törvénycikk vezetett be különböző védelmi intézkedéseket, szabályozásokat, de tulajdonképpen az 1879-ben megjelent erdőtörvény tekinthető az első olyan jogszabálynak, amely kimondottan mai értelemben vett természetvédelmi rendelkezéseket is hozott. Lehet mondani, hogy az erdészek, az erdészeti szakma vetette meg a modern kori természetvédelem alapjait.

A 19. század vége felé Herman Ottó, korának nagy polihisztora, ornitológusa, politikusa fellépésével mondhatjuk, hogy a honi természetvédelem jelentős tényezővé vált. 1893-ban ő hozta létre és vezette haláláig a Magyar Ornitológiai Központot, illetve az Állatvédő Egyesület 1883-as alapításában is részt vett. 1901-ben megírta könyvét a Madarak hasznáról és káráról, mely még ma is hasznos ismeretekkel szolgálhat a madarak iránt érdeklődőknek. 1894-ben a mezőgazdaságról és a mezőőrségről rendelkező XII. törvénycikk a hasznos madaraink és emlőseink védelméről fogalmazott meg természetvédelmi előírásokat, védelmet nyújtva már nemcsak a védett hasznos madaraknak, de azok tojásainak és fészkeiknek is. 1899-ben megjelent másik nagy ornitológusunk, Chernel István munkája Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségükre című jelentős szakkönyve. A madarak és fák napja ünnep létrejöttének az adott lökést, hogy 1902. május 19-én, az európai államok Párizsban egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Ebben az évben Chernel István szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját. Az ötlet már valamivel korábban is felvetődött: az Amerikai Egyesült Államokban 1894-től bevezetett „Madarak napja” (Birds Day) és „Fák napja” (Arbor Day) mintájára Herman Ottó az Országos Állatvédő Egyesület 1900. évi közgyűlésén már javasolta ilyen intézkedés bevezetését nálunk is. A párizsi egyezmény az 1906. évi I. törvénycikkel került be a magyar törvények közé, mely után Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Ez azután kisebb-nagyobb kihagyásokkal rendszeressé, majd hagyománnyá vált.

Mára az egyre nagyobb mértékű emberi beavatkozás következményeképpen a vadon élő állatok életfeltételei megváltoztak. Sajnos ez a tendencia egyre inkább kedvezőtlenebb irányba halad, és manapság a folyamat a klímaváltozás felerősödésében teljesedik ki. Aki jár kint a természetben, tapasztalhatja maga is. Utazás közben a vonatablakon kitekintve, a tájat nézegetve nem biztos, hogy járnak a fejünkben ilyetén gondolatok, nem biztos, hogy észleljük, észrevesszük a természet apróbb, nagyobb szépségeit, változásait.

Alexay Zoltán barátom igen. Ő egész élete folyamán, már mondhatni majd egy évszázada, járja, figyeli, vizsgálgatja környezetünket, a természet, ezen belül is a madárvilág titkait, leginkább itt a megyében, azon belül is legkedvesebb táján, a Szigetközben. Ennek jó felében, körülbelül 50 év óta fényképezőgéppel a kezében meg is örökíti, dokumentálja azokat, majd rendszeresen megosztja velünk, a nagyközönséggel. A tárlat képei, melyek zömmel madarakat ábrázolnak, csak kis töredékét idézhetik fel a természetben eltöltött sok órának, az ott szerzett élménynek.

Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ezek közül soknak én is részese lehettem, hiszen Zolit régtől fogva ismerem. Érdekes barátságunk története is: Zoli a szegedi egyetemen tanult biológusnak, az én családom pedig szegedi kötődésű. Az 1970-es évek vége felé én ifjú erdőmérnökként az Erdőfelügyelőségen dolgoztam, Zoli a készülő Szigetköz könyvéhez jött hozzánk erdészeti adatokat kérni. Egykori főnököm hozzám küldte, hogy lássam el információval. Bemutatkozáskor, a nevemet meghallván rákérdezett, hogy hallottam-e, ismerem-e kedvenc hírneves botanika professzorának Greguss Pálnak a nevét. Igen – mondtam –, személyesen, hisz ő a nagyapám. Azóta sok közös programon vettünk részt, és régi ismeretségünk, barátságunk okán rendszeresen együtt jártunk és járunk még ma is keresve-kutatva fotózva a sokat látott, de mindig újdonságot is mutató természetet.

Vessenek néhány pillantást a kiállított képekre, élvezzék látványukat, hogy kedvet kapjanak ahhoz, hogy a természetben is átéljenek hasonlókat!”

A kiállítás június 10-ig látható a győri vasútállomás utascsarnokának nyitvatartási idejében.

Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Vasúttal a természet csodáihoz

Molnár György fotói

17 kép