„Pápai Miklós képeiből, úgy érzem, évezredek tekintenek ránk, és mibennünk is évezredek szunnyadnak, miközben az alkotások előtt állunk” – kezdte köszöntőbeszédét dr. Horváth Sándor Domonkos, a könyvtár igazgatója. Az emberiség hajnalának őseit szavakba foglalva, a humán fejlődést szemléletesen említve tért ki azokra a talán művészeti, talán spirituális tárgyi emlékekre, amelyekből valamelyest (meg)ismerhetjük múltunkat, még ha mindezek nagy teret is engednek az utókor találgatásainak. Miután pedig magunkban hordozzuk az ő génjeiket, nem csoda, hogy bennünket is elengedhetetlenül hajtanak az ősi törekvések, a „fuss, menekülj, lapulj”.

„Állok a kép előtt, továbblépek, nézem a következőt, nézem a történelem előtti múlt idézetét, és a történelem előtti múlt visszanéz; valamit megértek, de megfogalmazni nem tudom. Pápai Miklós tanár úr zseniális képei számomra egy ősi világot idéznek meg. Egy világot, ahol már emberek éltek – emberelődeink, akik számára a fény fény volt, a sötét sötét volt, a tűz tűz volt, a világ pedig az a táj, ameddig ellátott a szemük. A fény és a tűz az élet, ám néha a halál; a sötét és a hideg a végzet, ám néha a túlélés. Eltűnődöm a művész úr hihetetlen mélységű múltidézésén, a színek, a formák, az alkalmazott technika összhangján. Úgy érzem magam, hogy ott állok abban a paleolit barlangban, ahol valamelyik ősöm új napra ébredt. Látom, hogy rajzol, fával, kővel, csonttal, agyaggal, vérrel. Nem tudom, hogy varázsol éppen, vagy ábrázol, vagy díszít. Csak azt tudom, hogy van itt valami mélyebb … ami a fundamentumhoz közelít, ami előttről már alig beszélhetünk. … A távolságot és időt sem mi, sem a paleolit embere nem győzheti le, talán csak a művészet. Pápai Miklós tanár úr képei felidézik számomra a végtelent … amely bemutatja az ember kicsinységét és hatalmasságát, a fonytonosságot, finoman utalva arra, ami mindezek mögött van: a Teremtő Isten.”

Székely Zoltán művészettörténész, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója megnyitóbeszédében mindenekelőtt perspektívába helyezte a Neo lit címet kapott kiállítás képzőművészeti „stratégiáját”: nagyjából 70-80 évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon az a tendencia, hogy az alkotók a művészi inspirációt az emberi történelem elmúlt évezredeiből, letűnt civilizációk romjaiból és mítoszaiból merítik. „Az archaikus kultúrák iránti érdeklődés aztán egyeseknél szinte már archeológiává vált, ráadásul ez a horizont még tovább tágítható – az emberi történelmi időn túllépve – egyenesen a földtörténeti vagy éppen kozmológiai lépték irányába. Ez a modern magyar művészeten folyamatosan meglévő tendencia, áramlat maga is referenciaponttá vált, újabb és újabb alkotókat inspirálva. Ez az archaizálás természetesen nem keverendő össze a historizálással, letűnt korok formanyelvének csupán stilisztikai használatával. … Nem egy művészettörténeti korszakhoz tér vissza az alkotó, nem stílus- vagy formaidézeteket találunk e műveken.”

Pápai Miklós archaizáló művészete a letűnt korok emlékeit nem másolja, utánozza, hanem inspirációt merít belőlük – individuális és szuverén módon „veszi birtokba” őket, alakítja át, és hozza létre a saját olvasatát, mellyel a múlt tárgyi emlékeinek szubjektív átértelmezését teremti meg. „Így a mű dimenziói valójában kitágulnak, és az archaizáló elemek az egyes korok, kultúrák helyett az emberről, a létről, világunkról vallanak.” Ez a „lírai archaizálás”, melyet visszafogott, természetközeli színek jellemeznek, átgondoltan formált, érzékeny felületek, az anyaghasználat klasszikus értelemben vett kitágítása. Egyfajta komplentatív, meditatív hangulat vonul végig rajtuk, amelyre csak ráerősít a művek töredékesssége. „Az ikonszerű alkotásokon, az éppen csak felsejlő kontúrok körülírta alak spiritualitása, az ikonforma átértelmezésének és újraírásának tradícióját folytatja.”

Az itt kiállított alkotások esetében összekapcsolódik a muzeológia és a művészet: 2009-ben a dr. Antóni Judit által vezetett, Enese határában, a Pippani-dűlőn végzett régészeti ásatásokon – ahol 2004 és 2011 között több periódusban neolitikus, rézkori, bronzkori, vaskori, avar kori, Karoling Árpád-kori, valamint késő középkori leletek és objektumok is előkerültek – Pápai Miklós is részt vett. A művész ezek (le)rajzolásával volt megbízva, egyúttal inspirációt merített belőlük: „átírásukkal”, átdolgozásukkal jöttek létre a most a könyvtárban kiállított művek élőlényekként, alakokként. A formai szempontokon túl azonban az ásatásokról különböző színű, tónusú földmintákat is vett, melyeket aztán festékként használt fel. A felületalakítás, anyaghasználat újszerűsége tökéletesen megragadható az alkotásokon, ahol „a kontúrok meglehetősen határozatlanok, a formák jól láthatóan keresik a helyüket, ez a fajta rétegződés, takarás, transzparencia különösen jellemző Pápai Miklós művészetére. Ezek a rétegek egyúttal az idő dimenzióját is adják, az időbeliség pedig csak az ember számára megfogható, így a művek a lét, a létezés kérdéseit is körbejárják. És ahogyan a figurák, formák keresik a helyüket a papírlapon, ugyanúgy keressük mi is a helyünket a létezésben, s talán ez a legfőbb mondanivalója ezeknek az alkotásoknak” ‒ zárta beszédét Székely Zoltán, egyúttal megnyitva a kiállítást az összegyűlt érdeklődők előtt.

Pápai Miklós Győrben született 1965-ben. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (1980-1984) után 1987-ig Turóczi Mária és Szalai Zoltán tanította a Magyar Képzőművészeti Főiskola esti tagozatán (mestere Klimó Károly és Vecsey Csaba volt). Ezt követően, 1988 és 1992 között szintén a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat (mestere Dienes Gábor volt). 1990-ben elnyerte a Pannonhalmi Apátság emlékplakettjét, 1993-ban a Barokk 93 című kiállítás fődíját, 1995-ben pedig Frankfurtban a kiállítás díját. 1989-ben létrehozta a Kónyi Nemzetközi Művésztelepet, egyik alapító tagja az 1992-ben létrejött „C” csoportnak, 2011 óta pedig művésztanárként tevékenykedik. Mindemellett könyvkiadással is foglalkozik, kiadta M. Kiss Pál Erdély magyar művészei a XVIII-XX. században című hézagpótló művét.

Pápai Miklós a képzőművészeten túl otthon van az iparművészet és a textilművészet területén is. Figurális képeket fest, alakjai arctalanok, időtlenül lebegnek sejtelmes hangulatú terekben. Helyzeteket, életérzéseket fejeznek ki a vonalak, formák és színek szimbolikájával. 1982 óta több mint 60 alkalommal szerepeltek munkái a nagyközönség előtt: önálló és csoportos kiállításai voltak többek között Győrben, Pannonhalmán, Budapesten, Kecskeméten, Esztergomban, Szentendrén, Szekszárdon, Bécsben, Kuopióban, Londonban, Frankfurtban, Párizsban, Rijekában.

A Neo lit című kiállítás április 6-ig tekinthető meg, hétköznapokon 13-16 óráig. Ettől eltérő időpontokban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Szilvási Krisztián
Fotók: Pozsgai Krisztina, Vas Balázs

Fotógaléria: Neo lit – Pápai Miklós festőművész kiállítása a győri könyvtárban

Pozsgai Krisztina és Vas Balázs fotói

17 kép