A győri közönség 2015. február 22-én és 23-án láthatta a Vaskakas Bábszínházban, és mind a felnőtt, mind a középiskolás korosztályt elgondolkodtatta a súlyos témát felvető, a nézők aktivitására épülő, helyenként abszurd humorral átszőtt előadás.

Hogyan juthat el valaki addig a döntésig, hogy öngyilkos akar lenni? A négy szereplő, négy teljesen különböző karaktert mutat fel, társadalmi keresztmetszetet nyújtva. Jess (Hay Anna), a 18 éves kegyetlenségig szókimondó kamaszlány, JJ (Farkas Attila), a feloszlott rockbandáját sirató pizzafutár, a vallásos Maureen (Hajós Zsuzsa), aki huszonöt éve gondozza magatehetetlenül fekvő gyermekét és Martin (Fábián Gábor), az egykor népszerű, de mára lecsúszott tévés műsorvezető. Valamennyien súlyos válságba jutottak, melyből nem látják a kiutat. Ezért mentek fel London hírhedt „ugrótornyába”, végső lépésre szánva magukat. Találkozásuk a tragikus időpillanatban, melyet a sors valamiért összehangolt, képtelen helyzetet teremt. Ugyanakkor mégis olyan emberi kapcsolódás lehetőségét kínálja fel, ami megmentheti őket. Talán... A befejezés a nézőkön múlik.

A színházi nevelés célja, hogy speciális módon vonja be az általában középiskolásokból álló közönséget. Egyrészt átélhessék a látott történetet, és a szereplőkkel bizonyos mértékig azonosulhassanak. Ugyanakkor kívülről rálátva a helyzetre, önállóan elgondolkodhassanak, akár megoldásokat keresve. A módszer azon alapszik, hogy teljes mértékben partnernek tekinti a fiatalokat, akik így szabadon kibontakoztathatják elképzeléseiket. És bizony nagyon tanulságos, amikor a színészek meg is valósítják azokat. A hosszabbik út esetében a történet és a szereplők karaktere részben adott, de részben, és nem is kismértékben, a közönség határozza meg, hogy mit hoz ki belőlük.

Ha egyetemes szempontok alapján próbáljuk megragadni, akkor az előadás kiindulópontja Buddha első nemes igazságához kapcsolható: a szenvedés létezik. A különféle karaktereken keresztül az is láthatóvá válik, hogy milyen sokféle helyzet okozhat fájdalmat. De amikor áttérünk a második nemes igazságra, miszerint a szenvedésnek oka van, akkor a sokféleség mögött felsejlik egyfajta azonosság, mely az emberi természetből fakad. Mind a négy esetben olyan hiányról, veszteségről van szó, amit eddig nem sikerült feldolgozni. Legyen szó Jess barátjáról és családjáról, JJ rockbandájáról és barátnőjéről, Maureen szabadságáról vagy Martin jó hírnevéről, presztízséről.

A harmadik nemes igazság: a szenvedés megszüntethető. Ez hatja át az egész foglalkozást, hiszen emiatt érdemes leginkább foglalkozni az egész kérdéskörrel. Ezért nézzük a játékot, ezért gondolkodunk együtt órákon át. A kérdés a hogyan. Mire jutnak a nézők, akik a szereplők vezetésével négy csoportot alkotnak, és a történet egy-egy pontján aktív alkotóivá válnak az előadásnak? Találnak-e megoldást saját gondolataik, képzelőerejük, ismereteik és tapasztalataik alapján? A foglalkozás lehetőséget ad a humoros megközelítésre, de a mélyebb elgondolkodásra, komolyabb beszélgetésekre is. A színészek és a két közreműködő drámatanár (Lipták Ildikó és Nyári Arnold) nem erőltetnek semmit. Nem akarnak semmit a diákok szájába rágni, inkább önálló, szabad gondolkodásra szeretnék inspirálni őket. Emiatt a fiatalok egyfajta felelősséget is kapnak, hiszen döntéseik befolyásolják a szereplők sorsát, sőt jelen esetben életben maradását. Persze az egész csak játék, de....

Amikor játszunk, örömöt élünk át, és ha jó a játék, észrevétlenül tanulunk. Ezért a színház egy kiváló eszköz, mely összetetten, átfogóan tanít. A tananyag pedig teljesebb már nem is lehetne.

A Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság előadása méltán ért el sikereket, mert a benne résztvevő színészek, drámatanárok természetes könnyedséggel képesek egyszerre a történetben létezni, és hitelesen bemutatni a különböző figurákat, majd kilépni, és együtt gondolkodni a közönséggel. Mivel megszűnik a távolság színészek és nézők között, mindenki a történet részesének érezheti magát. Egyéni igény szerinti mértékben azonosulva egy-egy szereppel, egy-egy helyzettel.

A hosszabbik út című színházi nevelési program különlegessége, hogy minden alkalommal más. A jelenlévők gondolatainak, érzelmeinek találkozásából születő egyszeri és megismételhetetlen kollektív alkotás. És teljes képet csak úgy kaphatnánk egy-egy előadásról, ha valamennyi párhuzamosan, különböző csoportokban zajló beszélgetést is felvennénk, és egészében végignéznénk. Érdekes tanulmány lenne éveken keresztül megfigyelni, hogy milyen megoldásokat adnak a nézők. Vannak-e tendenciák? Illetve vannak-e jellegzetes különbségek az egyes országok között?

Az előadás alapfelvetéséhez kapcsolódó gondolatmenet teljességéhez hozzátartozik Buddha negyedik nemes igazsága, mely ha sikerül jól megérteni és alkalmazni, talán egy mai ember nehézségeire is választ adhat, megmutatva a szenvedéstől való megszabadulás útját: helyes nézetek, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes cselekvés, helyes életmód, helyes igyekezet, helyes figyelem, helyes elmélyülés – ez a nemes nyolcrétű ösvény, melynek minden ága egyformán fontos – olyanok, mint egy kerék nyolc küllője, mely mind a középpontba, a boldogsághoz, a legbelül rejlő őstudáshoz vezet.

A hosszabbik út nem akar konkrét választ adni, inkább felrázza a nézőt, próbára teszi a értékrendjét, belső keresésre, felelősségteljes, önálló és szabad gondolkodásra sarkall. Ezzel nagyon fontos küldetést tölt be. Ezért reméljük, hogy minél több emberhez eljut, és hogy Győrben is újra látható lesz.

A hosszabbik út

Jess – Hay Anna m.v.
JJ – Farkas Atilla
Martin – Fábián Gábor
Maureen – Hajós Zsuzsa
Közreműködik: Lipták Ildikó, Nyári Arnold
Munkatársak: Bagaméry Orsolya, Szivák-Tóth Viktor, Tárnoki Márk
Rendező: Gigor Attila

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ célkitűzései:

- „Színházi nevelési munkánk során a következő általános célok eléréséért dolgozunk:

- a világot összetett, de megismerhető összefüggések, kapcsolódások folyamatosan változó rendszereként lássák a résztvevők

- ismerjék fel, hogy ők maguk is alakítói lehetnek az őket körülvevő világnak- váljanak képessé arra, hogy mások problémáival is azonosulni tudjanak; cselekvő, aktív részvételen keresztül tanuljanak a társadalmi felelősségvállalásról

- a fiktív történetekben a dráma szereplőinek értékrendjét (ezen keresztül az őket körülvevőknek az értékrendjét is) vizsgálják, melynek hosszú távú célja a saját értékrendjük formálása

- egyes helyzetekre, eseményekre különböző perspektívákból, nézőpontokból nézhessenek rá

- azok is lehetőséget kapjanak a véleményük megfogalmazására, akiknek a hétköznapi helyzetekben – szociális közegük miatt – ez nehézséget okoz

- közösségi gondolkodás, párbeszéd formáinak gyakorlása (ide tartozik mások véleményének meghallgatása, vélemények, szavak értelmezése, gondolatok rendszerezése)

- a foglalkozás középpontjába állított fogalommal kapcsolatos tudásukban változás történjen (mozduljanak el a fogalom, problémakör mélyebb megértése felé intellektuális és érzelmi síkon egyaránt)

- a színházi előadás kínáljon olyan értékes képeket, pillanatokat, amelyek hosszabb távon is tovább hordozhatják a tartalmi kérdéseket

- emocionálisan és intellektuálisan egyaránt hatásos előadás

- a játék kínáljon teret a résztvevőknek a központi fogalommal kapcsolatos saját kérdéseik, problémáik behozatalára, azok is válhassanak közös vizsgálódás tárgyává

- lehetőséget teremteni a jelrendszerek aprólékos megfigyelésére és elemzésére

- színházi kifejezőformákban, valamint a társművészetek eszközeinek használatában való fejlődés – az érzések, gondolatok, vélemények művészi interpretálása nem öncélú művészetként, hanem a problémakör mélyebb megértése érdekében”

Forrás: http://kerekasztalszinhaz.hu/

Szabados Éva
Fotó: Rostás Bianka, Kaposi László

Fotógaléria: A hosszabbik út

9 kép