A világ megismerésének sokféle útja lehet, ezek közé tartoznak a mesék is, melyeken keresztül tapasztalatot szerzünk a világról. Fontos a mesékben rejlő szellemi-kulturális érték továbbadása a ma emberének. „A mese a lélek tápláléka”, amely a mai rohanó világban lecsendesíti a gyerekeket, a mesék nyugalmat árasztanak. A meséken keresztül a gyerekek megélhetik a fejlődésükkel együtt járó kihívásokat, szorongásaikat, félelmeiket, vágyaikat – így azok az életben könnyebben feldolgozhatóvá válnak. A mesehallgatás az első lépés a könyvek szeretete, a nyelvi készségek és a fantázia fejlesztése felé. A kora gyermekkortól kezdődő rendszeres mesélés, majd később a meseolvasás jó hatással van a személyiségfejlődésre, a koncentrációra.

A történetmesélés világnapjának története Svédországban kezdődött, 1991-ben tartották meg először: március 20. az „Alla berättares dag”, a „minden történetmesélő napja” volt. 1997-ben ausztrál mesemondók öthetes ünnepséget szerveztek, és március 20-át a szóbeli elbeszélők nemzetközi napjának nevezték ki. 2001-ben elindult a skandináv történetmesélők internetes hálózata, a Ratatosk (a skandináv mitológiában ez egy mókus), amely ezután több országban is terjedni kezdett. Ezen a napon a mesemondók minden évben kiemelnek egy-egy témát, amelyre nagyobb hangsúlyt fektetnek: szerepeltek már a madarak, a fény és az árnyék, a fák, sárkányok, majd pedig a kívánságok, vágyak, álmok kerültek középpontba. Történetek eseményekről, emberekről, hősökről, tündérekről vagy beszélő állatokról, amelyek tanítanak, elgondolkodtatnak, vagy csak szórakoztatnak, esetleg álomba ringatnak.

A meséknek számtalan fajtája van, és mesélésüknek is számos módja. A legfontosabb mégis az, hogy a mesélők rabul ejtsék a hallgatóságot, akik arra a kis időre egy varázslatos világ szereplői lehetnek, ahol bármi megtörténhet. A meséket csak az a közösség tudja életben tartani, amely rendszeressé teszi a mesével való kapcsolatát. A mesemondás az előadóművészet egyik ága, a világ minden táján hivatásos mesemondók dolgoznak nap mint nap a legkülönlegesebb helyeken. Ez egyben szakma is, melyet számos helyen lehet tanulni, elsajátítani a csínját-bínját – kiváló fantáziára és memóriára mindenképpen szükség van hozzá. „Aki csak pár mesét is tud, csak tízet is, az akár százat is csinálhat belőle, ha van tehetsége hozzá.” (Fedics Mihály – bátorligeti mesemondó) Minden mesének megvan a maga receptje, ezt lehet alakítani, fűszerezni sokféle módon, azonban komoly háttértudás és kutatómunka szükséges ahhoz, hogy egésszé váljanak.

A mesemondás az a műfaj, amely akkor szép igazán, ha változatos, ha mindenki megtalálja benne a maga útját, a személyiségéhez illő stílust. Fogalma az angol „storytelling”-ből vagy a spanyol „narracion”-ból ered, történetmondást jelent. Minden népnek megvan a maga mesekincse, nemzetközi mesemondó az, aki sok kultúrából, sokféle hagyományból merít, több országban megfordul és több nyelven ad elő. Illetve egy mozgalom is, mely újjáéledt az utóbbi időben. Képviselői – akik a világ számos pontjáról érkeznek – egymástól is tanulnak, barátságok szövődnek köztük fesztiválokon, konferenciákon, rendezvényeken. A kisebb csoportok aztán szövetségekbe rendeződnek.

Az Európai Mesemondó Szövetség (Federation for European Storytelling ‒ FEST) egy olyan nemzetközi szervezet, mely magába foglalja a kontinens számos mesemondó szervezetét és alapítványát. Célja, hogy kapcsolatba hozza az egymástól távol élő mesemondókat, rendezvényeket, hogy közösen dolgozzanak a mesemondás mint műfaj és mint szakma jövőjéért. Minden évben szerveznek nemzetközi konferenciát, más és más országban, összekötve az adott helyszín mesemondó fesztiváljával. 2015-ben Görögországban, Kea szigetén képviselte hazánkat első alkalommal a 2014-ben alakult Holnemvolt Mesemondó Alapítvány, amely azzal a céllal jött létre, hogy a nemzetközi mesemondó mozgalomnak Magyarország is aktív résztvevője legyen. Küldetése „A nemzetközi mesemondás terjesztése, népszerűsítése és ápolása Magyarországon; a magyar-nemzetközi mesemondó kapcsolatok építése és erősítése, valamint a magyar mesemondó hagyományok terjesztése és népszerűsítése külföldön.” Nagyon sokrétű tevékenységet végez: rendszeresen szervez mesemondó rendezvényeket, mesemondó hagyományainkat képviseli külföldön; kapcsolatot tart határon túli magyar közösségekkel; ápolja a magyar mesemondó hagyományokat; oktatási segédanyagokat és ismeretterjesztést szolgáló dokumentumokat készít; oktatja a magyar mesemondás következő generációját és támogatja a külföldre utazó magyar mesemondókat; kapcsolatot tart a magyarországi és külföldi szervezetekkel.

„Örülök a népmese újbóli virágzásának, a meseértők és a mesék felé fordulók egyre növekvő táborának, de félek attól, hogy a sok bába között elveszik a mesét éltető forrás: a mesemondás és a mesehallgatás egyszerű öröme. Amikor nincs értelmezés, szimbólumfejtés, tanulmányozás, terápiás helyzet, hanem mindezek helyett az élő, lélegző mese működik. Amikor a meséről való beszédet felváltja a mese hallgatása. Amikor nem azért jönnek össze ötszázan egy előadóteremben, hogy meghallgassák az előadót, hanem azért, hogy meghallgassák a mesemondót. Úgy vélem, ez lesz a mese új, igazi virágkora… amikor a mesék közvetlenül, saját erejükből gyakorolnak hatást a mesehallgatókra, és így tartják fogva a képzeletet, a tudatot és az érzékszerveket” ‒ írja Boldizsár Ildikó a Mesekalauz úton lévőknek című könyvében.

A mese, a mesemondás és a mesehallgatás hagyománya az egyén és a társadalom lelki és testi egészségének kulcsa. A mesehallgatás mindkettőt gyógyítja, az ilyen célú tudatos alkalmazását meseterápiának nevezzük, amely napjainkban egyre népszerűbb a mesepedagógiával együtt.

Sulyok Attiláné
Fotók: Sulyok Attiláné (1. és 3. kép), Vas Balázs (2. kép)

Forrás: Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak Bp, 2016; Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek. Bp, 2013; holnemvoltfoundation.org; jakd.hu