Sokan az együttes magnum opusának, mesterművének tartják. Szerepel a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján, valamint az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. Nem véletlen, hogy többször is kiadták és újramasterelték (80-as évek, 1995, 2003, 2012), hiszen a mai napig játsszák a klasszikus rock rádióállomások.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A korong a sikertelen Lifehouse projektből, egy multimédiás rockoperából fejlődött ki, amelyet a csoport gitárosa, Pete Townshend (1945), a zenekar fő dalszerzője tervezett az 1969-es Tommy című album folytatásaként. Végül a zenei anyagot a bonyolultsága és a Kit Lamberttel (1935-1981), a banda menedzserével való konfliktusok miatt törölték, de a Who’s Next kilenc dalából nyolc innen származik, az egyetlen kivétel a John Entwistle (1944-2002) basszusgitáros által írt My Wife. A Lifehouse fennmaradó számai pedig mind más lemezeken jelentek meg a következő évtizedben. A dalokon kívül a projektből átvették a szintetizátorok és a számítógép használatát is.

Ez nem egy konceptalbum, nincs kivehető téma a számok mögött, de olyan remek dalok találhatók rajta, mint a Baba O’Riley vagy a Won’t Get Fooled Again, és olyan klasszikusok, mint a Bargain, a Behind Blue Eyes és a fenséges The Song Is Over. A zenei anyag erősebb az előző sikeres munkáiknál, a The Who soha nem szólt olyan hangosan és zökkenőmentesen, mint ezen a lemezen. Van itt mindenféle erőteljes érzelem: kedvesség, csípősség, harag, bánat, humor, sajnálkozás, zűrzavar, szenvedély, fájdalom és düh.

A Baba O’Riley – melyet Townshend spirituális vezetője, Meher Baba (1894-1969) és Terry Riley (1935) elektronikus zenész ihletett – Roger Daltrey (1944) és Townshend zseniális duettje, a banda egyik jellegzetes dalává vált. A Bargain a lemez legfelvillanyozóbb, legjobban összerakott száma, mind a gitár, mind az ének, mind a dob fenomenális. A Love Ain’t for Keepin’ az LP legrövidebb trackje, könnyed, bluesos, nincs benne szintetizátor, csak Daltrey vokális ragyogása. A The Song Is Over a legkomplexebb alkotása az együttesnek, olyan, mint egy miniopera. A Behind Blue Eyes a The Who legkülönösebb műve, semmiben sem hasonlít arra, amit eddigi pályafutásuk alatt csináltak – ez az egyik legjobb és legmaradandóbb daluk. A legnépszerűbb pedig – a My Generation mellett – vitathatatlanul a Won’t Get Fooled Again, mely a zenekar minden tagját a csúcson mutatja be. Koncerteken sokszor ez volt az utolsó szám, így ez az utolsó zene, amelyet Keith Moon (1946-1978) dobos játszott velük élőben a halála előtt.

Az albumon az együttes tagjain (Roger Daltrey – ének, szájharmonika; Pete Townshend – gitár, orgona, szintetizátor, háttérvokál, zongora, ének; John Entwistle – basszusgitár, háttérvokál, rézfúvós hangszerek, ének és zongora; Keith Moon – dob, ütőhangszerek) kívül közreműködött Nicky Hopkins (1944-1994) zongorán és Dave Arbus (1941) hegedűn.

A lemez borítóján egy Easington Colliery-ben (szénbányászatáról ismert város) készült fénykép látható, amelyen a banda éppen egy salakkupacból kiálló nagy beton monolitra vizel (igazából csak Townshend, a másik három foltot az esővízzel csinálták). Az ötlet Entwistle-től és Moontól származik, és egy Stanley Kubrick (1928-1999) filmrendezőről, valamint a 2001: Űrodüsszeia című filmről szóló beszélgetés inspirálta. A fotót Ethan Russell (1945) készítette. A háttérben látható égboltot később John Kosh, a művészeti igazgató tette hozzá, hogy a kép olyan legyen, mint egy másik világ. A hátsó borítón a banda a leicesteri De Montfort Hall kulisszái mögött látható zsúfolt bútorok közepette.

A Who’s Next-et a kritika intelligensen kidolgozott, zseniálisan előállított, kiválóan előadott, izgalmas és különleges munkának minősítette, s az év legjobb albumának választotta, mivel a zenéje eredeti és kifinomult, a szintetizátorok használata pedig innovatív. Nem csoda, hogy bekerült a Grammy Hírességek Csarnokába időtálló minősége és történelmi jelentősége miatt.

Tracklist:

01. Baba O’Riley
02. Bargain
03. Love Ain’t for Keepin’
04. My Wife
05. The Song Is Over
06. Gettin’ in Tune
07. Going Mobile
08. Behind Blue Eyes
09. Won’t Get Fooled Again

tmoni

Forrás: Wikipédia (magyar, angol), The Who, uDiscover Music, Rocking In the Norelands, AllMusic, Rolling Stone 500 Greatest Albums Of All Times, This Day In Music, Society Of Rock, Louder, Ultimate Classic Rock, Far Out Magazin, Albumism, Trippingly, Pure Music Manufacturing

A 2. kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A YouTube-ra feltöltött videók beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltők/tulajdonosok felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezésével: 1. videó; 2. videó; 3. videó; 4. videó.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: The Beatles: Abbey Road
2. rész: Led Zeppelin II.
3. rész: Pink Floyd: Wish You Were Here