Magyarul megjelent legutóbbi kötete, A földrajz hatalma a témában írt első kötete, A földrajz fogságában folytatásaként fogható fel, attól eltérően viszont – ahogy arra a könyv alcíme is utal – elsősorban nem a jelen geopolitikai viszonyaival foglalkozik, hanem sokkal inkább a jövőbe tekint.

Aki olvasta az említett könyvet – esetleg a szerző második magyarul megjelent kötetét, a Falak címűt –, a már jól ismert szerkezeti és tartalmi felépítéssel, illetve szerkesztési elvvel találja szemben magát. A kötet tíz fejezetének mindegyike egy-egy országra vagy régióra összpontosít, és ezek geopolitikai helyzetét a szerző a tőle már megszokott hármas (idő)dimenzióban ismerteti: történelmi előzményeken, a távoli és közelebbi múlt eseményein keresztül jut el az adott ország / régió napjaink világpolitikájában betöltött szerepéig, majd fogalmazza meg azokat a kihívásokat, amelyek miatt szerinte érdemes odafigyelni az adott országra vagy régióra az elkövetkező években. Bár a könyvben ismertetett országokról / régiókról elég gyakran esik szó a nemzetközi politikai tudósításokban, talán egy-két kivételtől eltekintve mégsem tartoznak a világpolitika első vonalába: Ausztrália, Irán, Szaúd-Arábia, Nagy-Britannia, Görögország, Törökország, Száhel-övezet, Etiópia, Spanyolország, illetve tizedikként – a sorból kissé kilógva – a világűr. Jóllehet csak három (Törökországot is ide számolva négy) európai ország van közöttük, ha ránézünk a térképre, nem nehéz észrevenni, hogy az első fejezetben ismertetett Ausztráliát és az utolsó fejezetben tárgyalt világűrt kivéve az afrikai és ázsiai országok / régiók is mind az „öreg kontinens” gazdasági-politikai vonzáskörzetében helyezkednek el. Ez már jelzi azt, ami a könyvet olvasva még egyértelműbbé válik: a szerző három kötete közül talán ez, ami leginkább európai szemszögből közelít a témához.

Azt nem nehéz belátni, hogy a kontinens délkeleti peremén fekvő Görögországnak és a két kontinens határán elterülő Törökországnak mekkora közvetlen és közvetett szerepe van Európa jövőjének alakításában. Erre példaként a szerző történelmi előzményeket és aktuálpolitikai kérdéseket egyaránt felvonultató gondolatmenetéből elég néhány olyan foszlányt felvillantani, amelyek az elmúlt szűk évtized két legnagyobb kihívásához kapcsolódnak: a migrációs válság vonatkozásban a görög-török határon fennálló folyamatos – a nemzetközi helyzettől függően erősödő vagy gyengülő – migrációs nyomást, az ukrajnai háború apropóján pedig az orosz olajtól és gáztól való függés egyik lehetséges alternatívájának számító földközi-tengeri (elsősorban a ciprusi és a görög partok közelében található) gázmezőkért folyó versengést – ezekre a nyugati szövetségeseitől egyre távolodó Törökország is igényt formál, ezáltal fenntartva a térségben egy állandó konfliktusgóc lehetőségét. És ez csak kettő a két ország több évszázadra visszanyúlóan rossz viszonyát meghatározó tényezők közül. Nagy-Britannia és Spanyolország esetében Marshall elsősorban a Brexit következményeit, a skót és észak-ír, illetve a katalán önállósodási kísérleteket érzékeli kihívásként, amelyek esetleges sikeressége az átalakulóban levő világrend kontextusában jelentősen gyengítheti mind a NATO, mind az EU pozícióját, elsősorban a feltörekvő Kínával, de a még le nem írható Oroszországgal szemben is.

Az afrikai és ázsiai példák esetében sem kell túl messzire menni, hogy felismerjük a felsorolt országok / régiók Európa jelenére és jövőjére gyakorolt hatását. Ugyan a már említett migrációs válság jelentős részben ázsiai konfliktusok (a szíriai polgárháború és az afganisztáni háború) következménye volt, az EU-nak nagyszámú afrikai menekülttel is szembe kellett néznie, akik döntően a Szaharától délre elterülő, több országot magában foglaló Száhel-övezetből érkeztek. Ez, az Afrikát kelet-nyugat irányban átszelő, több országot is érintő régió a szűkös erőforrások (elsősorban a víz- és élelmiszerhiány), a gyarmatbirodalmak megszűnése után kialakuló államhatárokat széltében-hosszában átszelő, kibékíthetetlennek tűnő etnikai és vallási konfliktusok miatt robbanásközeli helyzetben van, aminek Európára nézve újabb, talán még az eddiginél is súlyosabb menekülthullám lehet a következménye, akár már a nem túl távoli jövőben is. De a nyugati embargó által sújtott, az erősödő belső társadalmi feszültségek miatt az utóbbi időszakban forrongó Irán, amely a térségbeli befolyásának erősítésével, az atomhatalommá válás útján tett egyre elszántabb lépéseivel, a Perzsa-öbölből induló (olaj)kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoros ellenőrzésére tett kísérleteivel az egyik legmeghatározóbb szereplő a Közel-Keleten, amelynek szinte minden politikai lépése az európai kontinensre óhatatlanul is begyűrűző következményekkel jár. A már említett szíriai háborúban vállalt szerepének kézzelfogható következményei voltak Európára nézve, de az ukrajnai háború kapcsán az orosz félnek biztosított iráni drónokat is felhozhatnánk példaként – bár erről Marshall könyvében még nem esik szó –, amelyek ugyanis jelentős szerepet kaptak Oroszország a 2022 utolsó heteiben végrehajtott hadszíntéri műveleteiben – ezeknek közvetett módon szintén hatása van Európa mindennapjaira.

Van a könyvben ismertetettek között két, Európához csak lazábban kapcsolódó régió, amelyek inkább az átalakulóban levő nagyhatalmi viszonyrendszer vonatkozásában kaphatnak nagyobb figyelmet a következő évtizedekben. Az önálló kontinensként létező Ausztrália – jóllehet a nyugati nagyhatalmak erős és elkötelezett szövetségese – nem tekinthet el attól a ténytől, hogy sokkal közelebb helyezkedik el ahhoz a térséghez, amit a feltörekvő Kína egyre inkább szeretne a saját befolyási övezete részének tudni. Mint ahogy arról sem feledkezhet meg, hogy saját a belső földrajzi viszonyaiból adódó hátrányok miatt (a partmenti részeket leszámítva gyakorlatilag egy nagymértékben lakatlan és lakhatatlan sziget) a szövetségesei támogatása nélkül nem lenne képes hosszú távon ellenállni egy kínai nyomásnak. Éppen ezért nagyon tudatosan kell kihasználnia a geopolitikai helyzetéből adódó lehetőségeit, amivel a nyugat – és különösen az Egyesült Államok – számára kínálhat kulcsfontosságú pozíciót a térségben. A világűrrel kapcsolatban – bár ez jelenleg kevésbé látható helyszíne a nagyhatalmi versengésnek, mint a könyvben említett többi térség bármelyike – a szerző nem optimista. A jelenlegi világpolitikai helyzetet figyelembe véve nagyon valószínűnek tartja, hogy itt sem az ésszerű kooperáció, hanem a kőkemény politikai és gazdasági érdekek mentén megnyilvánuló konfrontáció fogja kialakítani azt a szabályrendszert, ami mentén majd a szűkülő földi erőforrások pótlása reményében megindul a világűr tényleges meghódítása.

A földrajz hatalmának – mint ahogy Tim Marshall korábbi könyveinek is – a legfőbb erénye az, hogy rendkívül inspiráló módon feszeget aktuális geopolitikai kérdéseket, mindezt olvasmányos és szórakoztató stílusban. Bár a történelem- és földrajzleckékbe ágyazott politikai elemzések nyilván nem politológiai mélységűek, ez nem feltétlenül gond, hiszen a könyv nem a szűk szakmának szól, hanem egy tágabb olvasóközönséget céloz meg. Az talán megemlíthető hátrányként, hogy a szerző egyértelműen egy nyugati gondolkodásmód prizmáján keresztül szemléli a világot, ezt viszont ellensúlyozza, hogy nem elfogult, dogmatikus módon teszi, igyekszik kiegyensúlyozott maradni. Lehet, hogy kissé el van túlozva a földrajzi tényezők világpolitikát alakító szerepe is, de egyebek mellett éppen ennek köszönhetően nyújtják a szerző könyvei azt az üdítő pluszt, amitől többnek vagy legalábbis másnak tűnnek a szokványos geopolitikai értekezésekhez képest. Talán éppen ennek a földrajzközpontú szemléletmódnak a jegyében a könyv elbírt volna még néhány, a részletekre jobban összpontosító térképet és ábrát a fejezetek eleji térképek és a szövegközi közigazgatási / politikai térképek mellett, ezek viszont olyan apróságok, amelyek az olvasmányélményt nem befolyásolják lényegesen. Számomra a nagy kérdés inkább az, hogy milyen irányba mozdul el Tim Marshall, és ha a továbbiakban is a magyarul megjelent három könyvében sikeresen alkalmazott sémát és kereteket próbálja új tartalmakkal feltölteni, akkor nem lesz-e előbb-utóbb olyan érzése az olvasóknak, hogy ugyanarról a dologról próbálja lehúzni a sokadik bőrt.

Tim Marshall (1959) brit újságíró, tudósító és külügyi szakértő. Korábban a Sky News szerkesztője, a BBC munkatársa. Több mint 30 országból küldte tudósításait, részletesen beszámolt a horvátországi, boszniai, macedóniai, koszovói, afganisztáni, iraki, libanoni, szíriai és izraeli konfliktusokról. Foreign Matters című blogját 2010-ben Orwell-díjra javasolták. Az általa 2015-ben alapított hírelemző portál, a TheWhatandtheWhy.com főszerkesztője. Hét könyv szerzője, amelyek közül három jelent meg magyarul.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com