A költészet és elválaszthatatlan testvére, a zene észrevétlenül is áthatja a mindennapjainkat. Rímek és ritmusok kísérnek bennünket a legkülönbözőbb helyzetekben, fájdalomban és örömben, s ha máshogyan nem, hát a popdalokban és reklámszövegekben. Tudatosan mégis nagyon keveset foglalkozunk velük. Ahhoz, hogy a vers jelentőségét felmérjük, érdemes emlékezetünkbe idéznünk eredetét és küldetését József Attila születésnapján, a magyar költészet ünnepén.

„Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.”

József Attila: A Dunánál (részlet)

Hamvas Béla szerint: „a költői nyelv a mai értelmi és köznyelvnél nemcsak eredetibb és elsődlegesebb, hanem igazabb és teljesebb is. Mint mondják: a költészet az emberiség anyanyelve.”

A vers szimbolikusan beszél, metaforákat, költői képeket használ, így nem elsősorban a racionális, hanem inkább intuitív részünknek szól, nem annyira a fejnek, inkább a szívnek.

Dr. J. Andrew Armour kanadai neurokardiológus kutató szerint a szívben olyan kifinomult ideghálózat van, amely gyakorlatilag ugyanúgy néz ki és ugyanúgy működik, mint az agy neuron hálózata. Ez a tudományos eredmény összecseng az ókori tanításokkal, amelyek szerint az ember központja a szív, ahol találkozik ég és föld, emlékezet és képzelet. Ezt a különleges, karmester szerepet betöltő, ugyanakkor húrokkal (Chordae tendineae) rendelkező szervünket képes megérinteni a poézis.

„Az emberi szív saját képétől megtermékenyítve már megszámlálhatatlan évezredek óta teherben van és várandós: önmagával. Önmagát akarja megszülni irtózatos idők óta, megmérhetetlen kínnal és megrendítő állhatatossággal. Ez az egyetlen fontos abban, ami eddig történt; ez az egyetlen érdekes abban, ami történni fog; ez az, amire a másik emberben kíváncsi vagyok; ez az egyetlen vonzó a könyvben, a képben, a szoborban és a muzsikában. Ez az, amit a szóban hallani akarok, ez és semmi más.” (Hamvas Béla)

Az ihletett költő

Hamvas Béla Poeta sacer című esszéjében azt fogalmazza meg, hogy aki a költészet szent feladatát vállalni és teljesíteni akarja, annak öntudatra kell ébrednie. Ki kell szakadnia a tömegből és levetni a sémákat. A szent költő olyan határlény, aki összekapcsolja az isteni szférát az emberi világgal.

Platón az Ion-ban jóshoz hasonlítja a költő-előadót, aki önkívületben, isteni sugallatot továbbít. Latinovits Zoltán szerint: „A poéta égi fogantatású, mégis emberformájú gyerek-ember. Olyan talán, mint mindnyájan voltunk, vagy inkább szeretnénk lenni. Játszó ember, hívő ember, gyerek ember.” „Az égi antennás ember, a legérzékenyebb ember a társadalomban, aki mindent fölérez.”

A nagy költőket sokáig a Múzsák kegyeltjeinek tartották, akiknek küldetése emlékeztetni, felidézni az emberben valódi önmagát. Zeusz és Mnémoszüné leányai a múlt, jelen és jövő ismerői, akik az emberi és isteni szféra közötti összekötő kapcsot is szimbolizálják. Az égi bölcsesség közvetítését teszik lehetővé az ihletett művész számára.

„A költészet a tudás legelső és legutolsó forrása – épp oly halhatatlan, mint az emberi szív.” (William Wordsworth)

Poézissel az egészségünkért

A Múzsákhoz, a költők ihletőihez hűen maga a vers is szorosan kapcsolódik az emlékezethez. Ezt a modern versterápiában is felismerték, és többek között Alzheimer-kórt gyógyítanak vele. Már maga a versforma, a költői képek, a ritmus és a rím is segíti a visszaemlékezést, a konkrét bevésődés folyamatát. A művészi formát átható érzelmeknek szintén fontos szerepe van ebben.

A Rigvéda egyik mítosza szerint amikor az emberiség elveszítette a lelkével való közvetlen kapcsolatot, megszületett a költészet, hogy emlékeztessen az újra elérendő harmóniára.

Versterápiával nemcsak az Alzheimer-kórban szenvedőket gyógyítják, hanem a szorongást, a depressziót is. A költészet egyik óriási haszna, hogy segít lelassítani és átgondolni a gyors iramú életet. Másrészt amikor egy hirtelen esemény miatt életünk egy csapásra megváltozik, a versek segíthetnek megbirkózni az új valóságokkal. Mivel a költők igazi keresők, látó tekintetükkel felfedezik az ismeretlent a lélek útjain, és formát adnak neki.

Emellett a költészet támogatja az érzelmi tapasztalatok tudatosítását, és javítja a csoportok kohézióját azáltal, hogy segít felismernünk, mennyire sok közös tapasztalatban osztozunk.

Életmentő költészet

Hamvas Béla szerint: „...a verseket nem írjuk, hanem éljük.” Talán ezért válhatnak akár életmentővé is egy válságos helyzetben a szívünkben őrzött rímes sorok, ahogy ezt Szabó T. Anna A kötél és a kő, avagy mire jó a vers? címmel tartott TED-előadásában megfogalmazta:

„Költő vagyok, a vers az életem. Hiszem, hogy nem luxustermék, hanem segítség az élethez, olyan alapvető, mint a kényelmes cipő vagy a jó szemüveg. A vers három legfontosabb funkciója, hogy megtanít figyelni, megállítja az időt és erőt ad: nehéz pillanatainkban megmentheti az életünket – ahogy például egy Mawson nevű sarkkutatóval történt, mikor halálveszedelemben lógott egy jégszakadékban, vagy velem, mikor válságban voltam kamaszkoromban. Aki verseket hord a fejében s a szívében: szabad ember.”

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

De milyen verseket érdemes olvasni, ha szeretnénk táplálni, gyógyítani lelkünket? Nincs recept, hiszen mindenkit más tud megszólítani. Épp ez lehet egy jó fokmérő: mi az, ami megérint? Melyik költemény ad választ az éppen bennem mozgó kérdésekre? Ha úgy érezzük, hogy egy vers mintha belőlünk szólna, akkor biztosan dolgunk van vele.

Ilyenkor legjobb, ha addig ízleljük, addig mormoljuk magunkban, míg meg nem tanuljuk – by heart. Innentől a részünkké válik, és a segítségünkre siet, amikor szükségünk van rá.

Az igazi támogatást tehát azok a versek jelenthetik, amelyek lelkünkhöz közel állnak. Másrészt értékesek, időtállóak. Jorge A. Livraga Az igazi költészet című írásában a „klasszikus modellt” emeli ki, amelyet így jellemez: „egyesíti a jót, a szépet és az igazat, a ritmusokat és a rímeket nagyon gyakorlatias céllal használja, hogy segítse az emlékezetet az archaikus tanítások felidézésében…” Ez a költészet transzcendens – összeköti a láthatót és a láthatatlant, könnyen érthető és szép.

E klasszikus modell egyik kiváló példája Boethius (i. sz. 480-524.), a nagyszerű római filozófus, az ókori tanítások egyik átmentője, akinek sorain átlüktet mély tudása, amely akkor is erőt adott neki, amikor hamis vádak miatt börtönbe zárták, és halálra ítélték.

„Ha vágysz a meddő tévuton-botorkálás
Helyett az igazság mély megismerésére,
Fordítsd figyelmed önmagadra, szűküljön
Látókörödnek tág határa lelkedre,
S tanítsd meg arra: benne van, belül lappang,
Mit kint keres nagy fáradozva, minden kincs,
S amit ködével eltakart a tévelygés,
Majd látható lesz, fényesebb a napnál is!
Mert nem szorítja mind a fényt ki lelkűnkből
A test, feledésre hajlamos, nehéz testünk,
Egy csepp igazság meglapul belül mégis,
Hunyó parázs, de szítogatva fellobban;
E szikra épp, e szív zugába megbúvó,
Buktat ki szánkon (mert mi más?) helyes választ.
Mint mondja Platón: „megtanulni” nem más, mint
Felidézni újból azt, mit elfelejtettünk.”

Boethius: A filozófia vigasztalása (részlet)

A költészet egy elfeledett ösvény saját belső életforrásunkhoz. Aki rászánja az időt, s megkeresi a neki szóló üzeneteket a költők évezredek alatt papírra rótt sorai között, igazi, szívbéli barátokra lelhet.

Latinovits Zoltán, amikor megkérdezték, hogy melyik a kedvenc verse, így válaszolt: „Versről, a legkedvesebbekről kellene beszélnem, de lehet-e a csillagos égi mezőről a legkedvesebb csillagot kiválasztani, a tengerben a legszebb vízcseppről, a legszebb hullámról beszélni. Lehet-e választani a megfoghatatlanból, amit csak érzékeinkkel érzünk, rá lehet-e tapintani, belső érzéseink közt a legszebbre, a legkedvesebbre?”

Az irodalomterápia és a biográfia gyakorlatain keresztül, de saját belső késztetésünket követve is megtapasztalhatjuk, hogy az írás csodás hatású alkotói folyamat. Segíthet a lélek szemével ránézni belső világunkra. Egy haiku megírásához pedig nincs szükség verstani ismeretekre.

„A költészet az öröm és az igazság egyesítésének művészete.” (Samuel Johnson)

„A harmónia ereje által elcsendesedett szemmel és az öröm mély erejével belelátunk a dolgok életébe.” (William Wordsworth)

„Mindenképpen légy néha egyedül; köszöntsd magadat; nézd meg, mit visel a lelked; merj a mellkasodba belenézni; és bukdácsolj végig, fel és alá mindazon, amit ott találsz.” (William Wordsworth)

Szabados Éva

Forrás: Latinovits Zoltán: Verset mondok, Ködszurkáló; mek.oszk.hu; facebook.com; szepo.com; szivkoherencia.hu; poetryfoundation.org; Jorge A. Livraga: La verdadera poesía; Boethius: A filozófia vigasztalása; azquotes.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: A zene mint erőforrás
2. rész: Színház: illúzió vagy valóság?