Agatha Christie: Egérfogó ‒ A világ leghosszabb ideje futó színházi előadása

Hát ez csúcs! 59. rész – oszem írása

agatha-christie-the-mousetrap-70-years

A színházrajongókban és a színház iránt érdeklődőkben felmerülhet az a kérdés, vajon melyik színpadi művet játsszák az ősbemutató óta leghosszabb ideje ugyanabban az adaptációban? A válasz sokak számára talán meglepő lehet, az esetleges várakozásokkal ellentétben nem egy musicalről vagy egy bulvár vígjátékról van szó.

1952. október 6. óta, azaz több mint 70 éve tartják folyamatosan műsoron Agatha Christie (1890-1976) The Mousetrap (Egérfogó) című bűnügyi drámáját változatlan színrevitelben. A színház előcsarnokában található, a lejátszott előadásokat számláló szerkezet közelít a 29 ezer felé.

„A krimi koronázatlan királynője” által írt Three Blind Mice (Három vak egér) című rádiójátékot a BBC 1947. május 30-án sugározta az uralkodó VI. György édesanyja, Mária királyné születésnapjának tiszteletére. A történetből 1948-ban írt novella alapján készült színdarab premierjét 1952. október 6-án tartották a nottinghami Theatre Royalban, majd a londoni West End bemutató előtt Anglia különböző városait (Oxford, Manchester, Liverpool, Newcastle, Leeds, Birmingham) érintő turnéra indultak, végül 1952. november 25-től kezdve egészen 1974. március 23-ig játszották a londoni Ambassadors Theatre-ben az Egérfogót. 1974. március 25. óta már egy nagyobb színházban, szintén a legendás West Enden található St. Martin’s Theatre-ben tekinthető meg az előadás.

Az ősbemutatón Richard Attenborough (1923-2014) színész, forgatókönyvíró, későbbi Oscar-díjas filmrendező (Gandhi), felesége, Sheila Sim (1922-2016), Martin Miller (1899-1969), Jessica Spencer (1919-2020), Aubrey Dexter (1898-1958), Mignon O’Doherty (1890-1961), Allan McClelland és John Paul játszották az egyes szerepeket. Érdekesség, hogy két későbbi színész kivételével, akik tizenegy éven át léptek színpadra az Egérfogóban, a szereplők évente változnak.

1965-ben és 1999-ben a díszleteket, a jelmezeket és a kellékeket is kicserélték, azonban egy óra a kezdetektől fogva része a díszletnek.

agatha-christie-the-mousetrap-70-years

Az ősbemutató környékén senki nem gondolta, hogy a színháztörténet minden rekordját megdöntő előadássorozattá válik az Egérfogó ezen adaptációja, előzetesen 8 és 14 hónapot jósoltak a színdarabnak. Ehhez képest immáron több mint hetven éve tartják műsoron, az előadásszám közelít a 29 ezer felé, több mint 10 millió ember látta, több száz színész vett részt a produkcióban. Évtizedes hagyomány, hogy az előadás végén megkérik az aznapi nézőket, miután távoztak a színházból, senkinek se árulják el a gyilkos személyét.

Ahogy a West End többi színházának, úgy a St. Martin’s Theatre-nek is be kellett zárnia kapuit a Covid miatt 2020 márciusában, így 68 év után először fordult elő, hogy szünetelt az Egérfogó. Nem véletlen azonban, hogy a korlátozások feloldása után a West End színházait az ikonikus Egérfogóval nyitották újra 2021. május 17-én.

Csak néhány jelentős mérföldkő az elmúlt több mint 70 évből. 1955. április 22-én az ezredik, 1964. december 9-én az ötezredik, 1976. december 17-én a tízezredik, 2000. december 26-án pedig a húszezredik előadást tartották meg. 1958. április 12-én vált a West End leghosszabb szériájává az Egérfogó. 1983-ban a brit színháztörténet leghosszabb ideje futó darabja is az Egérfogó lett. Sok esetben a jubileumi előadások jeles és emlékezetes alkalmak is egyben. 1977. november 25-én az előadás producere, Peter Saunders a Savoy Hotelban tartott fogadást a 25. évforduló tiszteletére, az eseményen részt vett az akkori miniszterelnök, James Callaghan is. 1982-ben, a 30. évfordulón Erzsébet anyakirályné levelét Richard Attenborough olvasta fel a nézőknek és a szereplőknek. A 35. jubileumi előadást pedig a királynő legkisebb fia, Edward herceg tekintette meg.

2012-ben két különleges esemény is történt. November 18-án a huszonötezredik előadást sztárszereposztásban tűzték műsorra, olyan jelentős és ismert színészek játszottak aznap este, mint Patrick Stewart (Star Trek, X-men), Julie Walters (Billy Elliot, Harry Potter filmek, Mamma mia), Hugh Bonneville (Downton Abbey, Sztárom a párom, Iris), Iain Glen (Trónok harca). A november 25-i 50. évforduló tiszteletére megtartott jubileumi előadást pedig megtekintette II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg is. 2022-ben a 70 év tiszteletére hetven állomásból álló turnén játszották a legendás Egérfogót Nagy-Brittaniában és Írországban.

Az Egérfogót egyelőre tisztes távolból követi két musical. A nyomorultakat 1985. október 8. óta tartják műsoron, Az operaház fantomját pedig 1986. október 9. óta, mind a kettő közelít a 15 ezer megtartott előadáshoz.

oszem

Felhasznált irodalom: wikipedia, uk.the-mousetrap.co.uk

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Akinek füstöl a keze alatt a billentyű
2. rész: Mini várak között
3. rész: Közép-Európa leghatalmasabb erődítménye
4. rész: Bolhányi művészet, mákszemnyi nagyságok
5. rész: A világ legnagyobb hangszere, a Nagy Stalacpipe orgona
6. rész: Óriásmozaik Rubik-kockából
7. rész: Salvator Mundi – Minden idők legdrágább festménye
8. rész: A pénz nem boldogít! Vagy mégis!?
9. rész: A világ legnagyobb világító betleheme Manarolában
10. rész: Minden idők legnagyobb koncertjei
11. rész: Kolodko miniszobrok
12. rész: Labirinto Della Masone – A világ legnagyobb szabadtéri labirintusa
13. rész: A világ leghangosabb zenekarai
14. rész: Binhai szeme - Egy modern és futurisztikus könyvtár
15. rész: Predjama: a világ legnagyobb barlangvára
16. rész: Gigantikus kódex
17. rész: A világ legnagyobb Krisztus-szobrai
18. rész: A világ legsikeresebb albumai
19. rész: Minden idők legsikeresebb zenei előadói
20. rész: Minden idők legtöbb Grammy-díjasai
21. rész: Európa legrégebbi fahídja: a Kappelbrücke
22. rész: Mural das Etnias ‒ A világ (egykori) legnagyobb utcai graffiti műalkotása
23. rész: Amikor a felsepretlen padló divat volt
24. rész: A világ legjobb könnyűzenei énekesei
25. rész: Burj Khalifa: A világ legmagasabb épülete
26. rész: Menjünk vendégségbe a Nádasdyakhoz!
27. rész: A könnyűzene történetének legjobb gitárosai
28. rész: A Föld legtisztább tava
29. rész: A könnyűzene történetének legjobb dobosai
30. rész: A világ leglátogatottabb temetője
31. rész: A világ legmagasabb hídja
32. rész: Vikingek öröksége: a heddali fakatedrális
33. rész: A világ (alighanem) legkeskenyebb ajtaja
34. rész: A világ legrégebbi színháza
35. rész: A világ legrégebbi hordozható órája
36. rész: A világ legrégebbi állatkertje
37. rész: A világ legnagyobb működő vízkereke
38. rész: A világ legkisebb Bibliája

39. rész: A világ legrégebbi társasjátéka
40. rész: Közép-Európa legszebb malma
41. rész: A világ legrégebbi épülete

42. rész: A világ legnagyobb madárszobra
43. rész: A világ legrégebb ideje működő filmszínháza
44. rész: Nouadhibou-öböl – A világ legnagyobb hajóroncs temetője
45. rész: A világ legrégebbi csillagtérképei
46. rész: Minden idők legrégebben játszó rockzenekarai
47. rész: A világ legrégebbi egyetemei
48. rész: Tomorrowland – A világ legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja
49. rész: A világ legelső nemzetközi filmfesztiválja
50. rész: Vidám temető Szaploncán
51. rész: A világ leghidegebb települése
52. rész: Ain Dubai – A világ legnagyobb óriáskereke
53. rész: LUMA Arles
54. rész: Cannes víz alatti ökomúzeuma
55. rész: A világ legnagyobb könyvtára 1. ‒ A Kongresszusi Könyvtár
56. rész: Ada Lovelace és a világ első számítógépes programja
57. rész: A világ legnagyobb könyvtára 2. ‒ A British Library
58. rész: A világ leghosszabb túraútvonala

2023.04.07