Levéltárba kerülnek Hitler hamis naplói


bundesarchiv-koblenz

A német szövetségi levéltárba (Bundesarchiv) kerül a számos kézírásos füzetből álló dokumentumgyűjtemény, amelyet a Stern magazin Adolf Hitler náci diktátor naplóiként vásárolt meg és mutatott be negyven éve, de hamar kiderült róla, hogy minden sora hamisítvány.

A hírmagazin kiadója, a Bertelsmann és a nemzeti levéltár közös közleménye szerint a hamisított naplók a történeti értékük miatt tartósan a levéltár gyűjteményébe kerülnek, és kutathatóvá válnak. A Bertelsmann már tíz éve, 2013-ban – a német sajtótörténet egyik legnagyobb botrányához vezető publikáció után harminc évvel – ígéretet tett arra, hogy a gyűjteményt átadja a levéltárnak.

A közleményben nem adtak magyarázatot a késlekedésre. Thomas Rabe, a kiadóvállalat vezérigazgatója csupán azt emelte ki, hogy az álnaplók átadása az archívumnak újabb lépés a Stern történetének átlátható, tudományos és független feldolgozása felé, amelyre tavaly kérték fel a müncheni jelenkortörténeti intézetet (IfZ).

Michael Hollmann, a Bundesarchiv elnöke kiemelte, hogy a dokumentumok a korszak német történelmének különleges forrásai, és jó kezekben lesznek a levéltárnál. A hamis naplók az arra irányuló igyekezetet testesítik meg, hogy „emberi vonásokkal ruházzák fel a nemzetiszocializmus brutális bűneit”, és a nyolcvanas évek német társadalmában „visszhangra talált” ez a próbálkozás – fejtette ki a történész-levéltáros.

A Stern 1983. április 25-én jelentetett meg kivonatokat a világraszóló szenzációnak vélt dokumentumokból, amelyek újraközlési jogát több külföldi lapnak is értékesítette. A naplókról a Bundesarchiv és a német bűnügyi hivatal (BKA) állapította meg, hogy hamisak. A BKA májusban jelentette be, hogy a szövegek egész biztosan a második világháború után gyártott papírra íródtak.

A hírmagazin riportere, Gerd Heidemann egy Konrad Kujau nevű hamisító kelepcéjébe esett. A bűnöző több mint 60 dokumentumot tukmált rá az újságíróra azt állítva, hogy azok Hitler eredeti naplói. A Bertelsmann csoporthoz tartozó Gruner + Jahr kiadó és a Stern szerkesztősége 9,3 millió márkát fizetett a dokumentumokért. A botrány révén az újságíró és a hamisító is börtönbe került.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2023.05.02