Már a színházi öltözőben is kiderült, hogy az alapítók, Jáger András és Szabó Balázs, a Győri Nemzeti Színház ismert művészei mennyire egy húron pendülnek. 2018-ban léptek először a nyilvánosság elé ebben a felállásban. Zenei kalandozásokról, egyediségről, az élő zene varázsáról és tervekről beszélgettünk.

Már ismertétek egymást a duó megalakulása előtt is, mindketten játszottatok különböző formációkban. Milyen előzmények alapozták meg a mostani  felállást? Hogyan kezdődött a közös zenélés?

JA: Mindenképpen két részre kell vennünk a történetet. Balázs 1995-ben szerződött a színházhoz, én 93-ban. Egy büfés beszélgetést követően, 96-ban összeállt az első, TehátRum nevű színészzenekarunk, amelyben Balázs gitározott, én basszusgitároztam, Ungvári István énekelt, Vándor Attila billentyűzött, Veres Attila pedig dobolt. Szóval a nagy találkozás ekkor volt, de mindketten játszottunk más zenekarokban is (előtte és utána), én például egy rockbandában aTriászban, illetve a Vaskakas Bábszínház Paravans zenekarában basszusgitároztam.

SZB: Egy év után én kiszálltam, és másfelé indultam, aktívan zenéltem ugyanis egy Underground tánczenekar nevű csapatban. Alternatív zenét játszottunk az akkori kedvenc zenekarainktól (Európa Kiadó, Kontroll csoport, Sziámi, URH). Ezt a vonalat – amit már középiskolás koromban is vittem – újítottuk fel a 90-es évek elején, amikor még aktívan működött Győrben az ifjúsági ház (Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ). Minden hónapban voltak „happening” programok, erre nagy igény volt akkoriban, sokszor játszottunk ott. Úgy alakult, hogy 99-ben Andris is beszállt a formációba énekesnek. Rengetegszer léptünk fel és adtunk telt házas koncerteket a Rómer Házban is, a Mediawave egyik fesztiválhelyszínén. 2003-ig ez jól működött, a csúcspontja az abai rockfesztivál volt, ahol viccesen szólva Boban Markovic lett az „előzenekarunk” (vagy mi voltunk az ő utózenekara… ). Közben a színészzenekar – néhány koncert erejéig – is újraéledt MegArt néven.

JA: Amikor a Grease ment a színházban, akkor már újra velünk játszott Balázs. A musicalt élőben kísértük. Óriási volt! Aztán 2018 márciusában Dressing Room néven „jelentkeztünk be”.

Ilyen gazdag zenei előzmények után a Dressing Room tulajdonképpen milyen helyet foglal el a győri zenei palettán?

JA: Erre azt szoktuk mondani, hogy döntse el a közönség. Igazság szerint már az öltözői jammelés alatt és azóta is mindig az volt a koncepció, hogy minden olyat játszunk, amit mi magunk szeretünk.

SZB: Fő cél az „örömzenélés” és ennek az örömnek az átadása, ezért én úgy állok hozzá, hogyha muzsikálni ülünk össze, és nekünk, előadóknak tetszik az, amit csinálunk, jól érezzük magunkat benne, az remélhetőleg kisugárzik, és a közönség is jól érzi majd magát.

JA: A régi slágerektől kezdve az undergroundon át a megzenésített versekig mindenfélét játszunk. Nagyon tág a repertoár, békésen megférnek egymással a népdal, a jazz, a pop és a rock a nagy lírikusaink soraival. Ez egy játék! Játszunk a szöveggel, a zenével, és nagyon élvezzük, szeretünk együtt ötletelni, zenélni. Ha ez másnak is tetszik, az nekünk külön öröm.

Mennyiben tartjátok egyedinek a zenekarotokat? Úgy is kérdezhetném, mi a csapat szuperereje?

JA: Sokan csinálnak ilyesmit, divatos a népies vonal is. Van, aki egy kicsit hagyományosabb úton szereti a verseket megzenésíteni, mi egy kicsit máshogy. Maga a hangszerelés is érdekes, hiszen két gitárra dolgoztuk ki. Balázs egyébként rengeteg féle hangszert meg tud szólaltatni, például remekül tárogatózik, nagyon-nagyon jól zongorázik és dobol. Azt gondolom, hogy most reneszánsza van az ilyen fajta intimebb műfajnak. Nem hangos, lehet mellette akár beszélgetni is, például egy borvacsorán. Gazdaságos, könnyű bárhol felállni két gitárral. Megtölthetsz vele egy stadiont, mint Ed Sheeran, de remek hangulatot is teremthetsz a pavilonok között, mint mi a legutóbbi fröccsnapokon.

SZB: Azon túl, hogy örömmuzsikát csinálunk, abban látom a szupererőt, hogy pillanatok alatt összerakunk egy zeneileg és irodalmilag is odaillő műsort, ami megállja a helyét, legyen bármilyen szituáció, mert hatalmas és változatos a repertoárunk. Erre jó példa az idei március, ami nagyon színesre sikeredett. Színvonalas nőnapi csokrot kértek egy idősotthonba, a Városrészi napokon Bércesi Robi műsora után jól illett egy kis alternatív zene, a Központi Könyvtár megnyitójára és a Petőfi-konferenciára egy-egy irodalmi összeállítás, Gönyűn pedig borvacsora „mögé” kértek fel bennünket. Ezek eléggé különböző stílusú programok, mégis könnyedén elvállalhattuk, és ezért tartom jónak a mi formációnkat. Még egy dolog, ami nekünk nagyon fontos, hogy mi az élő zene varázsával tiszteljük meg a közönségünket, az előadás tulajdonképpen ott és akkor születik.

Mennyire vezérelnek benneteket a lehetőségek és mennyire a konkrét célok?

SZB: Munka mellett jókedvünkből csináljuk ezt, ezért nagy előny, hogy több száz nótás repertoárunk van. A koncertek előtt néha meg sem beszéljük a sorrendet, vagy csak nagyjából egyeztetünk, hagyjuk, hogy működjön a hangulat. Vannak blokkjaink is, de élvezzük az improvizációt.

JA: Ez valamiért nagyon-nagyon jól működik. Amúgy sem a mások lemásolására törekszünk, annál mi jóval többet szeretnénk. Szeretnénk valamit megmutatni magunkból, ami a ritmuson és a dallamon túl van. A jazzmuzsikusok szokták mondani, hogy nem az a lényeg, mit játszol, hanem az, hogyan. Meg lehet szólaltatni egy gagyi dalocskát is úgy, hogy az már nem a gagyi dalocska.

SZB: Igazából a saját határainkat is feszegetjük, mert olyan dalokat válogatunk, amit kihívás megcsinálni. A feladatokat megosztottuk, viccesen úgy szoktuk mondani, hogy Andris az irodalmi vezető, én pedig a zenei vezető. Mindig rengeteget tanulunk egymástól, én például az előadásmód terén, mert Andris elég rendesen be szokott dobni a mély vízbe.

Kérlek, avassatok be, hogy a széles repertoárnak melyek a fő vonalai? Írtok-e saját dalokat?

SZB: Szeretjük teljesen más zenei köntösbe öltöztetni a dalokat, így született például a Bordalból kiindulva a Bánk bán feldolgozásunk, amibe egy kis spanyolos, latinos színezetet is belecsempésztünk. Ez nem szokott hatástalan maradni. Rengeteg népdalfeldolgozásom is van, kicsit jazzesítve, svingbe hajlóan, bosa novával megbolondítva. A korábbi zenekarral átdolgozott dalokat sem hagyom a fiókban heverni. Elővesszük, megnézzük, miből mit lehet kihozni, melyik műsorba mit lehet beilleszteni. Merni kell kísérletezni, mert csak így derül ki, hogy mire vagyunk képesek.

JA: Ha az ember képes nyitott maradni, akkor képes befogadni az újat, a szokatlant. Előfordult, hogy egy fiatalt kirázott a hideg az operától, de egy ilyen köntösbe bújtatva meg azt mondta rá, hogy ez mennyire jó, ezért gondolom, hogy jó ez az irány. A saját dalok vonalán is haladunk, de semmiképpen nem erőlködünk. Volt például egy nagyon jó blues témája Balázsnak, amit feljátszott nekem, fülesen hallgattam, aztán egy kutyasétáltatás alatt megszületett a szövege. Szerencsére mindig sok ötletünk van, de nem mindegyikből lesz feltétlenül azonnal valami.

SZB: Született nekem is két dalszövegem, bár az nem annyira az én asztalom. Zenei ötletem viszont annál több van. Azt azért sosem felejtem el, amikor 1994. február 16-án, 21 óra 30 perckor leültem, és gondolkodás nélkül leírtam egy dalt, összeraktam az akkordokat, és kész is volt. A mai napig úgy szól, ahogy akkor megszületett. Egyébként azt gondolom, hogy az a jó dal, ami már egy szál hangszerrel is megállja a helyét. Nézd meg Ed Sheerant! Egyetlen gitár társaságában megtölt stadionokat. Minden más csak pluszt ad hozzá, de ezek nélkül sem üres a dal.

Milyenek a visszajelzések? Mennyire befolyásoló tényező a közönség?

JA: Vannak visszajelzések, ezek sokszor olyanok, mint a színházban, az arcokat nem feltétlenül figyeljük, de érezzük a hallgatóság „együttlélegzését”, ezért teljesen más egy stúdióban a mikrofonnak játszani, mint élő közönségnek. Balázsnak egyébként Győrújfalun is van egy másik projektje. Templomi kórusból alakult ki a helyi szerveződésű csapat, amelyben már én is benne vagyok. Teljesen műkedvelő, amatőr hobbizenészek társasága. Most egy slágerestre készülünk.

SZB: Engem nem elégített ki, hogy csak kísérjem a kórust, átdolgoztam dolgokat, koncerteket szerveztünk, bevontuk az iskolásokat, óvodásokat is. Közösségépítő jellege lett az egésznek. Híre ment, aztán elkezdtek bennünket hívni, a sajtóban is szerepeltünk. Olyan szintre jutott, hogy 2018-ban a Bónum tévében élőben játszottunk húsvéti áhítatot. A legnagyobb sikerünk 2020 márciusában volt, amikor a bécsújhelyi bazilikában léptünk fel a Böjte Csaba által celebrált magyar nyelvű misén, mi adtuk a zenei szolgálatot. A pandémia után kiváltunk a templomi kórusból. A csapat nagyon aktív, az egyik ötlet hozza a másikat, nagy öröm, hogy a koncertjeinken csordultig van a nézőtér.

JA: Balázzsal egyébként sok mindenben nem értünk egyet, de a zenélés nagyon jól működik. Valójában ez hozta meg nekünk a barátságot is. És nem fordítva. Közben mindig nagyon sokat tanulunk egymástól is.

Mi lenne a jutalomjáték a zenekarnak?

SZB: Nekem régi vágyam és mindig mondom Andrisnak, hogy menjünk le Balatonfüredre a Tagore sétányra utcazenésznek, nézzük meg, mire jutunk. Utcán még nem zenéltünk…

JA: Jó lenne, ha olyan klubok működnének, ahol rendszeresen fellépők muzsikálnak. Ha egy sereg ember csak miattunk jönne be egy ilyen helyre, az remek lenne. Nyugaton mindennapos a bárokban az élő zene, itthon csak kialakulóban van. Azért tetszik, mert nem korhoz kötött, és nem „kívánságműsort” jelent, mert nem az a lényeg, hogy jól játszod-e el más világsztárok számait. Arra kíváncsiak, mit tudsz valójában, mit tudsz kihozni magadból, hogy hol vagy te benne. Igaz, mi is sok slágerfeldolgozást előadunk, de úgy, hogy mi is ott legyünk benne.

SZB: A Dressing Room lehetőséget kapott a legutóbbi évadnyitó gálán, amit Ungvári István csinált, hogy önálló műsorral szerepeljen. A kollégákat kísértük, de két saját dalt is megszólaltattunk. Ez is egy jutalomjáték volt, ahol óriási taps keretében kb. hétszáz embernek megmutathattuk a saját nótáinkat. A fináléban pedig, ahol a Hobo Blues Band Oly sokáig voltunk lenn c. számát adtuk elő, amit Pimpi (Ungvári) énekelt, én egy fantasztikus gitárszólót mutathattam be. Nem jellemző a Győri Nemzeti Színházban a nagyvillanyos torzítós gitár, ezért ez óriásit szólt! Ha nem kaptam volna más zenei ajándékot arra az évre, akkor ezzel is megelégedtem volna.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

JA: Márciusban sok fellépésünk volt, reméljük, lesz folytatás, ez mindig menet közben alakul. Szeretnénk Gönyűn folytatni a zenés esteket, ha megnyílik a terasz, akkor szabadtéren. Ötletelgetünk egy underground esten is. Őszintén szólva marketingben kellene fejlődnünk, hogy ne csak igényeket teljesítsünk, hanem konkrét programunk is legyen. Egy vidéki fellépés kapcsán egyszer az jutott eszembe, hogy az előadók mindig ugyanazokból a körökből válogatnak dalokat, például az időseknek operett dalokat, mint a Jaj cica…, pedig már Mick Jagger is 80 éves. A mostani nyugdíjasok sem mind ugyanazt kedvelik, másfajta zenéken nőttek fel, Karádyt például egyre kevesebben ismerik. Szóval miért ne próbálhatnánk más irányt? Miért ne játszhatnánk másfajta dalokat? Amikor egy-egy ilyet bevetettem, azt láttam, hogy még hálásak is a különleges nótáért. Egyszer eljátszottam a P. Mobiltól a Menj tovább című dalt. Azt láttam, hogy egy öltönyös úr feltartotta a rockvilláját. Nagy élmény volt. Nem kell elfelejteni a régieket, de mindig kell újítani is. Ezek zeneileg is jók, öröm őket játszani.

SZB: Nem erőltetünk semmit, csak ami örömmel jön. Nincs két egyforma koncert, de nekünk fontos, hogy mit hozunk ki belőle. Ezért jött az ötlet a fröccsnapokon is, hogy ne távol a közönségtől a nagyszínpadon, hanem a pavilonok között az emberekhez közel zenéljünk.

JA: Én nagyon hiszek az ilyen fajta intimebb műfajban és az élő zenében, mert az lélektől lélekig szól.

SzaSzi
Fotók: Csapó Balázs (1-2. kép), Molnár György (3-4. kép), Csobay Dániel (5. kép), Vas Balázs (6. kép)

A Győri zenekarok sorozatának korábbi cikkei:
1. rész: A Colombre Band
2. rész: Víganjáró Apnoé
3. rész: A Friends Big Band
4. rész: A Hangraforgó
5. rész: Hoppáré
6. rész: TOSODA Projekt
7. rész: Belvárosi Betyárok
8. rész: Kétszemközt
9. rész: Eszkimó
10. rész: RockMilady
11. rész: Goldstep
12. rész: M-Squad
13. rész: Cserefa
14. rész: Cafuné
15. rész: Akkordeon Tánczenekar