Az első előadó, Karádi Zsolt, a Nyíregyházi Egyetem Irodalomtudományi Intézeti Tanszékének szakmai vezetője azzal kezdte mondandóját, hogy 30 év után nagy nosztalgiával érkezett újra Győrbe. A Szent Gyújtogató című előadásában Petőfi alakját Juhász Ferenc versprózáin keresztül idézte meg. A forradalom költőjének alakja nagyon fontos volt Juhász számára – áthatotta művészetét. Vonzotta romantikus prófétatudata, lírai realizmusa, egyik versében azt írja róla: „Nincs nála tisztább költő és nagyobb-hitű ember.”

Mítoszteremtő erejével Juhász sajátos képet fest a sovány poétáról, akit a „nemzeti önismeret alapjának” is nevez, s akinek írásait, saját bevallása szerint, nem tudja könnyek nélkül olvasni. Petőfi hitt a költészet létformáló erejében. Amikor Juhász Ferenc igyekszik tükrözni hű arcképét, egyúttal saját ars poeticáját is mintázza. „Mert a költészet csak forradalmi, végzetesen szubjektív és konok küldetés-tudatú lehet!” Hangsúlyozza a küldetésességet és az őszinteséget, amellyel a valóság közvetítése válik lehetségessé.

„Petőfi Sándor: pontos költő volt és így igaz. Mert az igazság lényege a pontosság. Amit ő leírt, azt bátran elhihetjük. A pusztát, a csárdát, a csárda romjait, a forradalmat, a téli estét vagy az Apostol forradalmi gyötrelmeit. Az így volt. Az volt a valóság. És a költészet ereje és lényege a valóság. Az övé is… Mert pontosan szólni: ez a legfontosabb. Pontosan kell szólni és nem szépen. Nem úgy, ahogy ő: de ahogy ma szólni rendeltetett. Szavunkkal szolgálni. Az élő valóságot.” (Juhász Ferenc: Petőfi Sándor szívén állva)

Juhász Ferencet Petőfi halála is foglalkoztatta, több írásában felfedezi a halál előrelátásának árnyékát. Például a Szülőföldemen című versében, amely még 1848. júniusában született.

„… mennyi búcsúzás van ebben a csodaversben, mennyi konok lemondás, komor árnyék, fekete láng, mennyi-mennyi édes fájdalom!
…
És mennyi halálfélelem és haláltudat!”

Petőfi Sándor csontjai című írásában Juhász megrázó erejű látomásban merülve keresi a választ a kínzó kérdésre: „Jaj, mi maradt belőled százhúsz év alatt a földben, öcsénk az időben, öcsénk a halálban?” A naturális képekből feltáruló válasz: csak a csontok, amelyekről azt se tudjuk, hol hevernek. A föld őrzi, ahogy mi is őrizzük Petőfi „örökké-virágzó gyémánt-kehely fejét szívünkben”.

Tóth László dunaszerdahelyi költő, műfordító A nyelv mint Petőfi Sándor című előadásában arról az elhatároló nyelvi élményről beszélt, amit számára Petőfi olvasása jelent. Azon kevesek egyike ő, akinek az élete is műként értelmezhető. Tóth László egy levele alapján a kamasz költő alakját idézi fel, aki korán katonának áll, de betegsége miatt hamar leszerelik. Már fiatalon állandóan úton van, belső nyughatatlansága folytán is, gazdagodva emberismeretben és nyelvi eszköztárban. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Petőfinek mindenki olvasója, hisz mindenkit meg tud szólítani a maga nyelvén. Egyetemessége abban is megnyilvánul, hogy nem fog rajta az idő múlása, hisz egyszerre képviseli a hagyományt, megnyitva azt a modernitás felé.

Petőfi a legmagasabb fokon birtokolta a magyar nyelvet, amely egyben személyiségének tükre is, hisz nyelv és személyiség tulajdonképpen egy. Jártas a filozófiában és a művészettörténetben, a színház és a dráma világában. Gazdag műveltsége – angolul, franciául és németül is remekül tudott – megnyitja számára a világirodalom perspektíváját. Belevág Shakespeare fordításába, és többek között így jellemzi az angol íróóriást: „Shakespeare: változzék e név heggyé, s magasabb lesz a Himalájánál, változzék e név tengerré, s mélyebb és szélesebb lesz az Atlanti-óceánnál…”

Továbbgondolja a magyar lírát, új távlatokat nyitva előtte. Tóth László szerint Petőfi kora „nagyszájú avantgárdja”, akitől a szürrealizmus sem állt távol. Innovatív erejét mutatja, hogy a későbbi izmusok előképe fellelhető írásaiban. Összefoglalóan: a nyelvészeti vonatkozások is Petőfi rendkívüli zsenijét világítják meg. Ő már a megújított magyar nyelv költője, stilisztája, akinek Vörösmarty is nagy jövőt jósolt mint költő és mint prózaíró. Írásai párbeszédképesek ma is. Tóth László megfogalmazásában: „Olyan tapasztalatunk ő, mely már rég érzékelésünk részévé vált. Együtt alakul s alakít bennünket az idővel.”

Dr. Horváth József történész arról mesélt, hogyan született meg a német nyelvű Das Vaterland-ból a Hazánk című lap. A magyar nyelvű újság, amelynek dr. Kovács Pál, a győri könyvtár névadója volt a főszerkesztője, 1947. január 2-án jelent meg először, címlapján a Csalogányok és pacsirták című Petőfi verssel.

A történet tulajdonképpen már 1844. január 2-án elkezdődik, amikor elindult a Das Vaterland, többéves küzdelem után. Richard Noisser fűszerkereskedő, aki maga is írt korábban tudósításokat, vállalta a szerkesztését és kiadását. A lap kereskedelemmel és szépirodalommal egyaránt foglalkozott, híreit főként német nyelvű lapoktól vette át.

Dr. Kovács Pál 1847. január 2-án indította el a Hazánkat, de mi is történt az ezt megelőző időszakban? 1946 őszétől már valószínűleg tárgyalások folytak Kovács és Noisser között, hiszen ez utóbbi, jó üzletember lévén, nem akarta megvárni lapja bukását. A levéltári források alapján először csak nyelvváltáson gondolkodott, szerkesztőváltáson nem. De mivel nem bírta megfelelően a magyar nyelvet, a hivatal felszólította, hogy nevezze meg a jövőbeni szerkesztő személyét felsőbb jóváhagyásra. Először segédszerkesztőként merült fel Kovács Pál neve, amit 1946. november 20-án el is vállalt. Innentől számítva bő 5 hét múlva azonban megjelent a Hazánk első száma, amit már szerkesztőként jegyzett.

Ehhez az intenzív elinduláshoz – a heti háromszori megjelenéshez – szükség volt Kovács Pál kiterjedt kapcsolatrendszerére. Ezt már családi háttere megalapozta. Édesapja, Kovács Ferenc mérnök, kiváló irodalmár is volt. Jól ismerte és fordította a kortárs német és francia irodalmat. Levelezésben állt többek között Kazinczy Ferenccel és Csokonai Vitéz Mihállyal. Amikor Kovács Pál Pesten lett orvostanhallgató, kapcsolatba került Kisfaludy Károllyal, 1836-ban pedig a Kisfaludy Társaság egyik alapító tagja lett. Levelezést folytatott többek között Bajza Józseffel, Vörösmarty Mihállyal, Vajda Jánossal, Czuczor Gergellyel és Garay Jánossal. A helyi kapcsolatrendszerére is tudott építeni, hiszen a Győri Olvasótársaság egyik alapító tagja volt.

Kovács Pál és Petőfi Sándor kapcsolata még a költő pápai diák korában kezdődött, amikor is Kovács javaslatára kapta meg az első helyet és a két aranyat még Petrovics néven írt Szín és való című balladájára. Ez 1842-ben történt, ezt követően 1843 májusára teszik Petőfi első győri látogatását. Pápáról Pozsonyba, az országgyűlésre tartva ejtette útba Győrt. Kovács Pál visszaemlékezéseiben szerény külsejű fiatal emberként idézi fel, akinek „csak sötét ragyogású szemei hagyák sejteni a rendkívüli szellemet”.

Majd legközelebb 1946 novemberében találkozott Kovács Pállal, éppen a Hazánk elindulása előtt. Vele együtt érkezett még Győrbe többek között Lisznyay Kálmán és Frankenburg Adolf is. Ezt a találkozót nevezte el a pesti német sajtó „a költők kongresszusának”, ahol a Hazánk szerkesztési szempontjairól egyeztettek. E jelentős esemény után, 1847. január 2-án elindult a Hazánk (digitálisan itt olvasható), amelyben Petőfi rendszeresen publikált, a versei mellett például Úti leveleit is.

Szalai Zsolt, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársa Petőfi és kortársai Győrben című előadásában a költő a Hazánk szerzői körére tett hatásáról beszélt. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a Múzeumban hamarosan kiállítás nyílik Petőfi és Győr kapcsolatáról.

Petőfi levelezéseiből kitűnik, hogy a Hazánk indulásakor mennyire komolyan odaállt Kovács Pál mellé, Szalai Zsolt szerint szinte segédszerkesztői minőségben. Írótársait folyamatosan biztatja, hogy publikáljanak a Hazánkban. A szerzői kör, ami főként Kovács Pál kapcsolataira épült, így neki köszönhetően is bővült. Csak néhány név a hosszú listáról: Garay János, Sárosi Gyula, gróf Bethlen Miklós, Szász Károly, Beöthy Zsigmond, Szilágyi Sándor és Simon Zsigmond, aki Győr utolsó cenzora volt. Ennek kapcsán felmerült, hogy vajon hogyan kerülhetett nyomtatásba például az Egy gondolat bánt engemet című vers? Egyes források szerint a győri cenzúra talán kevésbé volt szigorú, mint a pesti. Ami bizonyos, hogy Kovács Pál komolyan vette a sajtószabadságot, a forradalmiság, a nemzeti függetlenség gondolata végig áthatja a lapot.

Azokat az okokat is vizsgálta Szalai Zsolt, hogy mi vezethetett Petőfi és köre kivonulásához a Hazánk szerzői közül. Az egyik forrás Petőfi levele Kovács Pálhoz, amelyben szóvá teszi a megjelenő versek színvonalát. De az eltávolodásnak valószínűleg mélyebb okai voltak, melyek pontos feltárása további kutatást kíván.

Zsille Gábor költő, szerkesztő, műfordító A túrós csuszától Robin Hoodig – ami a tankönyvekből kimaradt című élvezetes előadása zárta a kétnapos konferenciát. Több mint egy éve tart rendhagyó órákat Zsille Gábor Kárpát-medence-szerte Petőfi másképp címmel, hogy közelebb hozza a költőt a mai fiatalokhoz és minden korcsoporthoz. Szeretné lehozni a talapzatról a szoborrá merevedett Petőfi Sándort, „ahol három műszakban mutatja az utat”. A felnőttekben él egy hivatalos, politikai ideológiák által is befolyásolt, iskolában tanult sablonos kép: a forradalom és szabadságharc költője. Közhelyek gyűltek alakja köré, amelyek eltávolítják tőlünk. Zsille tapasztalatai szerint időnként nehéz lebontani a belénk nevelt művi arcmást. A mai diákságnak viszont nincsenek alapjai, velük sajnos szinte a nulláról indulunk, akkora a szakadék. Zsille Gábor felteszi a kérdést: Hogyan lehetne emberivé tenni a Petőfiről alkotott képünket? És aztán humorral teli érdekes előadásával megadja a választ.

Korabeli festményt, majd egy 1844-45 körül készült dagerrotípiát mutat Petőfiről, ami 1868-ban került elő Szendrey Júlia hagyatékából. Hiteles képet szeretne formálni bennünk a költőről, emberit, amelyben a tankönyvekben megtalálható adatok – „téglák” – mellett van „habarcs” is, ami az egészet összetartja. Megtudhatjuk, hogy Petőfi kedvenc étele a túrós csusza volt, de azt is, hogy az akkoriban gyógyíthatatlan tüdőbaja miatt rengeteget gyalogolt, például Debrecenből Egerbe vagy Selmecről Pestre – így tartva szinten magát. Betegsége miatt nagy borivásról szó sem lehetett. Azt a hamis képet is eloszlatta Zsille, miszerint Petőfi „a nép egyszerű fia”. Ugyanis a Petrovicsok nemesek voltak, 1835-ben még megvolt a nemesi oklevelük is. Édesanyja pedig elszegényedett polgári családból származott. Talán meglepő, de az is tény, hogy a János vitézt nem falusi, hanem pesti elit kávéházi környezetben írta (a mai Hotel Astoria helyén álló épületben).

Zsille Gábor Petőfi és Szendrey Júlia kapcsolatáról is emlékezetesen mesélt, amely szerelem volt első látásra. Kiemelte, hogy Júlia ugyanolyan erős egyéniség volt, mint Petőfi, emellett méltó szellemi társ, több nyelven beszélt, jól írt, és elsőként fordította magyarra Andersen meséit. Jókai emlékiratai alapján még életmódjukba is bepillantást kaphattunk, amely kissé hangos volt, és tükrözte öntörvényű és formabontó lelkületüket. Júlia például házasságkötésük előtt kijelentette, hogy semmilyen házimunkát nem hajlandó elvégezni. Amikor George Sand-ról olvasott, férfiruhát öltött. Petőfi pontosan így szerette Júliát, a „síron túl is”.

Petőfi szívesen élt társasági életet. Amikor Jókai fordítói munkát szerzett neki, amire igen rövid, egy hónapos határidőt kapott, barátai erőnek erejével Gödöllő határára „szállították” egy gátőrházba, hogy meg tudja csinálni a munkát. Így született meg a Robin Hood első magyar fordítása, ami olyan jól sikerült, hogy Nagy Ignáctól Petőfi 400 pengőt, emelt honoráriumot kapott. Zsille Gábor egy eleven és szerethető Petőfit mutatott be nekünk, és ezzel kiteljesítette a kétnapos konferencia gazdag összképét.

Az élő Petőfi című teljes konferencia visszanézhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Facebook-oldalán, valamint a könyvtár YouTube-csatornáján, a cikk első része itt olvasható, a második rész pedig itt.

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Petőfi Győrben – Tudományos konferencia

Vas Balázs fotói

24 kép