Az örök érvényű mesére mai szemmel nézett rá Markó Róbert rendező és a produkció alkotói. Egy csillagtérképet követ Árgyélus királyfi (Vitányi-Juhász István), amikor megpillantja Tündérszép Ilonát (Dunai Júlia), aki unatkozik az égben, és földi kalandra vágyik. Egymásba szeretnek, de: „az égi törvény szerint tündér ember párja nem lehet”. Tudjuk, hogy a mesék vége mindig az, hogy a szerelmesek egymáséi lesznek. De mi történik közben, milyen utat jár be a hős? Azok a szimbolikus elemek, amelyek évezredes tudást közvetítenek, a gyermekekre és felnőttekre is hatást gyakorolnak.

Bruno Bettelheim gyermekpszichológus így foglalja össze, hogy mi a jelentősége az irodalomnak, különös tekintettel a mesékre: „Elsősorban arra a kérdésre kellett választ keresnem, hogy az élet mely tapasztalatai fejlesztik ki a gyermekben a képességet, hogy megtalálja élete értelmét, és általában több értelmet lásson az életben. A szülők és egyéb gondviselők hatása a legjelentősebb; fontosságban ezután következik a gyermeknek megfelelő módon átadott kulturális örökség. A kicsiny gyermekhez ezt a tudást az irodalom közvetíti legjobban.” (A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek)

A látványos előadás sok meglepetést tartogat, hiszen Markó Róbert több szempontból nem tesz különbséget a gyermek és felnőtt néző között. Ezért a tündérmesét úgy hangszerelte, hogy a közönség – korosztálytól függetlenül – bevonódjon értelmileg és érzelmileg is. Valóban elröpül az 55 perc, miközben ámulva figyeljük a főszereplők sorsának alakulását. A dúr szólamok közé időnként moll is vegyül, a gyermeki ártatlanság mögött időnként felsejlik a felnőtt kiábrándultsága, szorongása. Ez a kettősség olyan feszültséget vált ki, amely akár kortünetnek is nevezhető, s amely rengeteg kérdést felvet.

Hogyan lehet és hogyan érdemes mesélni a mai gyerekeknek? Lehet-e ugyanúgy, mint mondjuk ötven éve? Szabad-e másként? (Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a tündérmeséket eredetileg felnőtteknek vagy éppen felnőtté avatandó fiataloknak mesélték.) A darab egyik legemlékezetesebb pillanata Ilona és Árgyélus találkozása a Sötétség királyával (Rab Viki). Különös, hogy épp ez az ijesztő helyzet hívja elő a legszebb vallomást a szerelmesekből.

Izgalmas, hogy a klasszikus figurák milyen formában elevenednek meg a 21. század szűrőjén át. Az ördögök inkább kicsit rémisztőek, mint viccesek. Így jobban féltjük Árgyélust, tétje lesz a szituációnak. Ugyanakkor elveszni látszik a biztonságos „meseburok”.

A látomásszerű jelenetek koreográfusa Ladányi Andrea (Kossuth-, Harangozó Gyula- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész), aki már negyedik alkalommal dolgozik a Társulattal. Svila Velichkova már szintén nem először tervezett látványt a Vaskakas Bábszínház színpadára, az Óz című darab megkapta a legjobb látványért járó díjat (többek között) a 28. Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon.

A produkció egyik kiemelendő értéke a színészek mozgása és énektudása. Jó hallgatni Gimesi Dóra szövegét, amely helyenként, főleg a szerelmesek párbeszédeiben, költői szépségű. Beszippant a különös, sokszínű mesevilág, bevonódunk a főszereplők sorsába, amely ugyan eljut a boldog végkifejletig, mégis mintha valami felnőttes szomorúság vegyülne a történetbe.

Az előadás teljes színlapja a Vaskakas Bábszínház honlapján olvasható.

Szabados Éva
Fotók: Szepesvári Csaba (Vaskakas Bábszínház)

Fotógaléria: Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi a Vaskakas Bábszínházban

Szepesvári Csaba fotói

21 kép